2025-10-07 10:57:00

„Velünk élő állatok” – kreatív kutatási pályázat középiskolásoknak

A Világ Legnagyobb Tanórája programsorozat keretében szeptember 29-én megjelent pályázati kiírás a „MI az UNESCO-val” elnevezésű, 2025 tavaszán az UNESCO Társult Iskolákkal közösen lebonyolított pilot projekt módszertanára építve ösztönzi a diákokat arra, hogy tudományos és kreatív megközelítéssel, digitális eszközökkel támogatott tanulási módszerekkel fedezzék és dolgozzák fel ember és állat együttélésének és kapcsolatának témáit. A pályázati kiírás keretében Kárpát-medence szerte pályázhatnak 3 fős középiskolás csapatok és mentortanáraik: a fődíj egy terepmunka hétvége Tihanyban, amely a világon elsőként létrejövő Tihanyi Közösségi Szabadtéri Vízmúzeum előkészületeit szolgálja.

A 2025. évi Világ Legnagyobb Tanórája kiemelt témája az ember és állat kapcsolata, és e kapcsolat környezete, érzelmi világa. A „Velünk élő állatok-kreatív kutatási pályázat középiskolásoknak” kiírás célja, hogy ezt egy kisebb kutatási projekt vagy művészeti megközelítés példáján keresztül mutassa be. A kognitív és érzelmi intelligencia fejlesztése ezen a témán keresztül is kapcsolódik a Fenntartható Fejlődési Célok eléréséhez.

A pályázat a Bartók 3.0 módszertanra épül: jelenléti helyszíni megfigyelésekkel és élményekkel indul (megfigyelés, interjú, dokumentálás), majd ennek digitális feldolgozása és közösségi megosztása következik. A diákok munkájuk során fejleszthetik kognitív intelligenciájukat (kutatás, rendszerezés) és érzelmi intelligenciájukat (empátia, személyes kapcsolódás), valamint digitális készségeiket és kompetenciáikat (digitális műveltség), és mindezek révén az analóg (terepi) és digitális (online) világok közötti hídépítési készségüket. Pályaműként egy 3 perces digitális történetet, „videókrónikát” készítenek, amely bemutatja a teljes alkotói folyamatot.

A mostani pályázatot módszertanilag megalapozó „Mi az UNESCO-val” kihívást az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság hazai és külföldi partnerek bevonásával indította el 2025. áprilisban. A hazai jógyakorlat alapján kidolgozott Bartók 3.0–ETHOS platformot az UNESCO  Világörökség Bizottság 47. ülésszakának kísérőrendezvényén indítottuk el Párizsban a Kenyai Ifjúsági Fórummal, hongkongi szakértőkkel, valamint további afrikai és európai partnerekkel közösen 2025. július 12-én. A Párizsban tartott rendezvényen a hazai pilot győztes csapata, a Drozdik és a Borz (Pannonhalmi Bencés Gimnázium) és a kenyai fiatalok mutatták be terepmunkájukat, mely a 2 SOPHIA AI Chatbot –  SOPHIA Pannonhalma és SOPHIA Lake Turkana – elkészítését tette lehetővé.

A szeptember 29-én indult „Velünk élő állatok” pályázat fődíja egy terepmunka hétvége lesz Tihanyban, amely a világon elsőként létrejövő Tihanyi Közösségi Szabadtéri Vízmúzeum előkészületeit szolgálja. A hétvégén, a Bartók 3.0 szemléletben, két napon át a győztes csapatok helyi közösségekkel együtt) dolgozzák fel a Belső-tó és környéke élővilágát, a vízgazdálkodás hagyományos és modern gyakorlatait, a vízzel kapcsolatos élő és tárgyi örökséget, építészetet és helyi emlékezetet. A keletkező dokumentumok a Tihanyi Közösségi Szabadtéri Vízmúzeum analóg-digitális tudásarchívumába, adatbázisába kerülnek, melyeket etikus, közösségi részvételi elvek alapján építünk fel.

Pályázati regisztráció: https://www.avilaglegnagyobbtanoraja.hu/regisztracio

Beküldési felület: https://www.avilaglegnagyobbtanoraja.hu/palyazatok/

Hírek

A matematika nemzetközi napja

A matematika nemzetközi napja

5/03/2024

Az UNESCO Általános Konferenciájának 2019 novemberében megrendezett 40. ülésszakán született döntés értelmében március 14-én ünnepeljük a matematika nemzetközi napját. Az idei év tematikája: Játék a matematikával a társadalomért ("Playing with Mathematics for Society”). Ezen a napon az UNESCO online eseményt szervez a Nemzetközi Matematikai Unióval együttműködésben a tudományok nemzetközi évtizede a fenntartható fejlődésért (2024-2033) elnevezésű ENSZ-évtized égisze alatt.

Nemzetközi nőnap

Nemzetközi nőnap

1/03/2024

A 2024. évi nemzetközi nőnap alkalmából hibrid formában megvalósuló eseményt szervez az UNESCO 2024. március 8-án „Labdarúgás: Szerezzünk gólt a nőkért! (“Football: Score a Goal for Women”) címmel. 

11. Nemzetközi Gyermekművészeti Verseny

1/03/2024

Az ókori emberek agyagvázákra festett képeikkel betekintést nyújtanak életükbe, meghatározó eseményeikbe. Ti mit hagynátok lábnyomként a jövő generációira? 

Mai történetek ősi vázákon” címmel a görög Museum of Cycladic Art szervezésében 11. alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Gyermekművészeti Versenyt 4-15 év közöttiek részére. A feladat, hogy olyan képeket rajzoljanak mindennapjaikról, amelyeket személyes lábnyomként szeretnének a jövő generációira hagyni.

Jelentkezési határidő: 2024. április 22. 

UNESCO a Kossuth Rádió Az este című műsorában

27/02/2024

Életünk mely területein és hogyan vannak jelen az UNESCO döntései, határozatai, javaslatai, hogyan befolyásolják mindezt a nemzeti bizottságok? Az este ezen adásának házigazdája Bogyay Katalin diplomata, újságíró, a Magyar ENSZ Társaság elnöke, vendége pedig Dr. Soós Gábor, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának főtitkára. A teljes műsor az alábbi linken meghallgatható. 

Mérnöki világnap a fenntartható fejlődésért 2024

Mérnöki világnap a fenntartható fejlődésért 2024

27/02/2024

A világnapot – 2019-es kihirdetése óta – minden évben március 4-én ünneplik világszerte. Célja a mérnöki tudományok modern életben betöltött fontosságával kapcsolatos globális tudatosság növelése és az emberiség előtt álló kihívások (például az éghajlatváltozás hatásainak enyhítése és a fenntartható fejlődés előmozdítása) kezelésében betöltött szerepének jobb megértése. Az idei év központi témája: Mérnöki megoldások a fenntartható világért (Engineering solutions for a sustainable world).