2021-04-20 12:10:00

Villanyjazznap 2021-ben is

A hazai kezdeményezésű Jazznap-hu, a nemzetközi jazznap megünneplésére ingyenesen rendezett események sora a virtuális („villany”) térbe kényszerül, ahogy tavaly is csak online volt megtartható. A hét évvel ezelőtti induláskor meghatározott eredeti célját azonban így is megpróbálja teljesíteni, új közönséget igyekszik szerezni a műfajnak az NKA támogatásával. Debrecenben, Nagykanizsán, Pécsett (TBA), valamint az elsőrangú fővárosi jazzhelyszínek közül a Fonó Budai Zeneházban, az iF Kávézóban, a Jedermannban, az Opus Jazzclubban, és a programsorozatot összefogó Budapest Jazz Clubban (BJC) rendez koncerteket az online közönségnek április 30-án, és a jazznapot megelőző két napon, 28-29-én. 

Az UNESCO 2011 novemberében döntött arról, hogy minden év április 30-át nemzetközi jazznapként ünnepli annak elismeréseként, hogy a jazz műfaján keresztül a kultúrák közötti párbeszédet és megértést erősíti, segíti, közelebb hozva ezzel az embereket a világ minden táján. A jazznap Herbie Hancock világhírű zongorista, UNESCO jószolgálati nagykövete kezdeményezésére indult, és már 2012-ben is világszerte koncertek ezreivel ünnepelték. 
További információk, események elérhetők az UNESCO honlapján.

Bevezető programként Hol tart, mennyire nemzetközi a magyar jazz? címmel kerekasztal beszélgetést tartunk Borbély Mihály, Harcsa Veronika és Szalóky Béla részvételével. A házigazda, Zipernovszky Kornél arra lesz kíváncsi, hogy hova soroljuk/sorolják a magyar jazzt, hiszen vendégei (összeadva) legalább száz országban adtak már koncerteket. A BJC-ben Borbély fel is lép később, a jazznapon este nyolckor, méghozzá a magyar etnojazz talán legnépszerűbb előadójával, Dresch Mihállyal közös kvartettjével.

A Ráday utca most is fókuszpontja lesz a magyar jazzéletnek, amennyiben a Jedermannban a többszörös díjnyertes zongorista, Oláh Krisztián játszik kvartettjével 28-án. Különös, haladónak is nevezhető hagyomány, hogy az utca másik klubjában, az iF kávézóban a progresszív jazzrock hazai kiválósága, a Halper Hendrix Experiment lesz a Jazznap-hu visszatérő vendége 28-án. A szintén a Ferencvárosban lévő Opus Jazz Club pedig Gyémánt Bálint triójának újabb, és lemezükön már megjelent szerzeményeiből összeállított koncertjét ajánlja április 29-én. Ezen a napon a BJC-ben lép fel Nagy Emma énekesnő zenekara, amely a legutóbbi Müpa Jazz Showcase fődíját is megkapta.

A Fonó Tóth Viktor szaxofonos és az ütős Geröly Tamás duóját fogadja a jazznapon este kilenctől. Nagykanizsa – jogos büszkeséggel – a külföldön ígéretes karrierbe kezdett Gayer Mátyás zongoristát hívta haza. Debrecen pedig szintén ad lokálpatrióta ízt az események, a nagy hagyományú Debreceni Dixieland Jazz Band felléptetésével.

További információ:

Facebook: Nemzetközi Jazznap

jazznap.hu 

"Ennek a nemzetközi jazz napnak a sajátos körülményei között, amikor a világ a COVID-19 járvánnyal néz szembe, a zene összehozza az embereket és segít életben tartani a reményt."
Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója, a nemzetközi jazznap alkalmából
 

 

 

 

Hírek

A földtudományi sokféleség nemzetközi napja

A földtudományi sokféleség nemzetközi napja

22/09/2022

Az idei esztendőben első alkalommal ünnepeljük világszerte a földtudományi sokféleség nemzetközi napját (október 6.) az UNESCO Általános Konferenciájának 41. ülésszakán meghozott döntés értelmében. Az ünneplés részeként a Magyarhoni Földtani Társulat ProGEO Földtudományi Természetvédelmi Szakosztálya a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Földtani Tudományos Bizottsággal és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsággal együttműködésben előadóülést szervez 2022. október 6-án 10:00 órai kezdettel az MTA Felolvasótermében.

A Világ Legnagyobb Tanórája 2022

A Világ Legnagyobb Tanórája 2022

22/09/2022

A Világ Legnagyobb Tanórája az első olyan világméretű oktatási projekt, amelyen keresztül a gyermekek megismerhetik az ENSZ által 2030-ig meghirdetett fenntartható fejlődést szolgáló 17 Globális Célt. A programsorozatot Magyarországon idén október 3-7. között rendezik meg.  A 2022-es év kiemelt témája a minőségi oktatás.

A víz világhete a VM és az UMNB fotópályázatán

A víz világhete a VM és az UMNB fotópályázatán

19/09/2022

A Varázslatos Magyarországgal meghirdetett közös fotópályázatunk augusztusi fordulója a víz világhetéhez (augusztus 23. - szeptember 1.) kapcsolódott. A legszebb alkotást, egyben cikkünk kiemelt fotóját Palcsek István küldte be Alföldi táj “sarki fénnyel” és “hegyekkel” címmel. A fénykép a Körös–Maros Nemzeti Parkban készült.

Írni-olvasni tudás nemzetközi napja, 2022.

Írni-olvasni tudás nemzetközi napja, 2022.

6/09/2022

1967 óta minden évben szeptember 8-án tartják az írni-olvasni tudás nemzetközi napját. A nemzetközi nap megünneplésének célja, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, milyen nagy fontossággal bír az írni-olvasni tudás az emberi jogok és méltóság ügyében, valamint hogy előmozdítsák az írni -olvasni tudás terjesztését egy írástudóbb és fenntarthatóbb társadalom felé. 

Az elért eredmények ellenére az írástudással kapcsolatos kihívások továbbra is fennállnak, mivel világszerte továbbra is legalább 771 millió fiatal és felnőtt nem rendelkezik alapvető írás-olvasási készségekkel.