2020-10-12 11:09:00

Nov. 5: nap az iskolai erőszak és zaklatás ellen

Idén első ízben rendezi meg az UNESCO az iskolai erőszak és zaklatás, ezen belül az internetes zaklatás elleni nemzetközi napot, 2020. november 5-én. Az idei esemény kiemelt témája: „Együtt az iskolai zaklatás ellen”. 

Az iskolai erőszak és a zaklatás, beleértve az internetes zaklatásokat is, igen elterjedt, és jelentős számú gyermeket és serdülőt érint. Majdnem minden harmadik diákot az elmúlt hónapban legalább egyszer zaklattak társaik az iskolában, és hasonló arányban érintette őket fizikai erőszak is. Az iskolai erőszakot és bántalmazást túlnyomó többségében kortársak követik el, de egyes esetekben előfordul, hogy tanárok vagy az iskola más alkalmazottja. A testi fenyítés 67 ország iskoláiban továbbra is megengedett. 

Az erőszaknak jelentős negatív hatása van a tanulmányi eredményekre, a mentális egészségre és általában az életminőségre is. Azok a gyerekek, akiket gyakran zaklattak, bántalmaznak, majdnem háromszor nagyobb valószínűséggel érzik magukat kívülállónak az iskolában, és több mint kétszer olyan eséllyel maradnak ki az iskolából, mint azok, akiket nem. Társaiknál rosszabb eredményeket érnek el, és a középiskola befejezése után is nagyobb eséllyel hagyják el a formális oktatást. 

A világnap létrehozásáról egyhangúlag döntött az UNESCO Általános Konferenciájának 40. ülésszaka  2019 novemberében, felismerve, hogy az iskolai erőszak minden formájában sérti a gyermekek és serdülők oktatáshoz, egészséghez és jólléthez való jogát. A döntés szerint minden év novemberének első csütörtökére esik a nemzetközi nap az iskolai erőszak és zaklatás, ezen belül az internetes zaklatás ellen, mely idén november 5-e.  

Az UNESCO 2019-ben A számok mögött: az iskolai bántalmazás és zaklatás megszüntetése (Behind the numbers: ending school violence and bullying) címmel kiadványt is megjelentetett, mely arról ad átfogó képet, hogy mekkora problémát is jelent az iskolai erőszak és zaklatás, és milyen közös tényezőket sikerült azonosítani azokban az országokban, ahol sikerült a jelenséget csökkenteni vagy alacsony szinten tartani. A kiadvány online elérhető. 

A világnap legfontosabb központi eseménye egy online konferencia lesz, amelyet az UNESCO a francia oktatási minisztériummal közösen szervez 2020. november 5-én 13 és 15 óra között.  A konferenciáról további információk itt érhetők el: https://events.unesco.org/event?id=International_conference_on_school_bullying3707109949&lang=1033

További információk: 

https://en.unesco.org/commemorations/dayagainstschoolviolenceandbullying 

 
 

 

Hírek

Két magyar orvosnő – Hugonnai Vilma és Kopp Mária

Két magyar orvosnő – Hugonnai Vilma és Kopp Mária

15/11/2022

Időpont: 2022. november 15. 18:00

Helyszín: Lónyay-Hatvany-villa (1015 Budapest, Csónak utca 1.)

Szervezők: Magyar Női Unió, Batthyány Lajos Alapítvány, Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS)

A rendezvényen a 100 éve elhunyt Hugonnai Vilmára – az első magyar orvosnőre –, és a Magyar Tudományos Akadémia egy évtizede eltávozott doktorára, az orvostudomány kandidátusára, Kopp Máriára emlékezünk.

Folytatódik az UNESCO bioetikai videósorozata

14/11/2022

Az UNESCO a közelmúltban megjelentett egy videót a genomszerkesztés etikájáról Irányítás és egyenlő hozzáférés címmel. A most közzétett videó a genomszerkesztés irányításával kapcsolatos alapvető etikai elvekkel és kihívásokkal foglalkozik, valamint azzal, hogy hogyan lehet biztosítani az egyenlő hozzáférést az új technológiák előnyeihez.

A tudomány világnapja a békéért és a fejlődésért

A tudomány világnapja a békéért és a fejlődésért

8/11/2022

November 10-én ünnepelik világszerte a tudomány világnapját a békéért és a fejlődésért, mely jeles nappal a tudomány társadalomban betöltött szerepének fontosságát hangsúlyozzuk és rávilágítunk a szélesebb közvélemény bevonásának szükségességére a felmerülő tudományos kérdésekről szóló vitákba.

Az idei év központi témája az alaptudományok a fenntartható fejlődésért, melynek megünneplése az alaptudományok a fenntartható fejlődésért nemzetközi éve részeként történik.

Programok a bioszféra-rezervátumok nemzetközi napján

28/10/2022

A bioszféra-rezervátumok olyan szárazföldi és tengerparti ökoszisztémákat felölelő területek, melyek fő funkciója, hogy a biológiai sokféleség és a természeti értékek megőrzése mellett az optimális összhang biztosításával egyben a fenntartható gazdasági fejlődés mintaterületei is legyenek. 

Az UNESCO Általános Konferenciájának 41. ülésszakán született döntés értelmében az idei évtől kezdődően november 3-án ünnepeljük világszerte a bioszféra-rezervátumok nemzetközi napját.