2023-05-26 09:40:00

64 elemmel bővült az UNESCO Világemlékezet listája

2017-ben felfüggesztették a Világemlékezet listára való jelölés lehetőségét a jelölési eljárásra vonatkozó nézeteltérések miatt. Az azóta eltelt időszakban tett közös erőfeszítéseknek köszönhetően 2021-ben ismételten megnyílt a lehetőség a listára jelölést benyújtani kívánó országok számára. 2023. május 24-én az UNESCO Végrehajtó Tanácsa egyhangú döntéssel hagyta jóvá 64 új elem felvételét. A benyújtott jelölések több,mint 20 százalékát több tagállam közösen nyújtotta be.

Az 1992-ben létrehozott Világemlékezet Program célja, hogy megakadályozza a dokumentumörökség – a jelentős és maradandó értékű dokumentumok vagy dokumentumgyűjtemények – visszavonhatatlan elvesztését, akár papíron, akár audiovizuálisan, digitálisan vagy bármilyen más módon. A program célja ennek az örökségnek a megőrzése és hozzáférhetőbbé tétele a nagyközönség számára.
 
 
Az UNESCO Végrehajtó Tanácsának 216. ülésszakán meghozott döntés értelmében 64 új elem került fel az UNESCO Világemlékezet listájára, amelyen immáron 494 elem található.

 

A most felvett elemek között megtalálható például az el nem kötelezett országok mozgalmának első üléséhez tartozó archívuma, amelyet Algéria, Egyiptom, India, Indonézia és Szerbia közösen nyújtott nyújtott be, de ugyancsak megtalálható például Claude Lanzmann Shoah című holokausztfilmje és annak 200 órányi archív felvétele is, amelyet Franciaország és Németország nyújtott be.

 

Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója a lista bővülése kapcsán kiemelte, hogy:

„A dokumentumörökség az emberiség közös emlékezete. Kutatási célból védeni kell és a lehető legtöbb emberrel meg kell osztani. Kollektív történelmünk alapvető része."

 

Az UNESCO Világemlékezet listáján jelenleg hét magyar elem található, amelyről az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság 2016-ban kiadványt jelentetett meg. A kiadvány itt tekinthető meg.

További információk: 

https://www.unesco.org/en/articles/64-new-inscriptions-unescos-memory-world-register 

https://www.unesco.org/en/memory-world#:~:text=The%20Memory%20of%20the%20World,access%20to%20documentary%20heritage%20worldwide

https://unesco.hu/vilagemlekezet/vilagemlekezet-107175 

 

 

Hírek

UNESCO-ajánlás előkészítése a nyílt tudományról

6/04/2020

Az UNESCO Általános Konferenciájának 2019. novemberében zajlott 40. ülésszakán a tagállamok egy nyílt tudományról szóló ajánlás kidolgozásával bízták meg a világszervezetet. A nyílt tudományról szóló globális konszenzus érdekében az ajánlás kidolgozása egy befogadó, átlátható konzultációs folyamaton alapul, amelyet a szervezet valamennyi ország és lehetséges érintett bevonásával igyekszik megvalósítani. A jelenlegi online konzultáció határideje: 2020. június 15.

#LearningNeverStops

3/04/2020

A koronavírus-járvány miatti iskolabezárások, illetve távoktatásra történő átállás immáron a világ diákjainak 87 százalékát érintik valamilyen formában: világszerte 165 országban 1,5 milliárd gyerek nem jár a megszokott formában iskolába.

A koronavírus-járvány által okozott oktatási kihívásokra válaszul az UNESCO útjára indította a „Globális Oktatási Koalíció” elnevezésű kezdeményezését, melynek tagja számos nemzetközi szervezet, magáncég és civil szervezet.

Március 22. A víz világnapja

Március 22. A víz világnapja

23/03/2020

Az ENSZ Közgyűlése által 1992. december 22-én elfogadott A/RES/47/193 számú határozat értelmében március 22-én ünnepeljük világszerte a víz világnapját. Minden esztendőben ezen a jeles napon, vagy ahhoz közeli időpontban elérhetővé válik a legfrissebb Víz világjelentés (World Water Development Report), melynek célja, hogy eszközöket bocsásson a döntéshozók részére a fenntartható vízpolitikák  kialakításához és megvalósításához.

2020. március 5-én átvették elismeréseiket a Nők a Tudományban Kiválósági Díj 2019 díjazottjai

2020. március 5-én átvették elismeréseiket a Nők a Tudományban Kiválósági Díj 2019 díjazottjai

13/03/2020

A Nők a Tudományban Kiválósági Díjat idén hetedik alkalommal adta át a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE). A díj kiírása és átadása Prof. Hargittai Magdolna akadémikus fővédnökségével, valamint a Magyar Tudományos Akadémia és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság védnökségével valósult meg. A díjazottak 2020. március 5-én vehették át az elismerést a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasótermében.