2022-10-28 09:46:00

Programok a bioszféra-rezervátumok nemzetközi napján

A bioszféra-rezervátumok olyan szárazföldi és tengerparti ökoszisztémákat felölelő területek, melyek fő funkciója, hogy a biológiai sokféleség és a természeti értékek megőrzése mellett az optimális összhang biztosításával egyben a fenntartható gazdasági fejlődés mintaterületei is legyenek. 

Az UNESCO Általános Konferenciájának 41. ülésszakán született döntés értelmében az idei évtől kezdődően november 3-án ünnepeljük világszerte a bioszféra-rezervátumok nemzetközi napját.

Az UNESCO 1971-ben útjára indította az „Ember és Bioszféra" programot, mely a természeti környezet megóvását, valamint az ember és környezete kapcsolatának javítását tűzte ki céljául. A bioszféra-rezervátumok megmutatják, hogy lehet élni ezen a világon, miközben fenntartható és harmonikus kapcsolatot alakítunk ki a természettel.

A jeles nap célja, hogy ráébressze a világot a környezetvédelem fontosságára, valamint az emberi tevékenység és a természeti erőforrások megőrzése közötti egyensúly megteremtésének szükségességére, egyúttal hangsúlyozza a világ bioszféra rezervátumainak vezető szerepét ezeknek a céloknak az elérésében.

 

Az Ember és Bioszféra Program Nemzetközi Koordináló Tanácsának döntése értelmében az idei, első alkalommal megvalósuló esemény nem egy központi tematika köré szerveződik, a cél sokkal inkább az, hogy teret adjon a bioszféra-rezervátumoknak önmaguk ünneplésére.

 

2022-ben a világnap alkalmából rendezett események 

 

A jeles nap alkalmából az UNESCO a Bioszféra-rezervátumok Világhálózatával együttműködésben szervezi meg központi eseményét, mely lehetőséget teremt  a bioszféra-rezervátumok fenntartható fejlődéshez való hozzájárulásának bemutatására. Ez az ünnepség az „Ember és a Bioszféra" program 50. évfordulója alkalmából rendezett kétéves programsorozat méltó záróeseménye lesz.

A hazai bioszféra-rezervátumok is számos rendezvénnyel, például vezetett túrákkal ünneplik a jeles alkalmat. A programokról részletes információk a https://termeszetvedelem.hu/programok-a-bioszfera-rezervatumok-nemzetkozi-napja-alkalmabol/ oldalon olvashatóak.

 

Hírek

Bioszféra-rezervátumok fotói a novemberi fordulóban

Bioszféra-rezervátumok fotói a novemberi fordulóban

15/12/2022

Az UNESCO Általános Konferenciájának 41. ülésszakán született döntés értelmében az idei évtől kezdődően november 3-án ünnepeltük világszerte a bioszféra-rezervátumok nemzetközi napját. A központi párizsi eseményről és a hazai bioszféra rezervátumok által szervezett programokról már korábbi cikkünkben hírt adtunk.

A nemzetközi naphoz kapcsolódott a Varázslatos Magyarországgal közös fotópályázatunk novemberi fordulója is, melynek legszebb alkotásait jelen cikkünkben tesszük közzé.

Két új, magyar szellemi örökség az UNESCO listáján

Két új, magyar szellemi örökség az UNESCO listáján

1/12/2022

A magyar vonós zenekari hagyomány és a lipicai lótenyésztés hagyománya felkerült az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára, melyen a nemzedékről nemzedékre hagyományozódó közösségi tudást gyűjtik össze az egyes országok felterjesztései alapján. A listára kerülésről a Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága dönt, melynek most zajló, tizenhetedik ülésszakát idén Marokkó fővárosában, Rabatban rendezték meg november 28. és december 3. között.  A magyar vonós zenekari hagyományt Magyarország önálló felterjesztésként nyújtotta be, míg a lipicai lótenyésztés hagyományát nyolc ország közösen terjesztette fel. 

Új felsőoktatási ütemterv - kérdőív

24/11/2022

A 2022. május végén, Barcelonában rendezett Felsőoktatási Világkonferencián mutatták be a „Határokon túl - új utak, hogy újra feltaláljuk a felsőoktatást” (Beyond Limits. New Ways to Reinvent Higher Education) című felsőoktatási ütemtervet.

Az UNESCO most arra kéri fel a felsőoktatásban érintett szereplőket, hogy adjanak visszajelzést, és járuljanak hozzá a konferencián bemutatott anyag gazdagításához. 

Ünnepeljük együtt a filozófia világnapját!

Ünnepeljük együtt a filozófia világnapját!

16/11/2022

Minden évben november harmadik csütörtökén ünnepeljük világszerte a filozófia világnapját. Az UNESCO ezzel az ünnepléssel kívánja középpontba helyezni a filozófia maradandó értékét az emberi gondolkodás fejlődése, a különböző kultúrák és az egyének számára. A párizsi UNESCO-központ világnapi eseményéről, valamint az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság kapcsolódó programjáról cikkünkben olvashatnak.