2023-03-14 13:00:00

Tizedszer adták át a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat

Dr. Solymosi Katalin biológus és Dr. Oláh Julianna vegyész tudományos munkásságát ismerték el idén Nők a Tudományban Kiválósági Díjjal az MTA Székházban. Az idén tizedik alkalommal díjazott kutatónők igazi példaképek lehetnek a 14-18 éves lányok számára, hiszen utat mutathatnak számukra a tudományos és mérnöki pályák felé.

Miközben a tudományos és mérnöki pályákon dolgozó nők létszáma az Európai Unióban 2021-ben megközelítette a 7 millió főt, azaz a 41%-ot, az Eurostat adatai szerint hazánkban ez az arány a tagállamok között a második legalacsonyabb, mindössze 33%. Épp ezért a pályaválasztás előtt álló lányoknak hazánkban különösen nagy szüksége van olyan elismert női példaképekre, akik nemzetközi szinten is kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtanak, ugyanakkor megtalálták az egyensúlyt munkájuk és családi életük között.

Ilyen kiemelkedő példakép az agrár- és földtudományok kategóriában díjazott Dr. Solymosi Katalin biológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi adjunktusa, aki a növényi színtestek új típusait keresi, valamint felépítésük és működésük feltáratlan részleteit vizsgálja.

„Különösen fontosnak tartom feltárni azt, hogy a különböző környezeti tényezők, mint például a klímaváltozás okozta szárazságstressz és a sóstressz, vagy a talajlakó gombákkal való kölcsönhatások hogyan befolyásolják a színtestek szerkezetét és működését. Mivel ezek a hatások kihatnak a haszonnövények hozamára, így kutatási eredményeim a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a növénynemesítés vonatkozásában is fontosak lehetnek” – hangsúlyozza Dr. Solymosi Katalin, aki a Fiatal Kutatók Akadémiájának társelnökeként tudománypolitikával is foglalkozik.

 

 

A kémiai és gyógyszerészettudomány kategória díjazottja Dr. Oláh Julianna, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense, aki számításos kémiai módszerek segítségével értelmezi a különféle molekulák és főként a vastartalmú enzimek viselkedését.

 

„Elbűvöl, ahogy a számok segítségével értelmezni lehet a molekulák viselkedését. Nagyon szeretném megérteni, hogy a szervezetünk hogyan használja fel és szabályozza a különböző fehérjéket, mi befolyásolja a reaktivitásukat, és hogyan tervezhetnénk ezek ismeretében hatékonyabb gyógyszereket. A jó gyógyszerek megtervezéséhez ugyanis értenünk kell azokat a folyamatokat, amelyek az emberi szervezetben lejátszódnak” – mutat rá Dr. Oláh Julianna.

 

 

Mint mondja, a számításos kémiai módszernek lényegében csak a számítógépes erőforrások és a képzelet szabhat határt, ráadásul nagyon jó lehetőséget adnak a kutatómunka és az anyaság összeegyeztetésére is, hiszen nem szükséges folyamatosan a laboratóriumban lenni, a modellezés távolról még akkor is végezhető, ha a gyerekek betegek.

A kiváló kutatói teljesítményhez nemcsak biztos és támogató családi háttérre van szükség, hanem a mindennapi munkát segítő technikusokra, laboránsokra, asszisztensekre és szakmai segítőkre is. Épp ezért a Nők a Tudományban Egyesület a kutatói tevékenység támogatását elismerve Nők a Tudományban Kiválósági Díjat adományoz Benséné Fekete Ildikónak, a MATE Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet laboratóriumi főmunkatársának.

 

 

A díjazott precizitásával 36 éve erősíti a gödöllői Környezetbiztonsági Tanszék kollektíváját. Teljes körűen ellátja a környezetvédelmi mikrobiológiai vizsgálatokhoz szükséges előkészítést, a táptalajfőzést, a tanszékre beérkező talaj- és talajvízminták vizsgálatát, az eredmények kiértékelését, az izolált baktériumtörzsek fenntartását, a laboratóriumi területek állapotának fenntartását, a keletkező hulladékok ártalmatlanítását és kezelését, továbbá precízen vezeti a vegyszernyilvántartást és a tanszéki leltárt is, nagymértékben megkönnyítve ezzel a kutatók mindennapi munkáját.

A Nature-díjas Nők a Tudományban Egyesület a szakterületükön legkiválóbb inspiráló kutatónők munkásságának elismerésére 2013-ban alapította meg a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat, melyet az idei nőnaphoz kötődően a Magyar Tudományos Akadémia és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság védnökségével tizedik alkalommal ítéltek oda.

Forrás: Nők a Tudományban Egyesület

További információk: http://nokatud.hu/kivalosagi-dij/  

Hírek

Szabad információelőállítás, tudománynépszerűsítés

Szabad információelőállítás, tudománynépszerűsítés

12/10/2020

2020. október 16-án rendezi meg a Bakonyi Géza Alapítvány, az SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszéke, valamint a Libre Art Magyarország Egyesület első közös online konferenciáját Szabad információelőállítás, tudománynépszerűsítés és amit erről az akadémiai szféra gondol címmel.

Tagállami konzultáció a nyílt tudományról

Tagállami konzultáció a nyílt tudományról

7/10/2020

Az UNESCO Általános Konferenciájának 2019 novemberében lezajlott 40. ülésszakán a tagállamok egy nyílt tudományról szóló ajánlás kidolgozásával bízták meg a világszervezetet. Az ajánlás kidolgozása egy befogadó, átlátható konzultációs folyamaton alapul, amelyet a szervezet valamennyi lehetséges érintett bevonásával igyekszik megvalósítani. A kiterjedt, globális konzultáció után elkészült az ajánlás első tervezete, amelyet a tagállamok 2020. december 31-ig véleményezhetnek a konzultációs folyamat újabb lépéseként.