2023-10-20 10:32:00

Elhunyt Sólyom László volt köztársasági elnök

2023. október 8-án meghalt Sólyom László köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár. Búcsúztatójára a Fiumei úti sírkertben 2023. október 18-án került sor. 

Végtisztesség
Sólyom László (1942-2023)
Sólyom Lászlót, korábbi köztársasági elnököt, katonai díszpompával Felföldi László pécsi megyéspüspök temette 2023. október 18-án a Fiumei úti Sírkertben. Emlékező beszédet mondott Landi Balázs, az elnöki titkárság vezetője, Sólyom László tanítványa. Felföldi László és Landi Balázs búcsúztató beszéde, közvetlen forrásból, az alábbiakban olvasható.
Sólyom Lászlónak a Duna-, és szélesebb körben a természet védelme illetve az emberek közötti egyértelmű párbeszéd érdekében kifejtett munkássága összecseng az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság célkitűzéseivel.
2023. október 22.
Dr. Réthelyi Miklós, az UNMNB elnöke

 

Köztársasági elnök úr halála kapcsán az UNESCO Titkársága szóbeli jegyzékben fejezte ki mélységes részvétét, mely ITT olvasható. 

Felföldi László megyéspüspök úr búcsúbeszéde ITT, Landi Balázs megemlékezése pedig ITT érhető el. 

Hírek

Pedagógusok világnapja 2021.

Pedagógusok világnapja 2021.

27/09/2021

1994 óta minden év október ötödikén ünnepli az UNESCO a pedagógusok világnapját, melynek idei mottója "Pedagógusok az oktatás helyreállításának szívében", tükrözve azt a szerepet, amelyet a pedagógusok a COVID-19 válság során játszottak és játszanak, és rámutatva arra, milyen támogatásra van szükségük  ahhoz, hogy a lehető legteljesebb mértékben járuljanak hozzá az oktatás helyreállításához. 

Magyar díjazott a MAB Fiatal Tudósok között

Magyar díjazott a MAB Fiatal Tudósok között

22/09/2021

Az UNESCO MAB Nemzetközi Koordinációs Tanácsa (MAB International Co-ordinating Council) 2021. szeptember 13-17. között, Abujában (Nigéria) tartott hibrid ülésszakán kihirdették a MAB Fiatal Tudósok Díj 2021. évi nyerteseit. Magyar sikernek is örülhetünk, mivel Dr. Szanyi Szabolcs, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának adjunktusa a nyolc elismert fiatal egyike.

Vajay Szabolcs születésének 100. évfordulója

22/09/2021

Vajay Szabolcs (1921-2010) történész, heraldikus, genealógus, diplomata, tudományszervező, az emigráció aktív tagja. 1959 és 1983 között az UNESCO társadalomtudományi osztályának latin-amerikai részlegét vezette, innen vonult nyugdíjba. 2010-es halála után hagyatékának jelentős része Fehérvárcsurgóra, a Károlyi Alapítvány kezelésébe került. Születésének 100. évfordulója alkalmából 2021. október 7-8-án Budapesten és Fehérvárcsurgón emlékkonferencián vehetnek részt az érdeklődők. Az előadások online is követhetőek lesznek Zoom-on keresztül.

Magyar siker az UNESCO alaptudományi testületében

Magyar siker az UNESCO alaptudományi testületében

21/09/2021

Az UNESCO főigazgatójának döntése értelmében Szathmáry Eörs elméleti biológus, a Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének tagja, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpontjának kutatóprofesszora bekerült az UNESCO Nemzetközi Alaptudományok Programjának tudományos testületébe. Mandátuma három évre szól.