2022-02-24 13:20:00

„Vízben a környezetért”

A Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Területi Szervezete (továbbiakban: MHT BTSZ) 1997-ben úgy döntött, hogy úszóversennyel kívánja felhívni a figyelmet a víz megóvásának jelentőségére a víz világnapja alkalmából.

Az idei évben tervezett események: 2022. március 11. - XXVI. Víz Világnapja Úszóverseny, 2022. március 12. - III. Szelektív Kupa.

Az MHT BTSZ és a B.A.Z. Megyei Úszószövetség által szervezett és megrendezett úszóversenyek 1999-től nemzetközi rangra emelkedtek, így a víz szerepének és jelentőségének fontosságára való felhívás a határainkon túli vízgyűjtő területekre is kiterjedtek.

Az idei esztendőben kétnaposra tervezett nemzetközi esemény (2022. március 11-12., Miskolc, Kemény Dénes Uszoda) első napjának versenyére a XXVI. Víz Világnapja Úszóverseny elnevezéssel kerül sor, míg a második napon a Szelektív Kupán indulhatnak a versenyzők. Az utóbbi esemény, a víz szerepének fontosságán túl a szelektív hulladékgyűjtésre kívánja ráirányítani a figyelmet.

2021-ben a 25 éves jubileumát megélő úszóversenyre az ünnepélyes versenyen túl tudományos konferencia megtartását is tervezte az MHT BTSZ több sportágra kiterjedően Víz és a sport címmel. A járványhelyzetre tekintettel az ünnepélyes nemzetközi úszóverseny és a tudományos konferencia megrendezése sem vált megvalósíthatóvá. A jubileumi évre tekintettel ezért megemlékezésül a víz világnapjára Víz és a sport címmel könyvet jelentetett meg az MHT BTSZ, melyben a víznek a sportágakban való szerepének és jelentőségének tudományos szempontból is meghatározó és jelentős szerepére kívánja ráirányítani a figyelmet. A szervezők a 2022. évi verseny során kívánják az elmaradt jubileumi ünneplést megtartani.

Az ünnepélyes megnyitó március 11-én (pénteken) 13:45 órakor lesz.

A kétnapos esemény részletes versenykiírása a http://muszuszoranglista.hu/ oldalon érhető el 3854 és 3855 azonosítószámmal.

Hírek

„Múzeumok a világ körül a COVID-19 tükrében”

„Múzeumok a világ körül a COVID-19 tükrében”

3/06/2020

Megjelent az UNESCO „Múzeumok a világ körül a COVID-19 tükrében” című jelentése, amely összegzi az UNESCO a járvány múzeumokra gyakorolt ​​hatásainak kapcsán végezett globális felmérésének eredményeit. 

A jelentés betekintést nyújt a múzeumok a világjárványra reagálva tett azonnali intézkedéseire, valamint kitér a válság következményei kapcsán javasolt intézkedésekre. Kiemelt figyelmet fordít  a múzeumok ellenálló képességére, rezilienciájára, valamint azokra a kihívásokra, amelyekkel ezen intézmények  a kultúrához való hozzáférés előmozdítása érdekében tett erőfeszítéseik során szembesülnek. 

Indul az UNESCO Forum

Indul az UNESCO Forum

25/05/2020

A COVID-19 válság jelentős hatással volt a társadalmakra, megkérdőjelezve  mindazt, amit alapvető igazságnak gondoltunk. Tekintettel arra, hogy a világjárvány folyamatban van, és senki sem tudja, hogyan fog véget érni, annál inkább sürgető, hogy időt fordítsunk a gondolkodásra. Valóban, ezek az események új fényben mutatták be a világot, hangsúlyozva azt, hogy gondolkodnunk kell a jövőn. Ez az, amit az UNESCO - gondolat-laboratóriumként - tenni kíván: 

„Elképzelni a jövő világát” címmel online fórum-sorozatot indít az UNESCO azzal a céllal, hogy teret adjon mindazoknak, akik elindítják gondolatainkat. Az első fórum inspiráló női kutatókat, tudósokat szerepeltet, akiknek véleményét a válság idején nem hallhatták kellőképpen.