2020-04-03 14:20:00

#LearningNeverStops

A koronavírus-járvány miatti iskolabezárások, illetve távoktatásra történő átállás immáron a világ diákjainak 87 százalékát érintik valamilyen formában: világszerte 165 országban 1,5 milliárd gyerek nem jár a megszokott formában iskolába.

A koronavírus-járvány által okozott oktatási kihívásokra válaszul az UNESCO útjára indította a „Globális Oktatási Koalíció” elnevezésű kezdeményezését, melynek tagja számos nemzetközi szervezet, magáncég és civil szervezet.

A kezdeményezés célja erőforrásokat mobilizálni, koordinálni a hatékony és egységes válaszokhoz az átfedések elkerülése érdekében, segíteni a hátrányos helyzetűeket, a rendelkezésre álló lehetőségekkel megoldást találni a helyi igényekre, valamint a távoktatást segíteni bármilyen technikai feltételek mentén.

A kezdeményezés nyitott, ahhoz bármely olyan szervezet csatlakozhat, amely ingyenesen rendelkezésre tudja bocsátani az általa kidolgozott megoldásokat, amelyekkel hozzájárulhatnak más tagállamok küzdelméhez az oktatás fenntartásában.

Jelentkezni az alábbi linken lehet: COVID19taskforce@unesco.org

A kezdeményezés honlapja az alábbi linken érhető el:

https://en.unesco.org/covid19/globaleducationcoalition 

 

Magyar nyelvű oldalak a digitális oktatás segítésére:
https://www.oktatas.hu/kozneveles/ajanlas_tantermen_kivuli_digitalis_munkarendhez/ 
https://dpmk.hu/2020/03/24/digitalis-munkarend-a-koznevelesben-modszertani-ajanlasok/ 
https://amanoba.com/ 

A COVID-19 világjárvány globális egészségügyi krízishelyzet, mely mélyen érinti az UNESCO alapvető céljait és mandátumát. A helyzet rávilágít arra, hogy a tudományos együttműködés kulcsfontosságú abban, hogy megbirkózzunk a globális közegészségügyi problémával. Az oktatást folyamatosan biztosítani kell akkor is, amikor a gyerekek nem mehetnek iskolába. Emlékeztet minket a minőség fontosságára, az információ megbízhatóságára olyan időkben, amikor a tévhírek terjednek. Emlékeztet a kultúra és ismeretek erejére abban, hogy az emberi közösségek belső tartása és szolidaritása megmaradjon miközben távolságot kell tartanunk egymástól és otthonainkban kell maradnunk. Az UNESCO elkötelezett a mellett, hogy támogassa a kormányokat a távoktatásban, a nyílt tudományban, az ismeretek és a kultúra megosztásában, melyek alapvető eszközeink az összetartozásban és közös emberségünk kifejezésében.

Hírek

Vajay Szabolcs születésének 100. évfordulója

22/09/2021

Vajay Szabolcs (1921-2010) történész, heraldikus, genealógus, diplomata, tudományszervező, az emigráció aktív tagja. 1959 és 1983 között az UNESCO társadalomtudományi osztályának latin-amerikai részlegét vezette, innen vonult nyugdíjba. 2010-es halála után hagyatékának jelentős része Fehérvárcsurgóra, a Károlyi Alapítvány kezelésébe került. Születésének 100. évfordulója alkalmából 2021. október 7-8-án Budapesten és Fehérvárcsurgón emlékkonferencián vehetnek részt az érdeklődők. Az előadások online is követhetőek lesznek Zoom-on keresztül.

Magyar siker az UNESCO alaptudományi testületében

Magyar siker az UNESCO alaptudományi testületében

21/09/2021

Az UNESCO főigazgatójának döntése értelmében Szathmáry Eörs elméleti biológus, a Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének tagja, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpontjának kutatóprofesszora bekerült az UNESCO Nemzetközi Alaptudományok Programjának tudományos testületébe. Mandátuma három évre szól.

A világ első ötoldalú bioszféra-rezervátuma

A világ első ötoldalú bioszféra-rezervátuma

21/09/2021

Létrejött az ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum, miután az UNESCO MAB (Man and Biosphere, azaz „az Ember és Bioszféra”) kormányközi tanácsa, a Nemzetközi Koordinációs Bizottság jóváhagyta a nevezést. Ezzel megalakult a világ első, öt ország közreműködésével megvalósult egységes bioszféra-rezervátuma.  A Magyarország, Ausztria, Horvátország, Szerbia és Szlovénia természeti területeit felölelő bioszféra-rezervátum  Európa egyik legnagyobb természeti területének számít.

UNESCO-védnökséggel a barlangokért és karsztokért

UNESCO-védnökséggel a barlangokért és karsztokért

9/09/2021

A Nemzetközi Barlangtani Unió (Union Internationale de Spéléologie - UIS) 56 tagországgal és világszerte több,mint 230 intézménnyel és szervezettel együttműködésben idén ünnepli a Barlangok és Karsztok Nemzetközi Évét. 2021. szeptember 13-án immáron jelenléti formában is lehetőség lesz az ünneplésre, mely eseményhez az UNESCO védnökségét adta.

Írni-olvasni tudás nemzetközi napja, 2021.

Írni-olvasni tudás nemzetközi napja, 2021.

7/09/2021

1967 óta minden év szeptember 8-án tartják az írni-olvasni tudás nemzetközi napját világszerte annak érdekében, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, milyen nagy fontossággal bír az írni-olvasni tudás az emberi jogok és méltóság ügyében, valamint hogy előmozdítsák az írni -olvasni tudás terjesztését egy írástudóbb és fenntarthatóbb társadalom felé. 

Az elért eredmények ellenére az írástudással kapcsolatos kihívások továbbra is fennállnak, minthogy világszerte továbbra is legalább 773 millió embernek nincs ma alapvető írás-olvasási készsége.