2022-05-16 14:36:00

Tehetséggondozás Kodály szellemében – Szakmai Nap

A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2021. decemberében emlékezett meg a kodályi zenepedagógiának az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Jó Megőrzési Gyakorlatok Regiszterébe történt bejegyzéséről. Magyarországon 2017. március 24-én választották a hungarikumok sorába a „Kodály Zoltán nevéhez fűződő és a magyar népzenei hagyományokra épülő zenei nevelési koncepciót.” A két nevezetes évforduló tiszteletére készítette el az Egyesület Tehetséggondozás Kodály szellemében –Rendhagyó, digitális művészetpedagógiai oktatócsomag című kiadványát.

A Psalmus Humanus Egyesület ezt követően oktatási segédanyagait, zenepedagógia-, és művelődés-történeti gyűjteményét a Kecskeméti Kodály Iskola számára ajánlotta fel.

Az átadásra 2022. május 7-én került sor, a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában, a „Tehetséggondozás Kodály Szellemében” nevet viselő Szakmai Napon. Az egész napos rendezvény során szakmai előadások, közös ének és táncfoglalkozások várták az érdeklődőket. 

Balogné Papp Boglárka intézményvezető a Városi Televízió jelenlétében vette át a szakmai gyűjteményt, benne az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának jelentős anyagi támogatásával, Kodály Zoltán születésének 125. évfordulójára készült, archív felvételekből álló fotókiállítás anyagát. Az eseményt az igazgatónő az alábbi szavakkal értékelte: 

 „Fontos pillanat számunkra a mai nap, hiszen ez összeköti jelent a múlttal, és egyben a tervezett jövőnkkel is, benne azzal az örökséggel melyet maga Kodály Zoltán hagyott ránk." 

Majd az átadást az alábbi szavakkal kísérte K. Udvari Katalin, a Psalmus Humanus Egyesület alapító elnöke, az iskola egykori növendéke:

„Az ajándékozásra kerülő kodályi hagyaték méltó megőrzőjét, szellemiségének képviselőjét és szakmai-lag leginkább illetékesét a Kecskeméti Ének-zenei Zenei Általános Iskolában látjuk.” 

A délután folyamán a Kecskeméti Kodály Iskola Csiribiri Kicsinyek Kórusa adta elő Bárdos Lajos: Ringató című darabját Szűcs Magdaléna tanárnő vezetésével. Böde-Harkai Csilla, az alkalomhoz illő népviseletbe öltözött néptánc pedagógus pedig olyan altatókat, ringatókat és ölbéli népi játékokat tanított a jelenlévőknek, amilyeneket az egészen piciny csecsemőknek énekeltek régebben a paraszti népszokások körében az anyák. 

A Szakmai Nap befejezéseként Nemesszeghy Lajosné Szentkirályi Márta iskolaalapító igazgatónő (1923–1973) egykori lakóháza falán elhelyezett emléktábla megkoszorúzására került sor (Kecskemét, Budai utca 14. sz.), a Kodály Iskola vezetőségével közösen.

A Kecskeméti Városi Televízió munkatársai által készített kisfilm ITT érhető el. 

 

 

 

Hírek

A biológiai sokféleség nemzetközi napja

A biológiai sokféleség nemzetközi napja

17/05/2022

Várunk minden kedves érdeklődőt az Agrárminisztérium Biodiverzitás- és Génmegőrzési Főosztályának szervezésében a biológiai sokféleség világnapja alkalmából megvalósuló rendezvényre 2022. május 20-án 10 órától, amelynek a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ ad otthont Tápiószelén. A program keretében az élővilág változatosságának, ezen belül a beporzók megőrzésének fontosságáról hallhatnak a látogatók érdekes információkat, továbbá elindul az „Év tájfajtája” és az „Év haszonállata” program is. 

Élő örökség és fenntartható fejlődés online kurzus

16/05/2022

Az UNESCO kifejlesztette az első tömeges nyílt online kurzust (MOOC) a szellemi kulturális örökségről és fenntartható fejlődésről a Nemzetközi  Információs és Networking Központtal a Szellemi Kulturális Örökségért az Ázsiai és Csendes-óceáni Térségben (ICHCAP), a Fenntartható Fejlődési Célok Akadémiával és a Mexikói Nemzeti Autonóm Egyetem UNESCO Tanszékével együttműködve. 

Tehetséggondozás Kodály szellemében – Szakmai Nap

16/05/2022

A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2021. decemberében emlékezett meg a kodályi zenepedagógiának az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Jó Megőrzési Gyakorlatok Regiszterébe történt bejegyzéséről. Magyarországon 2017. március 24-én választották a hungarikumok sorába a „Kodály Zoltán nevéhez fűződő és a magyar népzenei hagyományokra épülő zenei nevelési koncepciót.” A két nevezetes évforduló tiszteletére készítette el az Egyesület Tehetséggondozás Kodály szellemében –Rendhagyó, digitális művészetpedagógiai oktatócsomag című kiadványát.

A Psalmus Humanus Egyesület ezt követően oktatási segédanyagait, zenepedagógia-, és művelődés-történeti gyűjteményét a Kecskeméti Kodály Iskola számára ajánlotta fel.

Fény napi programsorozat az Agroverzumban

Fény napi programsorozat az Agroverzumban

15/05/2022

A fény központi szerepet játszik az életünkben. A legalapvetőbb szinten, a fotoszintézisen keresztül a fény maga az élet eredete. Ezen a napon ünnepeljük a fény szerepét a tudományban, a kultúrában, a művészetben, a fenntartható fejlődésben, valamint számos szerteágazó területen, mint például az orvostudományban, a kommunikációban és az energiában. 

A május 16-i fény nemzetközi napjának alkalmából az Agroverzum Tudományos Élményközpont többnapos programsorozatot kínál az odalátogatók számára!