2021-09-22 08:28:00

Vajay Szabolcs születésének 100. évfordulója

Vajay Szabolcs (1921-2010) történész, heraldikus, genealógus, diplomata, tudományszervező, az emigráció aktív tagja. 1959 és 1983 között az UNESCO társadalomtudományi osztályának latin-amerikai részlegét vezette, innen vonult nyugdíjba. 2010-es halála után hagyatékának jelentős része Fehérvárcsurgóra, a Károlyi Alapítvány kezelésébe került. Születésének 100. évfordulója alkalmából 2021. október 7-8-án Budapesten és Fehérvárcsurgón emlékkonferencián vehetnek részt az érdeklődők. Az előadások online is követhetőek lesznek Zoom-on keresztül.

 

A konferencia az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság védnökségével valósul meg, az eseményt Dr. Réthelyi Miklós, Bizottságunk elnöke nyitja meg.

 

Az esemény programja itt érhető el.
 
Az emlékkonferencia támogatói: Argentin Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Középkori Történeti Tanszék, Habsburg Ottó Alapítvány, Johannita Rend Magyar Tagozata, Károlyi József Alapítvány, Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, Magyar Máltai Lovagok Szövetsége, Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Történeti Intézet.
 
 

Hírek

Magyarország 75 éve az UNESCO-ban

Magyarország 75 éve az UNESCO-ban

28/09/2023

2023. szeptember 26-án az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság rendezvényt tartott annak megünneplésére, hogy Magyarország 75 éve - 1948. szeptember 14-én - csatlakozott az UNESCO-hoz. Firmin Edouard Matoko, az UNESCO Afrika prioritásért és külkapcsolatokért felelős főigazgató-helyettesének videó üzenete és Réthelyi Miklós elnök köszöntője nyitotta a programot, majd két kerekasztal beszélgetés során az UNESCO munkájában, programjaiban részt vevő kiemelkedő kutatók, szakemberek, diplomaták saját személyes tapasztalataik alapján beszéltek a világszervezet működéséről, abban Magyarország szerepéről és sikereiről. A rendezvény Turóczy László nagykövet zárszavával ért véget.  

A L’Oréal-UNESCO Magyar Ösztöndíj díjazottjai

20/09/2023

A L’ORÉAL Magyarország és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság huszonegyedik alkalommal hirdette meg ösztöndíjpályázatát a nemzetközi L’ORÉAL-UNESCO For Women in Science program szellemében.

Áttörés a szembetegségek kezelésében, gyepek megmentése a klímaváltozás elleni harcban és új technológiák a gyógyszergyártásban – ezekkel a témákkal nyertek a L’Oréal-UNESCO „A Nőkért és a Tudományért díj” kutatónői

Ünnepeljük együtt a földtudományi sokféleség nemzetközi napját!

19/09/2023

A Magyar Tudományos Akadémia Földtudományok Osztálya Földtani Tudományos Bizottsága, a Magyarhoni Földtani Társulat ProGEO Földtudományi Természetvédelmi Szakosztálya és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság tudományos ülést szervez 2023. október 6-án 10:00 órától a földtudományi sokféleség nemzetközi napja alkalmából. Az esemény helyszíne: MTA Kutatóház (1112 Budapest, Budaörsi út 45.) Csarnoképület, II. emelet Előadóterem.