2020-04-03 13:07:00

A nyílt tudomány és a koronavírus-járvány

Az UNESCO online párbeszédre hívta a tagállamok tudományért felelős minisztereit 2020. március 30-ra. A megbeszélés a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban a nemzetközi tudományos együttműködés szerepéről és az ezzel kapcsolatban megtett lépésekről szólt.

122 ország képviseltette magát a virtuális párbeszédben, amelyen részt vett Mariya Gabriel, az Európai Bizottság innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős biztosa, Sarah Anyang Agbor, az Afrikai Unió emberi erőforrásokért, tudományért és technológiáért felelős biztosa, Moisés Omar Halleslevens Acevedo, korábbi nicaraguai alelnök, valamint Dr. Soumya Swaminathan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezető tudósa is.

A legfontosabb téma a nyílt tudomány kérdésköre volt, amellyel kapcsolatban az UNESCO egy nemzetközi ajánlást készít elő.

A 2020. március 30-i virtuális párbeszédben Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója is részt vett, aki elmondta, hogy:

"A COVID-19-járvány felhívta figyelmünket a tudomány fontosságára mind a kutatásban, mind a nemzetközi együttműködésben. A jelenlegi válság azt is bizonyítja, hogy sürgősen fokozni kell a nyílt tudományon keresztül történő információmegosztást. Elérkezett az idő, hogy együtt kötelezzük el magunkat."

 

A nemzetközi tudományos közösség a veszélyhelyzet kapcsán mobilizálódott az elmúlt hetekben, különösen azáltal, hogy egymás számára hozzáférhetővé tették a kutatási eredményeket és példa nélküli módon megreformálták munkamódszereiket. A nagy tudományos folyóiratok mindenki számára hozzáférhetővé tették a vírust érintő tartalmaikat; közzétettek több,mint ezer kutatási cikket nyílt hozzáféréssel a WHO ajánlására; nemzetközi kutatási konzorciumokat hoztak létre néhány nap alatt a gyors előrehaladás érdekében.

A nyílt tudományokkal kapcsolatban a találkozó napirendjén szerepelt:

  • A tudás összegyűjtése, a tudományos kutatást támogató intézkedések, az országok közötti tudásrés csökkentése
  • A döntéshozók, kutatók, innovátorok, kiadók és a civil társadalom mozgósítása a tudományos adatokhoz, kutatási eredményekhez, oktatási forrásokhoz és kutatási lehetőségekhez való ingyenes, szabad hozzáférés lehetővé tétele érdekében
  • Kapcsolatok megerősítése a tudományos és a politikai döntések között a társadalmi szükségletek figyelembevételével
  • A tudomány megnyitása a társadalom számára, miközben a határok le vannak zárva
 

 

További információk a virtuális párbeszédről és az UNESCO nyílt tudománnyal kapcsolatos tevékenységéről itt érhető el.

Forrás: https://en.unesco.org/ 

 

A COVID-19 világjárvány globális egészségügyi krízishelyzet, mely mélyen érinti az UNESCO alapvető céljait és mandátumát. A helyzet rávilágít arra, hogy a tudományos együttműködés kulcsfontosságú abban, hogy megbirkózzunk a globális közegészségügyi problémával. Az oktatást folyamatosan biztosítani kell akkor is, amikor a gyerekek nem mehetnek iskolába. Emlékeztet minket a minőség fontosságára, az információ megbízhatóságára olyan időkben, amikor a tévhírek terjednek. Emlékeztet a kultúra és ismeretek erejére abban, hogy az emberi közösségek belső tartása és szolidaritása megmaradjon miközben távolságot kell tartanunk egymástól és otthonainkban kell maradnunk. Az  UNESCO elkötelezett a mellett, hogy támogassa a kormányokat a távoktatásban, a nyílt tudományban, az ismeretek és a kultúra megosztásában, melyek alapvető eszközeink az összetartozásban és közös emberségünk kifejezésében.

 

 

 

Hírek

Küzdelmünk a szárazság és az elsivatagosodás ellen

Küzdelmünk a szárazság és az elsivatagosodás ellen

10/08/2022

A Varázslatos Magyarországgal meghirdetett közös fotópályázatunk júliusi fordulója a szárazság és az elsivatagosodás elleni harc nemzetközi napjához (június 17.) kapcsolódott. A legszebb alkotást, egyben cikkünk kiemelt fotóját Palcsek István készítette Életben maradni címmel.

Az augusztusi forduló témáját a közelgő Víz világhete (augusztus 23. - szeptember 1.) adja, melyről írásunkban bővebb információk olvashatóak.

A környezetvédelmi világnap megihlette a fotósokat

A környezetvédelmi világnap megihlette a fotósokat

2/08/2022

Az Egyesült Nemzetek Szervezete június 5-öt a környezetvédelem világnapjává (World Environment Day) nyilvánította 1972-ben. A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a környezet védelmének és egészségének fontosságára, amely az egész világon hatással van az emberek jólétére és a gazdasági fejlődésre is. Lehetőséget nyújt továbbá arra is, hogy hangsúlyozzuk az egyének, vállalatok és közösségek számára a környezetvédelem fontosságát.

Holokauszttagadás a közösségi médiában - kiadvány

27/07/2022

Az UNESCO és az ENSZ kiadványt jelentetett meg „History under attack: Holocaust denial and distortion on social media” címmel, melynek célja felhívni a figyelmet a különböző közösségi hálózatokon terjedő káros, a vészkorszak tagadásával, illetve a holokauszt-emlékezet torzításával kapcsolatosak tartalmakra. A kiadvány feltárja, hogy az ilyen ártalmas tartalmak jelen vannak az összes közösségi platformon, de moderálás és az oktatás segítségével jelentősen visszaszorítható a jelenség. 

Sikeres Hugonnai-rendezvény Párizsban

Sikeres Hugonnai-rendezvény Párizsban

8/07/2022

Az idei esztendőben Hugonnai Vilma (1847-1922) az első magyar orvosnő halálának 100. évfordulójára emlékezünk az UNESCO-val közösen. Az évfordulós eseménysorozat keretében Magyarország Állandó Képviselete az OECD és UNESCO mellett, valamint a Magyar Női Unió Egyesület kerekasztal-beszélgetést szervezett 2022. június 27-én Párizsban "Nők a tudományban: a jelen kihívásai és a jövő lehetőségei" címmel. Az eseménynek a Liszt Intézet adott otthont

Alaptudományok a fenntartható fejlődésért 2022

Alaptudományok a fenntartható fejlődésért 2022

1/07/2022

2022-ben ünnepeljük Az alaptudományok a fenntartható fejlődésért nemzetközi évét, mely ráirányítja a figyelmet az alaptudományok létfontosságú szerepére a fenntartható fejlődés elérésében és az emberek életminőségének javításában világszerte. A nemzetközi év eseményeit a 2022. július - 2023. július közötti időszakban rendezik, melynek megvalósítását az UNESCO koordinálja nemzetközi partnereivel együttműködésben.