2018-02-12 09:09:00

XXII. Víz Világnapi Nemzetközi Úszóverseny

Az idén immár 22. alkalommal kerül sor a Víz Világnapi Nemzetközi Úszóverseny megrendezésére Miskolcon 2018. március 10-11-én a Kemény Dénes Városi Sportuszodában.

Az idén immár 22. alkalommal kerül sor a Víz Világnapi Nemzetközi Úszóversenymegrendezésére Miskolcon. A Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Területi Szervezet azzal a céllal kezdeményezte 1997-ben - és folytatja több mint két évtizede - a rendezvényt, hogy a víz-élet-sport-egészség összefüggésein túl, a víz világnapja céljainak megfelelően felhívja a figyelmet a víz jelentőségére és a fiatalokon keresztül már az óvodás kortól tudatosítsa a víznek az életünkben betöltött szerepét, társadalmi fontosságát, védelmének szükségességét.

Az 1999-től nemzetközi rangra emelkedett rendezvényen a Tisza vízgyűjtőjéről Szlovákiából és Romániából, és néhány alkalommal Ukrajnából is részt vettek versenyzők. 2014-ben sikerült a Duna vízgyűjtőjére is kiterjeszteni a versenyt, Ausztriából és Pozsonyból is érkeztek versenyzők, demonstrálandó, hogy a több országot érintő vízfolyások védelme közös érdek.

A nemzetközi versenyre idén március 10-11-én (szombat, vasárnap) kerül sor Miskolcon a Kemény Dénes Városi Sportuszodában. Az ünnepélyes megnyitó március 10-én 09.30 órakor lesz. A versenykiírás az interneten www.muszuszoranglista.hu honlapon, a versenyek fül alatt, 2649. sorszámon érhető el. A verseny részletes programja a www.mvsi.hu honlapon lesz elérhető.

Hírek

Nemzetközi nőnap - március 8.

8/03/2023

2023-ban az UNESCO az egész ENSZ család hangjához csatlakozik a nemzetközi nőnap ünneplésével „DigitALL: Innováció és technológia a nemek közötti egyenlőségért” témában, amely összhangban van a Nők Helyzetét Vizsgáló ENSZ Bizottság (Commission on the Status of Women) 67. ülésszakának fő témájával: „Innováció és technológiai változás, valamint oktatás a digitális korban a nemek közötti egyenlőség megvalósítása, valamint minden nő és lány szerepének erősítése érdekében”.

Nők a Tudományban Kiválósági Díj 2022

2/03/2023

2023. március 10-én ünnepi rendezvény keretében vehetik át díjaikat a Nők a Tudományban Kiválósági Díj 2022 nyertesei a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Felovasótermében.

A díjak odaítéléséről a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) elnöksége által felállított tudományos szakmai bizottság döntött. Idén agrártudományok / földtudományok és kémiai tudományok / gyógyszerészettudomány tématerületen lehetett pályázni.

A díj védnöke a Magyar Tudományos Akadémia és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság.

Mérnöki világnap a fenntartható fejlődésért

Mérnöki világnap a fenntartható fejlődésért

28/02/2023

A világnapot – 2019-es kihirdetése óta – minden évben megünneplik világszerte március 4-én. Célja a globális tudatosság növelése és a mérnöki tudománynak az emberiség előtt álló kihívások (például az éghajlatváltozás hatásainak enyhítése és a fenntartható fejlődés előmozdítása) kezelésében betöltött szerepének jobb megértése. Az idei év központi témája: Mérnöki innovációk egy rugalmasan ellenállóbb világért (Engineering innovations for a more resilient world).

Élő örökségek jubileumi éve

Élő örökségek jubileumi éve

15/02/2023

2023-ban húszéves az UNESCO szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezménye, az évforduló alkalmából negyvennyolc szellemi kulturális örökség, számtalan népművészeti, hagyományőrző fesztivál, koncertek, táncházak, bemutatók, workshopok várják az érdeklődőket egész évben. 

A Skanzen Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága által koordinált egész éves ünnepségsorozat olyan kézműves, gasztronómiai, dramatikus és előadóművészeti hagyományokat, városi szokásokat hoz közel, mint a lipicai lótartás, a kalocsai népművészet, a Duna menti halászat vagy akár a magyar cirkuszművészet.