2023-04-27 13:19:00

Emberi jogi rövidfilmverseny diákoknak 2023.

Sok jogunk ma már magától értetődőnek tűnik számunkra, ugyanakkor új kihívásokkal, egyenlőtlenségekkel és háborúval kell szembenéznünk. Az elmúlt években a konfliktusok sokasága megmutatta, hogy határokon, ágazatokon és nemzedékeken átnyúló együttműködésre van szükség ahhoz, hogy szembenézzünk a kihívásokkal.

Így az idei verseny témája: 75 évesek az emberi jogok.

A versenyre 2023. szeptember 12-ig lehet jelentkezni, de a műveket elég 2023. november 10-ig elküldeni. 

 

A this human world (thw) nemzetközi emberi jogi filmfesztivál a bécsi ENSZ Információs Szolgálat (UNIS Vienna), az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) ausztriai irodája és Bécs városának európai és nemzetközi ügyekért felelős ügyvezető irodájának támogatásával, valamint a cseh, a lengyel, a magyar, az osztrák, a szlovák, a szlovén és a török iskolákkal együttműködésben hirdette meg a 2023-as emberi jogi rövidfilmversenyt.

75 évesek az emberi jogok
  • Mit jelentenek az emberi jogok számodra, valamint a jövőd és a közös jövőnk szempontjából?
  • Hogyan állsz ki az emberi jogokért?
  • Hogyan támogathatjuk azokat az embereket, akiknek el kellett menekülniük otthonaikból és, akiknek megsértették emberi jogait?
  • A Nyilatkozat melyik cikke volt hatással az életedre?
  • Miért annyira fontos az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata?
  • Melyik cikkről tudnál mesélni/készíteni egy rövidfilmet?

A 2023-as Emberi Jogi Rövidfilmversenyre minden 10 és 20 éves kor közötti diák nevezhet egyedül vagy iskolai osztályával közösen olyan rövidfilmekkel, amelyeket az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának cikkei ihlettek.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának szövege ITT érhető el.

A filmeket a diákok önállóan vagy osztályként is benevezhetik. A rövidfilmek hossza legfeljebb 3 perc lehet. A filmek bármilyen az iskola által biztosított és / vagy a diákok számára rendelkezésre álló eszközzel elkészíthetők és szerkeszthetők. A professzionális videokameráktól kezdve a mobiltelefonok kameráin át bármilyen digitális eszköz használható és a film bármilyen műfajban készülhet.

A versenyre nevezni 2023. szeptember 12-ig a schulfilmprojekt@thishumanworld.com e-mail címen keresztül lehet.

A regisztrációnak tartalmaznia kell:

  • Az iskola nevét és címét
  • Az iskolai kapcsolattartó személy (tanár) nevét és elérhetőségét
  • A film elkészítésében részt vevő diákok korát és számát
  • A diákok és a kiskorúak törvényes képviselői, a gyermekük által készített film benevezésével beleegyeznek abba, hogy a díjátadó ünnepségen készített fénykép és videofelvétel (a nyertesekről készült fényképek, interjúk a résztvevőkkel) megjelenhessen a médiában és a verseny szervezésében közreműködő szervezetek (UNIS, UNHCR, Bécs városa, THIS HUMAN WORLD) honlapjain, valamint közösségi médiafelületein.
  • Kérjük, hogy a kommunikáció angol vagy német nyelven történjen.

A filmeket 2023. november 10-ig kell megküldeni a schulfilmprojekt@thishumanworld.com e-mail címre.

A részletes versenyfelhívás elérhető:

 

Pályázatok

Fotópályázat a jeles napokról

12/04/2022

Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság védnökségével fotópályázatot hirdetett meg a Varázslatos Magyarország Nonprofit Kft. Jeles napok – UNESCO címmel. Ebbe a kategóriába az UNESCO által meghirdetett jeles napok témáiban lehet fotókat beküldeni! Minden hónapban egy-egy jeles nap témáját írjuk ki, és az ahhoz direkt vagy elvont módon kapcsolódó fotóitokat várjuk. A 2022-es pályázati év 2022. április 6-tól 2022. december 20-ig tart. A képeket minden hónap 1-jétől (0:01-től) lehet feltölteni az adott hónap 20-ig (23:59-ig).

Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj

28/03/2022

Az UNESCO közzétette a „Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj – Fiatal kutatók kapacitásának és hozzájárulásának megerősítése a Selyemutakhoz” elnevezésű kezdeményezés második pályázati felhívását. A jelentkezés határideje: 2022. május 31.

Mengyelejev Nemzetközi Alaptudományi Díj

Mengyelejev Nemzetközi Alaptudományi Díj

25/01/2022

Az UNESCO közzétette az UNESCO-Oroszország Mengyelejev Nemzetközi Alaptudományi Díj 2022. évi pályázati felhívását. A díj célja az alaptudományok (kémia, fizika, matematika és biológia) területén a fejlődésre, az ismeretterjesztésre és a nemzetközi együttműködésre vonatkozóan elért azon főbb eredmények elismerése és jutalmazása, amelyek jelentős átalakító hatással bírnak regionális, vagy globális szinten. Az UNESCO prioritásaival összhangban a felhívás kifejezetten ösztönzi női tudósok jelölését. A tagállamként benyújtandó felterjesztési javaslatokat 2022. február 11-ig várjuk.