Két új, magyar szellemi örökség az UNESCO listáján
A magyar vonós zenekari hagyomány és a lipicai lótenyésztés hagyománya felkerült az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára, melyen a nemzedékről nemzedékre hagyományozódó közösségi tudást gyűjtik össze az egyes országok felterjesztései alapján. A listára kerülésről a Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága dönt, melynek most zajló, tizenhetedik ülésszakát idén Marokkó fővárosában, Rabatban rendezték meg november 28. és december 3. között. A magyar vonós zenekari hagyományt Magyarország önálló felterjesztésként nyújtotta be, míg a lipicai lótenyésztés hagyományát nyolc ország közösen terjesztette fel.
Magyarország önálló felterjesztésként nyújtotta be a magyar vonós zenekari hagyomány örökségelemet az UNESCO listájára. A vonós zenei formáció évszázadok folyamán alakult ki az úri vonós zenei gyakorlat alapján. A hegedű-brácsa-bőgő alapfelállású paraszti vonósbandák meghatározó elemei voltak a hétköznapok és ünnepek közösségi és családi alkalmainak, táncos és énekes mulatságainak. A parasztbandák tagjai hallás után, kézről tanulás útján sajátították el a zenei tudást és helyi igények szerint alakították gyakran többezres nagyságrendű repertoárjukat. Az 1970-es években alakuló táncházmozgalom a vonós zenei hagyomány számára is fordulatot hozott, és segítette annak fennmaradását, napjainkban pedig virágzását. A hivatalos képzések beindulásának köszönhetően ma több száz népzenész számára életforma, hivatás a vonós zene gyakorlása és tudatos tovább örökítése. Mivel a magyar vonószenekarok mindig is alkalmazkodtak a társadalmi környezethez, a dallamokat, a szövegeket, a játékstílust és a repertoárt a zenészek, a táncosok és a közönség közösen alakítják. A magyar népi vonószenekar változatos hangszeres összetételével, társadalmi és kulturális funkcióival és sokszínű repertoárjával egész Európára, de különösen a szomszédos térségekre kisugárzó hatással van, így napjainkban az egyik legnagyobb hatású zenei jelenség a térségben. A felterjesztési dokumentáció a Hagyományok Háza szakmai közreműködésével készült. Az értékelő testület elismerését fejezte ki a jól előkészített és informatív videómellékletért.
A lipicai lótenyésztés hagyományát nyolc ország közösen terjesztette az UNESCO elé. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a császári udvari feladatokra kitenyésztett lófajtát a mai Szlovénia területén található Lipica település császári ménesében tartották. Magyarországnak kiemelkedő szerepe volt a fajta fenntartásában. A napóleoni háborúk idején veszélybe került ménest a magyarországi Mezőhegyesre menekítették, innen terjedt el a lipicai lótenyésztés az egykori monarchiához tartozó országokban. A lipicai lótenyésztés több mint 450 éve egyesíti a közösségeket, erős közös identitástudatot teremtve, többek között a speciális szókincs és a tenyésztők és a lovak közötti szoros érzelmi kapcsolat révén. Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Magyarország, Olaszország, Románia, Szlovénia, Szlovákia rendelkezik a lipicai lovakat tenyésztő ménesgazdaságokkal. Magyarország kiemelkedik a lipicai lóval gyakorolt fogathajtás nemzetközi eredményeivel. A felterjesztés elkészítésében az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad és a Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete volt a szakmai partnerünk. Az értékelő testület elismerését fejezte ki a példaértékű multinacionális jelölésért, amely a benyújtó államok közötti szoros összefogásról tanúskodik, összhangban a nemzetközi együttműködés elveivel és az egyezmény kölcsönös megértésének előmozdításával.