2021-11-05 08:37:00

Ma ünnepeljük Cziffra György 100. születésnapját

100 éve, 1921. november 5-én született Cziffra György, a páratlanul virtuóz és mély lelkületű zongorista, aki nemcsak művészként, hanem emberként is rendkívüli és követendő örökséget hagyott nekünk hátra.

 

Pályafutásából, akárcsak életéből összesen majd’ másfél évtizedet rabolt el a 20. századi történelem: a világháborúban fogságba esett, hosszú évekre a budapesti éjszakai élet hangszerei elé kényszerült, majd disszidálási kísérlete miatt évekig kőfejtőben, építkezésen kínozták, nem kímélve kezeit sem. Csak az ’50-es évekre sikerült helyet kapnia a magyar művészvilágban, ott is csak az éjszakai lokálokban. Kitartásának, emberfeletti küzdelmeinek jutalmául, 1956 után franciaországi polgárként az európai klasszikus zenei szcéna krémjébe emelkedett. A nagy romantikus repertoár, Liszt, Chopin, Schumann műveinek páratlan előadója volt, de jelentősége bőven túlmutat ezen: ritka képességeit és sokoldalúságát kihasználva újjáélesztette a rögtönzés 19. századi, szinte feledésbe merült hagyományát, és elkötelezetten, erejét nem kímélve támogatta a fiatal zenésztehetségeket.

Forrás: Cziffra Fesztivál

Hírek

A Világ Legnagyobb Tanórája

30/09/2026

Idén ősszel 12. alkalommal rendezik meg a Világ Legnagyobb Tanórája programsorozatot, amelyhez országszerte és határon túl is közel ezer iskola csatlakozik. A kezdeményezés célja, hogy a diákok játékos, élményszerű módon ismerjék meg a Fenntartható Fejlődési Célokat. A 2026. évi program központi témája:  Minőségi oktatás, fenntartható jövő, amelynek feldolgozását tanórai segédanyagok, pályázati lehetőségek és kreatív feladatok segítik. Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság idén is a Világ Legnagyobb Tanórája programsorozat védnöke.

A Fenntarthatóbb mikrochipek, zöld gyógyszergyártás és személyre szabott rákterápiák – ezeken a területeken kutatnak a „L’Oréal–UNESCO A Nőkért és a Tudományért” magyar ösztöndíj 2026-os nyertesei

17/09/2026

Idén 24. alkalommal ítélte oda az akadémikusokból álló zsűri kivételes tehetségű hazai kutatónőknek a „L’Oréal – UNESCO A Nőkért és a Tudományért” magyar ösztöndíjat. A díjjal az alapítók minél több tehetséges, sikeres nőt szeretnének elismerni és támogatni, segítve ezzel is pályafutásukat, kutatásaikat. Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság nevében a bizottság tagja, Kondorosi Éva Balzan-díjas és Széchenyi-díjas biológuskutató köszöntötte a díjazottakat.