2020-09-03 16:59:00

Új kiadvány: Oktatás a COVID utáni világban

Oktatás a COVID utáni világban - Kilenc cselekvési javaslat címmel online elérhető az UNESCO által 2019-ben létrehozott az Oktatás Jövői Nemzetközi Bizottság kiadványa, melynek összefoglalója alább olvasható. 

 

A Covid-19 kontextusában ma hozott döntéseknek hosszútávú hatása lesz az oktatás jövőjére nézve. A közpolitika megalkotói, a nevelők és a közösségek kiemelten fontos döntések előtt állnak ma – a meghozandó döntéseknek pedig a közösen vallott elveken és az elképzelt közös, kívánatos jövőképen kell alapulnia.

A Covid-19 feltárt sérülékeny területeket, ugyanakkor rendkívüli emberi leleményességet és potenciált is felszínre hozott. Ma a pragmatizmus és gyors cselekvés ideje van, ugyanakkor fontosabb, mint valaha, hogy nem mellőzhetjük a tudományos megalapozottságot. Nem cselekedhetünk elvek nélkül sem. A döntéseinket az oktatás és a fejlődés humanista víziója és az emberi jogi keretek alapján kell meghoznunk.

A Fenntartható Fejlődési Keretrendszer 2030 számos fontos útjelzőt és irányelvet ad. Ebben a jelentésben az Oktatás Jövői Nemzetközi Bizottság - melyet az UNESCO 2019-ben hozott létre, s amelynek tagjai az egyetemi élet, a tudományok, a kormányzás, az üzleti világ és az oktatás vezető értelmiségijei – kilenc javaslatot tesz konkrét cselekvésre a holnap oktatásának előmozdítása érdekében.

1.       Köteleződjünk el az oktatás, mint közjó megerősítése mellett. Az oktatás az egyenlőtlenségek elleni bástya. Csakúgy mint az egészségügy terén, akkor vagyunk biztonságban, amikor mindenki biztonságban van; akkor bontakozhatunk ki, ha mindenki kibontakozik.

2.       Bővítsük ki az oktatáshoz való jog meghatározását olyan értelemben, hogy magába foglalja az összekapcsoltság fontosságát valamint a tudáshoz és információhoz való hozzáférést. A Bizottság globális nyilvános konzultációra hív – mely kiterjed többek között minden korú tanulóra is – arról, hogy miképp bővítsük ki az oktatáshoz való jogot.

3.       Értékeljük a tanári szakmát és a tanárok együttműködését. Figyelemre méltó újítást mutattak az oktatók a Covid-19 vírus okozta válság kezelése során, ahol a családokkal és közösségekkel való minél erősebb együttműködés az érintettek rezilienciáját növelte. Olyan feltételeket kell létrehoznunk, melyek önállóságot és rugalmasságot biztosítanak a tanárok számára az együttműködéshez.

4.       Mozdítsuk elő a diákok, hallgatók, az ifjúság és a gyerekek részvételét és jogait. A generációk közötti igazságosság és a demokratikus elvek arra sarkalljanak minket, hogy prioritásként kezeljük a diákok és fiatalok részvételét a kívánatos változás közös építésében.

5.       Védjük meg az iskolák nyújtotta társadalmi teret miközben átalakítjuk az oktatást. Az iskola mint fizikai helyszín elengedhetetlen fontosságú. A hagyományos osztálytermi kialakítás át kell, hogy adja helyét számos „iskolacsinálási” módnak, de az iskola mint a közösségi létezés elkülönült tér-ideje, az oktatás más tereitől megkülönböztetve, meg kell maradjon.

6.     Tegyünk elérhetővé ingyenes és a nyílt forráskódú technológiákat a tanárok és diákok számára. Támogassuk a nyílt oktatási tartalmakat és a nyitott hozzáférésű digitális eszközöket. Az oktatás nem épülhet olyan kész tartalmakra, melyek a pedagógiai téren kívül, a tanár és diák közti emberi kapcsolatokon kívül jöttek létre. Nem függhet az oktatás olyan digitális platformoktól sem, melyeket magáncégek kontrollálnak.

7.     Biztosítsuk a tudományos műveltséget a tananyagon belül. Ez a megfelelő idő a tananyagról való alapos gondolkozásra, különösen amikor a tudományos ismeretek tagadása és a félretájékoztatás ellen küzdünk.

8.       Védjük meg az oktatás nemzeti és nemzetközi finanszírozását. A világjárvány alááshat több évtizednyi előrelépést ezen a téren. A nemzeti kormányok, nemzetközi szervezetek, és minden oktatási és fejlesztési partner fel kell ismerje, hogy a közegészségügyi és szociális ellátórendszerek megerősítése mellett szükség van a közoktatás és finanszírozásának megerősítésére is.

9.     Segítsük elő a globális szolidaritást annak érdekében, hogy az egyenlőtlenség jelenlegi szintjének véget vessünk. A Cocid-19 megmutatta, hogy társadalmaink milyen mértékben aknázzák ki a hatalmi egyenlőtlenségeket és a globális rendszerünk pedig az egyenlőtlenségeket. A Bizottság felhívást intéz a nemzetközi együttműködés és a multilateralizmus melletti megújult elköteleződésre, továbbá egy revitalizált globális szolidaritásra, melynek középpontjában empátia és közös emberségünk megbecsülése áll. 

A Covid-19 valódi kihívást és valódi felelősséget jelent. Ezek a gondolatok  vitára, elköteleződésre és cselekvésre hívnak a kormányok, nemzetközi szervezetek, civil társadalom, oktatási szakemberek, valamint tanulók és érdekelt szereplők minden szintje között. 

 

A teljes kiadvány angol nyelven ITT érhető el. 

 

Hírek

Videó a mesterséges intelligencia etikájáról

8/04/2022

2021 novemberében az UNESCO Általános Konferenciájának 41. ülésszakán, a tagállamok elfogadták az Ajánlást a mesterséges intelligencia (továbbiakban: MI) etikájáról. Az ajánlás elfogadása történelmi jelentőségű és rendkívül időszerű, melynek szükségességét a COVID-19 világjárvány okozta válságok tapasztalatai felerősítették. Nemrég megjelent egy, az MI etikájával foglalkozó új videó, melynek címe: A mesterséges intelligencia alakítása a kulturális sokszínűségen keresztül.

Dr. Réthelyi Miklós elnök úr március 25-i beszéde

Dr. Réthelyi Miklós elnök úr március 25-i beszéde

29/03/2022

Az idei esztendőben Hugonnai Vilma (1847-1922) első magyar orvosnő halálának 100. évfordulójára emlékezünk az UNESCO-val közösen. 

A Hugonnai-évforduló alkalmából a Fiumei úti sírkertben szervezett március 25-i megemlékezésen emlékbeszédet mondott Dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke. A beszédet teljes terjedelmében közzétesszük.

Hugonnai-megemlékezés a Fiumei úti sírkertben

Hugonnai-megemlékezés a Fiumei úti sírkertben

23/03/2022

Az UNESCO lehetőséget ad a tagállamoknak arra, hogy kétévente javaslatot tegyenek olyan jeles személyiségek születésének/halálának, illetve történelmi események 50., 100. vagy ezek többszörösének évfordulójára, amelyekről a szervezet nemzetközi szinten, az adott tagállammal közösen megemlékezhet.

Az idei esztendőben Hugonnai Vilma (1847-1922) az első magyar orvosnő halálának 100. évfordulójára emlékezünk a szervezettel közösen. Az évfordulós eseménysorozat keretében 2022. március 25-én 16:00 órától megemlékezésre kerül sor a Fiumei úti sírkertben.