2021-09-21 14:38:00

Magyar siker az UNESCO alaptudományi testületében

Az UNESCO főigazgatójának döntése értelmében Szathmáry Eörs elméleti biológus, a Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének tagja, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpontjának kutatóprofesszora bekerült az UNESCO Nemzetközi Alaptudományok Programjának tudományos testületébe. Mandátuma három évre szól.

                                                                   Fotó: Szathmáry Eörs
 
Szathmáry Eörs elméleti biológus az ELKH Ökológiai Kutatóközpontban dolgozik, s az ELTE biológia professzora. Társszerzője John Maynard Smith-szel közösen a The Major Transitions in Evolution című könyvnek, mely folyamatosan hozzájárul az evolúcióbiológia fejlődéséhez. Fő érdeklődési területe az elméleti evolúcióbiológia, melyben az evolúció fő lépéseinek közös elveire összpontosít, mint például az élet eredete, a sejtek megjelenése, az állattársadalmak eredete, az emberi nyelv megjelenése, valamint a tanulás és evolúció közös alapelvei. 8 évig volt az ERC Advanced és Synergy Grant bizottságok tagja. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének tagja és a Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság elnöke. Szathmáry a Norvég Akadémia, az Academia Europaea és az EMBO tagja. Megkapta az Új Európa Felsőoktatási és Kutatási Díjat (1996), a Magyar Akadémia díját (1999) és a Széchenyi -díjat (2017).

 

Az UNESCO Nemzetközi Alaptudományok Programja (International Basic Science Programme) 2005-ös létrejötte óta az egyetlen olyan nemzetközi fórum az ENSZ-en belül, amely ajánlásokat fogalmaz meg a szervezet tagállamainak és főigazgatójának az alaptudományok globális helyzetéről. A program az alaptudományok négy tudományterületével – úgymint biológia, kémia, fizika és matematika – és az azok kutatásában és oktatásában rejlő kapacitásépítési lehetőségekkel foglalkozik. Célja a kormányközi együttműködések előmozdítása az alaptudományokra és a tudományos oktatásra vonatkozó nemzeti kapacitások megerősítése révén.

A program tudományos testületének (Scientific Board) tagjai a világ különböző részeiről származó, az alaptudományokban jártas szakértők, akiknek hároméves mandátuma egy alkalommal meghosszabbítható.  A testület és a program működésének jelentősége a COVID-19 világjárvány időszakában még jelentősebb, mint valaha, hiszen kiemelten fontos, hogy a döntéshozatal a bizonyítékokon alapuló tudományos ismeretekre alapozva történjen.

További cikkek a témában:

https://mta.hu/mta_hirei/magyar-akademikus-az-unesco-tudomanyos-tanacsaban-111604?fbclid=IwAR1AC57SrniJ8WXaz-UUsAT5Q41aUdwfnM46G79jP8AeVdpfg8EltbjGl7M 

https://elkh.org/hirek/az-unesco-alapkutatasi-tudomanyos-tanacsa-tagjava-valasztotta-szathmary-eorsot-az-ok-kutatoprofesszorat/

 

Hírek

Nemzetközi nőnap - március 8.

8/03/2023

2023-ban az UNESCO az egész ENSZ család hangjához csatlakozik a nemzetközi nőnap ünneplésével „DigitALL: Innováció és technológia a nemek közötti egyenlőségért” témában, amely összhangban van a Nők Helyzetét Vizsgáló ENSZ Bizottság (Commission on the Status of Women) 67. ülésszakának fő témájával: „Innováció és technológiai változás, valamint oktatás a digitális korban a nemek közötti egyenlőség megvalósítása, valamint minden nő és lány szerepének erősítése érdekében”.

Nők a Tudományban Kiválósági Díj 2022

2/03/2023

2023. március 10-én ünnepi rendezvény keretében vehetik át díjaikat a Nők a Tudományban Kiválósági Díj 2022 nyertesei a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Felovasótermében.

A díjak odaítéléséről a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) elnöksége által felállított tudományos szakmai bizottság döntött. Idén agrártudományok / földtudományok és kémiai tudományok / gyógyszerészettudomány tématerületen lehetett pályázni.

A díj védnöke a Magyar Tudományos Akadémia és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság.

Mérnöki világnap a fenntartható fejlődésért

Mérnöki világnap a fenntartható fejlődésért

28/02/2023

A világnapot – 2019-es kihirdetése óta – minden évben megünneplik világszerte március 4-én. Célja a globális tudatosság növelése és a mérnöki tudománynak az emberiség előtt álló kihívások (például az éghajlatváltozás hatásainak enyhítése és a fenntartható fejlődés előmozdítása) kezelésében betöltött szerepének jobb megértése. Az idei év központi témája: Mérnöki innovációk egy rugalmasan ellenállóbb világért (Engineering innovations for a more resilient world).

Élő örökségek jubileumi éve

Élő örökségek jubileumi éve

15/02/2023

2023-ban húszéves az UNESCO szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezménye, az évforduló alkalmából negyvennyolc szellemi kulturális örökség, számtalan népművészeti, hagyományőrző fesztivál, koncertek, táncházak, bemutatók, workshopok várják az érdeklődőket egész évben. 

A Skanzen Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága által koordinált egész éves ünnepségsorozat olyan kézműves, gasztronómiai, dramatikus és előadóművészeti hagyományokat, városi szokásokat hoz közel, mint a lipicai lótartás, a kalocsai népművészet, a Duna menti halászat vagy akár a magyar cirkuszművészet.