2022-06-03 08:19:00

Környezetvédelmi világnap (június 5.)

Az Egyesült Nemzetek Szervezete június 5-öt a környezetvédelem világnapjává (World Environment Day) nyilvánította 1972-ben. A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a környezet védelmének és egészségének fontosságára, amely az egész világon hatással van az emberek jólétére és a gazdasági fejlődésre is. Az ünneplés lehetőséget nyújt arra, hogy hangsúlyozzuk az egyének, vállalatok és közösségek számára a környezetvédelem fontosságát.

Az idei év mérföldkőnek számít a globális környezetvédelmi közösség számára, ugyanis ötven éve, 1972-ben rendezték meg az ENSZ emberi környezetről szóló konferenciáját, amelyet széles körben az első környezetvédelmi konferenciának tekintenek. Ez az esemény adta meg a kezdőlökést a környezetvédelmi minisztériumok és ügynökségek létrehozására szerte a világon, illetve indított el számos, a környezet kollektív védelméről szóló új globális megállapodást. Itt kapcsolódtak össze a szegénység enyhítése és a környezetvédelem céljai is, megnyitva az utat a Fenntartható Fejlődési Célok felé. Ezen az eseményen nyilvánították június 5-ét a környezetvédelem világnapjává.

A június 5-i világnap a legnagyobb nemzetközi nap ebben a témában és egyben a pozitív változás ösztönzésének globális platformja. Az ünneplést 1973 óta minden évben az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) koordinálja. A világnap központi hivatalos eseményeinek minden évben más ország ad otthont. Idén a házi gazda szerepét Svédország tölti be.

Az univerzumban galaxisok milliárdjai vannak,

a galaxisunkban bolygók milliárdjai vannak,

de Földből csak egy van.

A 2022.évi környezetvédelmi világnap #OnlyOneEarth kampánya globális szintű kollektív, átalakító hatású cselekvésre hív fel bolygónk megünneplésére, védelmére és helyreállítására.

#WorldEnvironmentDay

#OnlyOneEarth 

A jeles nap megünneplésének részeként ebben a hónapban ehhez a világnaphoz kapcsolódó fotókat várunk az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság védnökségével, a Varázslatos Magyarország által áprilisban meghirdetett fotópályázat júniusi fordulójára.  További információk: https://varazslatosmagyarorszag.hu/fotopalyazat 

Hírek

Október 27. Az audiovizuális örökség világnapja

26/10/2022

A világnap az UNESCO Általános Konferenciájának 21. ülésszakán (1980) elfogadott, a mozgóképek védelméről és megőrzéséről szóló ajánláshoz kapcsolódik. A jeles nap lehetőséget nyújt arra, hogy felhívja az emberek figyelmét az audiovizuális örökség megőrzésének fontosságára és a sürgős cselekvés szükségességére.

30 éves az UNESCO Világemlékezet Programja

26/10/2022

Az UNESCO 2022. október 27 – november 5. között ünnepli a Világemlékezet Program létrehozásának 30. évfordulóját. Az évfordulós programsorozat szorosan összekapcsolódik majd az audiovizuális örökség világnapjának ünneplésével. Az idei év központi tematikája: „Your Window to the World: Enlisting documentary heritage to promote inclusive, just and peaceful societies". 

A béke nemzetközi napja a VM és az UMNB fotópályázatán

A béke nemzetközi napja a VM és az UMNB fotópályázatán

15/10/2022

A Varázslatos Magyarországgal meghirdetett közös fotópályázatunk szeptemberi fordulója a béke nemzetközi napjához kapcsolódott. A legszebb alkotást, egyben cikkünk kiemelt fotóját Ambrus Tímea készítette Béke, szeretet, harmónia címmel. A fénykép a Kiskunsági Nemzeti Park területén készült.

Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság védnökségével meghirdetett fotópályázatot minden hónapban egy-egy jeles nap témájára írja ki a Varázslatos Magyarország. A 2022-es pályázati év 2022. április 6-tól 2022. december 20-ig tart. A képeket minden hónap 1-jétől (0:01-től) lehet feltölteni az adott hónap 20-ig (23:59-ig). 

A katasztrófakockázat csökkentésének nemzetközi napja

12/10/2022

A természeti és technológiai veszélyek okozta katasztrófák évente emberek millióit érintik világszerte, de hatásuk nagy része proaktív intézkedésekkel és tervezéssel csökkenthető. A katasztrófák csökkentésének nemzetközi napja (International Day for Disaster Reduction), amelyet minden év október 13-án tartanak, azt ünnepeljük, hogy az emberek és a közösségek szerte a világon hogyan csökkentik a katasztrófáknak való kitettségüket.