2023-10-20 12:13:00

"Here and Now" kampány

Idén 75 éves az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, ennek megünneplésére indította az ENSZ Bécsi Információs Szolgálata a "Here and Now" kampányt, melynek  keretében mindenki elmondhatja, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának egy adott cikke miért áll hozzá közel és van-e egy olyan helyszín, amit ezzel az adott emberi joggal össze tud kapcsolni. 

Szeretnék, ha az emberek elgondolkodnának azon, hogy melyik a számukra fontos emberi jog és ezt összekapcsolnák egy adott hellyel és mesélnének róla.

A kampányban bárki részt vehet fényképpel vagy videóval, amelyet az adott helyről kell készítenie (akár úgy, hogy szerepel a felvételen vagy anélkül), majd közzétennie a saját közösségi oldalain, de akár elküldheti nekik is közvetlenül a unis.vienna@un.org címre, pár szóval bemutatva, hogy miért fontos neki az adott hely. 

Írhat verset, történetet vagy készíthet egy olyan alkotást is, amely a helyhez és a kapcsolódó emberi joghoz való kötődését mutatja be. Használhatóak a kampány oldalán megjelölt eszközök is. Fel kell tüntetni a fő hashtaget, a #Standup4HumanRights-ot, és megjelölni a @UN_Vienna (Twitter),  @unitednationsvienna  (Instagram) vagy @UNVienna (Facebook) oldalát, valamint megosztani a kampányt másokkal.  

A legjobb képek felkerülnek egy úgynevezett „emberi jogi térképre” is.  

A kampányhoz december 10-ig várják a csatlakozókat! 

A kampányról itt érhető el további információ:  

https://unis.unvienna.org/unis/hu/campaigns/human-rights_here-and-now.html  

 

Hírek

A béke nemzetközi napja a VM és az UMNB fotópályázatán

A béke nemzetközi napja a VM és az UMNB fotópályázatán

15/10/2022

A Varázslatos Magyarországgal meghirdetett közös fotópályázatunk szeptemberi fordulója a béke nemzetközi napjához kapcsolódott. A legszebb alkotást, egyben cikkünk kiemelt fotóját Ambrus Tímea készítette Béke, szeretet, harmónia címmel. A fénykép a Kiskunsági Nemzeti Park területén készült.

Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság védnökségével meghirdetett fotópályázatot minden hónapban egy-egy jeles nap témájára írja ki a Varázslatos Magyarország. A 2022-es pályázati év 2022. április 6-tól 2022. december 20-ig tart. A képeket minden hónap 1-jétől (0:01-től) lehet feltölteni az adott hónap 20-ig (23:59-ig). 

A katasztrófakockázat csökkentésének nemzetközi napja

12/10/2022

A természeti és technológiai veszélyek okozta katasztrófák évente emberek millióit érintik világszerte, de hatásuk nagy része proaktív intézkedésekkel és tervezéssel csökkenthető. A katasztrófák csökkentésének nemzetközi napja (International Day for Disaster Reduction), amelyet minden év október 13-án tartanak, azt ünnepeljük, hogy az emberek és a közösségek szerte a világon hogyan csökkentik a katasztrófáknak való kitettségüket.

Köszöntő a földtudományi sokféleség nemzetközi napján

7/10/2022

Az idei esztendőben első alkalommal ünnepeltük világszerte a földtudományi sokféleség nemzetközi napját (október 6.) az UNESCO Általános Konferenciájának 41. ülésszakán meghozott döntés értelmében. 

Dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke beszédet mondott a jeles nap alkalmából szervezett konferencián a Magyar Tudományos Akadémia épületében.