2026-10-02 14:05:00

Az „Angyalkert – A Brunszvik, Beethoven, Teleki história” című dokumentumfilm díszbemutatója

2026. szeptember 30-án, szerdán 19.00 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínház Dísztermében tartották az „Angyalkert – A Brunszvik, Beethoven, Teleki história” című dokumentumfilm ünnepélyes bemutatóját.

A film családi emlékek és történeti források alapján mutatja be gróf Brunszvik Teréz életpályáját. A történet középpontjában gróf Brunszvik Teréz, a magyar kisdedóvás és női művelődés meghatározó alakja áll, aki modern, előremutató nevelési elveivel és pedagógiai újításaival példamutató örökséget hagyott az utókorra. Életműve olyan magyar és egyetemes érték, amely méltán kapcsolódik az örökségvédelem, a kulturális értékátadás és a nők közösségformáló szerepének ügyéhez.

Brunszvik Teréz alakját Ráckevei Anna, Kakasy Dóra és Kovács Anna Boglárka színművészek keltették életre.

A bemutatón Bogyay Katalin, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke mondott köszöntő beszédet. Elnök asszony kiemelte, hogy az alkotás  megkoronázza a 2025-ben zajlott nemzetközi megemlékezést, amelyet az UNESCO-val közösen ünnepeltünk Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából. A jubileumi év programsorozata méltó módon irányította rá a figyelmet arra az életműre, amelynek jelentősége messze túlmutat a saját korán.

 
Heltay Panni

A vetítést követően hatalmas tapssal köszöntötték a színművészeket és a film alkotógárdáját, köztük Bárány Krisztiánt, a film rendezőjét, Batthyány-Schmidt Margitot, a Magyar Női Unió elnökét, co-producert, Balogh Ágnest, producert, és Simon Juditot, a film produkciós vezetőjét.

A dokumentumfilmet a közönség 2026. október 6-án 19.00-kor az M5 csatornán láthatja legközelebb.

 
Heltay Panni

 

 

 

Hírek

Január 14. A logika nemzetközi napja

27/11/2019

Az UNESCO Általános Konferenciájának 40. ülésszakán született döntés értelmében január 14-én ünneplik világszerte a logika nemzetközi napját. A nemzetközi napot az UNESCO a Filozófia és Humántudományok Nemzetközi Tanácsával (CIPSH) együttműködésben hirdeti ki.

Meghívó a Magyar Filozófiai Társaság és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság közös rendezvényére a filozófia világnapja alkalmából

11/11/2019

Időpont: 2019. november 22. (péntek) 16:00 óra

Helyszín: Kossuth Klub (1088 Budapest, Múzeum u. 7.)

Az UNESCO által 2002 óta minden év november harmadik csütörtökén ünnepelt világnapot az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság a Magyar Filozófiai Társasággal közösen - a Társaság díjátadó eseményével egybekötve - ünnepli meg.

Veszprém bekerült az UNESCO Kreatív Városok Hálózatába, zene kategóriában

4/11/2019

Veszprém bekerült az UNESCO Kreatív Városok Hálózatába, zene kategóriában, az UNESCO főigazgatója döntése értelmében. A hálózat jelenleg 180 várost foglal magába 72 országból, a program hét kreativitási területén, ezek az irodalom, a filmművészet, a zene, a design, a népművészetek, a médiaművészetek és a gasztronómia.

Budapest 2015-ben lett tagja az UNESCO Kreatív Városok Hálózatának design kategóriában, ezzel eddig egyedüli magyar városként szerepelt a listán, így Budapesthez csatlakozott most Veszprém zene kategóriában, a hálózat második magyar tagjaként.