2020-11-30 08:32:00

60 éve az oktatási diszkrimináció ellen

Hatvan éve, 1960-ban fogadták el az UNESCO az oktatásban alkalmazott megkülönböztetés elleni küzdelemről szóló egyezményét, mely az első és máig egyetlen, jogilag kötelező érvényű, kizárólagosan az oktatáshoz való jogra vonatkozó nemzetközi egyezmény. Ebből az alkalomból az UNESCO „Mondj nemet az oktatásban alkalmazott megkülönböztetésre” jelmondattal indít kampányt, amely december 10-én, az emberi jogok napján kezdődik, és december 14-én, az elfogadás évfordulójának időpontjában csúcsosodik ki.

 

 

Hat évtized telt el az egyezmény elfogadása óta. Míg a világ nem járt jó úton az oktatással kapcsolatos nemzetközi elkötelezettségek teljesítésében, a Covid-19 világjárvány tovább súlyosbította az egyenlőtlenségeket, a veszélyeztetett diákok körében pedig általában is nagyobb mind a hátrányos megkülönböztetés, mind a lemaradás veszélye. Valóban, ahogy a járvány világszerte arra kényszerítette az országokat, hogy nagy mértékben támaszkodjanak a tantermen kívüli, távoktatási megoldásokra, a kapcsolat fenntartása és az oktatási anyagokhoz való hozzáférés különös kihívást jelentett a legkiszolgáltatottabbak számára. Legfőbb ideje biztosítani, hogy az oktatáshoz való jog annak minden kontextusában érvényre jusson. Ehhez újult figyelemmel kell vizsgálni az egyezményben meghatározott jogokat és kötelezettségeket, és hatékonyan véget vetni mindenféle megkülönböztetésnek, biztosítva az egyenlő esélyeket az oktatásban mindenki számára.

A „Mondj nemet az oktatásban alkalmazott megkülönböztetésre”, avagy #RightToEducation kampányhoz egy dedikált honlapot is létrehozott az UNESCO, melyet a következő hetekben folyamatosan új tartalmakkal frissítenek.  

Az oktatásban alkalmazott megkülönböztetés elleni küzdelemről szóló egyezményt Magyarországon az 1964. évi 11. törvényerejű rendelet hirdette ki. 

 

 

Hírek

Alaptudományok a fenntartható fejlődésért 2022

Alaptudományok a fenntartható fejlődésért 2022

1/07/2022

2022-ben ünnepeljük Az alaptudományok a fenntartható fejlődésért nemzetközi évét, mely ráirányítja a figyelmet az alaptudományok létfontosságú szerepére a fenntartható fejlődés elérésében és az emberek életminőségének javításában világszerte. A nemzetközi év eseményeit a 2022. július - 2023. július közötti időszakban rendezik, melynek megvalósítását az UNESCO koordinálja nemzetközi partnereivel együttműködésben.

„Hommage a Glass – Hódolat az üvegnek” kiállítás

„Hommage a Glass – Hódolat az üvegnek” kiállítás

16/06/2022

Június 25-én a Múzeumok Éjszakáján 16 órakor nyílik az "Hommage a Glass" Hódolat az üvegnek című üvegművészeti kiállítás a De la Motte-Beer-palotában a Kiskép Galéria és a Várkapitányság szervezésében. A megnyitón a megjelenteket köszönti a kiállítás védnöke, Dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke. Szakmai beszédet tart dr. Sík Attila professzor (Birmingham Medical School), műgyűjtő. Kurátor: Koós Ágnes, a Kiskép Galéria vezetője. 

Környezetvédelmi világnap (június 5.)

3/06/2022

Az Egyesült Nemzetek Szervezete június 5-öt a környezetvédelem világnapjává (World Environment Day) nyilvánította 1972-ben. A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a környezet védelmének és egészségének fontosságára, amely az egész világon hatással van az emberek jólétére és a gazdasági fejlődésre is. Az ünneplés lehetőséget nyújt arra, hogy hangsúlyozzuk az egyének, vállalatok és közösségek számára a környezetvédelem fontosságát.