2020-03-13 10:39:00

Kiben és miben bízunk?

Beszámoló és videók a a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetében 2020. február 24-28. között megrendezett UNESCO MOST Téli Iskoláról

’A tanulás és a szeretet’. Sem a hírnév, sem a hatalom, sem pedig az önmagukért való eredmények nem vetekedhetnek ezekkel a tartós értékekkel’ - idézte Kerekes Sándor, a Corvinus Egyetem volt rektorhelyettese Arthur C. Clark sci-fi írót a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetében tartott UNESCO MOST Téli Iskola elnevezésű konferencián. Az ötnapos tanácskozás – amely az UNESCO ’Társadalmi átalakulás-menedzsment’ (MOST) programjához kapcsolódik - a közbizalom megrendülésének világszerte tapasztalt okait és azok megszüntetésének lehetőségeit tárgyalta. A téma időszerűségét és az érdeklődést mutatja, hogy a résztvevők - kutatók, egyetemi oktatók, valamint a közigazgatásban és civil mozgalmakban dolgozó gyakorlati szakemberek - három kontinens 25 országából érkeztek a nyugat-magyarországi tudományos központba.

Jody Jensen, az FTI vezető kutatója előadásában kifejtette: „A bizalom pragmatikus fogalom, de erkölcsi dimenzióval is rendelkezik. A megbízhatóság fontosabb, mint a bizalom, kérdés tehát, hogy mennyire megbízhatóak, kompetensek, őszinték a társadalom intézményei? Ma úgy tűnik, hogy nem képesek egyidejűleg kielégíteni a kompetencia és az etikus viselkedés kettős feltételét, ami a bizalom elengedhetetlen előfeltétele.

A közvélemény annak ellenére vonta-vonja meg bizalmát, hogy az elmúlt évtizedekben a kétszeresére nőtt az egy főre jutó nemzeti össztermék a Földön – a világ jobban él, mint valaha. Ugyanakkor a technológia szédítő gyorsasággal fejlődik, a gazdagság koncentrációja csillagászati méreteket ölt. Növekszik a társadalmi feszültség, gyengül a nemzeti kormányzás, terjednek a geopolitikai feszültségek, felgyorsul az éghajlatváltozás. Mindez súlyos következményekkel jár - ideértve a tömeges migrációt is. A bizalom az egyre növekvő globális kihívások áldozatává válik, a korábbi társadalmi szerződés szertefoszlott.

Míg a bizalom a politikai, gazdasági élet szereplői iránt alapjaiban rendült meg, a tudományba és művelőibe vetett hit erősödött.  A világjelenség alól Magyarország sem kivétel: a bizalmi lista élén a Magyar Tudományos Akadémia áll.

A társadalmak előtt álló feladat hatalmas.

A tanácskozást megnyitó Mladen Andrlic, az Európai Unió soros elnökségét adó Horvátország budapesti nagykövete azt hangsúlyozta, hogy országa az európai társadalmak égető kihívásaira adandó reális és érdemi válaszok kimunkálásban, az európai polgárok igényeinek minél jobb kiszolgálásában látja feladatát.

Sean Cleary, a Jövő Világa alapítvány alelnöke, és az FTI Tanácsadó testületének tagja szerint a közbizalom helyreállítása érdekében új társadalmi szerződésre van szükség, olyanra, amely – a többi között – érdemi választ tud adni a mély társadalmi egyenlőtlenség kérdésére, átalakítja az oktatás és a készségfejlesztés rendszerét és kellő mértékű társadalmi tőkét és a kohéziót képes előteremteni a jobb tehermegosztás érdekében.

Soós Gábor, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának főtitkára a világszervezet szerepére hívta fel a figyelmet ebben a feladatban. Egyebek közt emlékeztetett arra, hogy az UNESCO már megalakulásakor, több mint 70 éve felismerte: a békének az emberiség intellektuális és morális szolidaritására kell épülnie.

A 2020. február 24-28 között megtartott rendezvényre 2019 után az idén másodszor került sor, és az UNESCO Társadalmi átalakulás-menedzsment programjának támogatása mellett a Pannon Egyetemmel, és az ISES Alapítvánnyal való együttműködésben valósult meg.

Az UNESCO MOST Téli Iskola videólink-gyűjteménye itt érhető el.

 

Forrás: Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete – Institute of Advanced Studies Kőszeg (FTI-iASK)

További információk:

https://iask.hu/hu/az-unesco-2020-nemzetkozi-teli-egyetem-programja/ 

https://iask.hu/hu/kiben-es-miben-bizunk-beszamolo-2020-evi-unesco-teli-iskolarol/ 

Hírek

Írni-olvasni tudás nemzetközi napja: szept. 8.

Írni-olvasni tudás nemzetközi napja: szept. 8.

1/09/2020

1967 óta a világ minden táján évente megrendezik az írni-olvasni tudás nemzetközi napját annak érdekében, hogy emlékeztessék a közvéleményt az írni-olvasni tudásnak az emberi jogok ügyében játszott fontos szerepére, és előmozdítsák az írástudás terjesztésének programját egy írástudóbb és fenntarthatóbb társadalomért.

Az elért eredmények ellenére az írástudással kapcsolatos kihívások továbbra is fennállnak, minthogy világszerte legalább 773 millió felnőttnek nincs ma alapvető írás-olvasási készsége. 

Kilenc ötlet a közös fellépéshez

Kilenc ötlet a közös fellépéshez

29/07/2020

A napokban jelent meg az Oktatás Jövőiért Nemzetközi Bizottság első jelentése Oktatás a poszt-COVID világban: Kilenc ötlet a közös fellépéshez (Education in a post-COVID world: Nine ideas for public action) címmel.

Az oktatás jövője elnevezésű globális kezdeményezés célja annak újragondolása, hogy az ismeretek és a tanulás miként alakíthatják az emberiség és a bolygó jövőjét.

Megjelent az UNESCO Courier idei harmadik száma

Megjelent az UNESCO Courier idei harmadik száma

29/07/2020

A 2020. július-szeptemberi szám címe: Egy teljesen új világ, a nők által újragondolva. Az UNESCO Courier magazin arra kérte a nőket szerte a világból, hogy képzeljék el, milyen lesz az élet a válság után. Újságírók, szerzők, értelmiségiek, múzeumok igazgatói, tudósok adnak hangot gondolataiknak - egy új világ újragondolására. A szám vendége Yuval Noah Harari, izraeli történész és író. A Harari-interjút cikkünkben magyar nyelven közöljük.

Megjelent az idei Oktatási Monitoring Jelentés

Megjelent az idei Oktatási Monitoring Jelentés

3/07/2020

Megjelent a GEM Report 2020-as globális oktatási monitoring jelentés, melynek címe Befogadás és oktatás: a minden mindent jelent. A kiadvány arra azokat a társadalmi, gazdasági és kulturális mechanizmusokat vizsgálja, amelyek a hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok és felnőttek diszkriminációját okozzák, távol tartva őket az oktatástól vagy a rendszeren belül hátrányos helyzetbe hozva őket.