2020-12-14 15:19:00

Peking +25: nemek közötti egyenlőség és oktatás

2020-ban már 25 év telt el a Pekingi Nyilatkozat és a Cselekvési Platform elfogadása óta, mely mérföldkő a lányok és nők jogai melletti elköteleződésben. 

Mi történt 1995 óta: hogyan hajtották végre az országok vállalásaikat a nemek közötti egyenlőség és az oktatás tárgyában? A 25 éves felülvizsgálat részeként és az UNESCO 2020-as Globális Oktatási Monitoring (GEM) jelentésének nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó beszámolójához az UNESCO esettanulmányok sorozatát gyűjtötte össze, hogy számot vessen arról, a platformon ajánlott bizonyos stratégiákat hogyan hajtották végre a világ 11 országában. 

 

Az esettanulmányok kitérnek a fiatalkori terhesség és szülővé válás oktatási lehetőségekre történő hatásaira, az iskolai és karriertanácsadás nemi szempontból érzékeny kérdéseire, így arra, hogy a lányokat olyan területek felé is bátorítsák a tanulásban, ahol alulreprezentáltak (természettudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika - STEM), valamint a nemi alapú sztereotípiáktól és elfogultságtól mentes tantervek, tankönyvek és taneszközök fejlesztésére is. 

Ezek az esettanulmányok azt mutatják, hogy bár a Pekingi Nyilatkozat és a Cselekvési Platform elfogadása óta eltelt 25 év alatt vitathatatlan előrelépések történtek, még messze vagyunk attól, hogy teljesítsük a nemek közötti egyenlőségért az oktatásban és az oktatáson keresztül tett elkötelezettségeinket. 

Az UNESCO felhívja a kormányokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket, még aközben is, míg a jelenlegi COVID-19 válságra reagálnak, annak érdekében, hogy biztosítsák, hogy minden lány folytassa tanulmányait és visszatérjen az iskolákba, amikor azok újból megnyílnak.

További információk az UNESCO honlapján olvashatók. 

Hírek

Az UNESCO intézkedései a COVID-19 járvány kapcsán

16/04/2020

A COVID-19 világjárvány globális egészségügyi krízishelyzet, mely mélyen érinti az UNESCO alapvető céljait és mandátumát. Az alapvetően egészségügyi veszélyhelyzet által okozott társadalmi válság mélyen kihat az oktatási és kulturális szektorra, szükségessé teszi a globális együttműködést a tudományok területén, valamint különös odafigyelést követel meg a tájékoztatás, kommunikáció és információ vonatkozásában (elsősorban a gyakori hírhamisítások miatt).

Az UNESCO részese az ENSZ által beindított folyamatnak, amely az ENSZ különféle szervezetei együttműködésével – elsősorban természetesen a WHO-val – igyekszik választ kidolgozni a járvány következtében kialakult globális krízisre.

Április 15. a művészet világnapja

15/04/2020

A művészet világnapjának célja, hogy segítse a művészet fejlődését, terjesztését és élvezetét, az UNESCO Általános Konferenciájának 40. ülésszakán, 2019-ben született döntés értelmében. 

A művészet táplálja a kreativitást, az innovációt és a kulturális sokszínűséget, és fontos szerepet játszik a tudás megosztásában, a kíváncsiság és a párbeszéd ösztönzésében szerte a világon. Ezekkel a tulajdonságokkal a művészet mindig is rendelkezett és rendelkezni is fog, ha a művészeket és a művészeti szabadságot segítő és erősítő légkört teremtünk.  Ebben az értelemben a művészet fejlődésének előmozdítása eszköz lehet a szabad és békés világ eléréséhez is. 

UNESCO-ajánlás előkészítése a nyílt tudományról

6/04/2020

Az UNESCO Általános Konferenciájának 2019. novemberében zajlott 40. ülésszakán a tagállamok egy nyílt tudományról szóló ajánlás kidolgozásával bízták meg a világszervezetet. A nyílt tudományról szóló globális konszenzus érdekében az ajánlás kidolgozása egy befogadó, átlátható konzultációs folyamaton alapul, amelyet a szervezet valamennyi ország és lehetséges érintett bevonásával igyekszik megvalósítani. A jelenlegi online konzultáció határideje: 2020. június 15.

#LearningNeverStops

3/04/2020

A koronavírus-járvány miatti iskolabezárások, illetve távoktatásra történő átállás immáron a világ diákjainak 87 százalékát érintik valamilyen formában: világszerte 165 országban 1,5 milliárd gyerek nem jár a megszokott formában iskolába.

A koronavírus-járvány által okozott oktatási kihívásokra válaszul az UNESCO útjára indította a „Globális Oktatási Koalíció” elnevezésű kezdeményezését, melynek tagja számos nemzetközi szervezet, magáncég és civil szervezet.