2020-09-30 10:14:00

Október 5. a pedagógusok világnapja

1994 óta minden év október ötödikén ünnepli az UNESCO a pedagógusok világnapját, melynek idei mottója "Tanárok: vezetni a válságban, újragondolni a jövőt", reflektálva arra az elhivatottságra, melyet a tanárok szerte a világon annak érdekében tanúsítottak, hogy senkit se hagyjanak hátra, különösen a COVID-19 válság idején. 

A kapcsolódó eseményekre idén online kerül sor október 5-e és 12-e között. 

A dátum a tanárok státuszának meghatározása szempontjából hatalmas előrelépést jelentő 1966-os ILO/UNESCO ajánlás aláírásának állít emléket, amely többek között a tanárok jogait és felelősségét határozta meg, és amelyben nemzetközi sztenderdek kialakítását kezdeményezték a tanárképzésre, a pedagógusok továbbképzésére, és a tanárok alkalmazására is. 
 
A világnap alkalmat kínál arra, hogy világszerte ünnepeljük a tanári hivatást, számba vegyük az eredményeket, és figyelmet irányítsunk a tanárok hangjára, akik a globális oktatási cél elérésének középpontjában állnak, senkit sem hagyva hátra. 
 
A COVID-19 járvány jelentősen megnövelte azon kihívások számát, amelyekkel az egész világon a már korábban is túlfeszített oktatási rendszerek szembesültek.  Nem túlzás azt állítani, hogy a világ válaszúthoz érkezett, és most minden eddiginél jobban együtt kell dolgozni a tanárokkal az oktatáshoz való jog védelmében, és átvezetni azt a világjárvány által kibontakozó új környezetbe. 

A tanári vezetés  a válságkezeléssel kapcsolatban nem csak időszerű kérdés, hanem kritikus, különösképpen, ha tekintetbe vesszük mindazt a jelentős szerepet, melyet a tanárok töltenek be a távoktatás biztosításában, a rászorulók támogatásában, az iskolák újbóli megnyitásában és a tanulási hiányosságok enyhítéséhez nyújtott hozzájárulások szempontjából. 

A világnap körüli párbeszédek kiemelten kezelik a pedagógusok szerepét a reziliencia kialakításában, valamint az oktatás és a tanári szakma jövőjének alakításában is. 

Az idei világnap a hagyományoktól eltérően virtuális, de interaktív lesz, a programokon különféle platformokon keresztül lesz lehetőség aktívan részt venni. A pedagógusok világnapjához kapcsolódó események részeként rendezik meg a tanítás hatékonyságát elősegítő gyakorlatok elismerésére és népszerűsítésére létrehozott UNESCO-Hamdan díj átadó ünnepségét is. A kétévente odaítélt díj átadására immáron hatodik alkalommal kerül sor. 
 
A kapcsolódó programokról részletesen:
 

További információk: https://en.unesco.org/commemorations/worldteachersday

 

 

Hírek

2020. október 16-i online konferenciánk videói

27/10/2020

2020. október 16-án rendezte meg a Bakonyi Géza Alapítvány, az SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszéke, valamint a Libre Art Magyarország Egyesület első közös online konferenciáját Szabad információelőállítás, tudománynépszerűsítés és amit erről az akadémiai szféra gondol címmel. Az esemény társszervezője volt az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Kommunikációs és Információs Szakbizottsága is.

A lista mámora, avagy az adatkultúra története

20/10/2020

Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Kommunikációs és Információs Szakbizottságának társzervezésében rendezték meg 2020. október 14-én a Szegedi Információtörténeti Műhely kilencedik konferenciáját, melynek címe: A lista mámora, avagy az adatkultúra története (nyilvántartások, jegyzékek, kimutatások). Az információgyűjtéstől a felhasználásig. Az eseményre az online térben került sor. A rögzített videó- és hanganyag a cikkben szereplő linken keresztül érhető el.

Globális Média és Információs Műveltség Hete

Globális Média és Információs Műveltség Hete

16/10/2020

2020. október 24-31. között ünneplik világszerte a Globális Média és Információs Műveltség Hetét (Global Media and Information Literacy Week). A tematikus hét kiváló alkalmat ad az UNESCO-nak és partnereinek arra, hogy áttekintsék és megünnepeljék azokat az eredményeket, melyeket a "média és információs műveltséget mindenkinek" célkitűzés felé vezető úton elértek. A tematikus hét honlapja: https://en.unesco.org/commemorations/globalmilweek