2023-05-01 16:26:00

Egyetemi tankönyv ma és holnap

A Budapest Könyvfőváros 2023 című rendezvénysorozat keretei között az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság, a Medicina Könyvkiadó Zrt., és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Egyetemi tankönyv ma és holnap címmel, 2023. május 19-én 9:00 és 17:00 óra között tudományos tanácskozást rendez az Ötpacsirta Szalonban (Budapest, VIII. Ötpacsirta utca 4).

A tanácskozáson egyetemi tankönyvek magyarországi és külföldi kiadóinak képviselői, felsőoktatási szakértők és hallgatók, illetve frissen végzettek részvételével kívánunk a címben megadott témáról véleményt cserélni, kritikus pontokat felmutatni és megoldásokat keresni előadások és kerekasztal-beszélgetések formájában.

Az egyetemi tankönyvek az egyetemek kialakulásával együtt jelentek meg sokszáz évvel ezelőtt. A digitális technika rohamos térnyerése ellenére, remélhetőleg, az egyetemi tanároknak és diákoknak továbbra is szükségük lesz az egyetemi tankönyvek klasszikus formájára is. Az egyetemi tankönyvet meg kell írni és szerkeszteni, ha többszerzős, kiadót kell találni, a kiadó üzleti terve alapján a tankönyvet a piacon meg kell venni, majd így lehet tanulni belőle. A tankönyv ezután felkerül a könyvespolcra, és ott mindig közvetlenül elérhető.

Az egyetemi tankönyv elsősorban a hallgatókhoz szól. Az egyetemi tanár előadásaiban (amennyiben még léteznek) foglalkozhat mindazzal, ami a tankönyvekben foglaltakhoz kapcsolódóan tágabb terekre vezeti a hallgatót.

Az egyetemi tankönyvnek már a borítójával fel kell, hogy keltse a vásárlók érdeklődését. Fontos, hogy az illusztrációk mind szakmai, mind esztétikai minőségükben kitűnjenek. A jól szerkesztett egyetemi tankönyv él a tipográfiai lehetőségek tárházával. Szívderítő, szép élmény a könyvet kézbe venni, forgatni és lapozgatni benne.

A fent leírt, ideális elképzelésekkel összhangban az egyetemi tankönyvnek ki kell állnia a versenyt mind az egyetemi jegyzettel, mind a technika által nyújtott egyéb lehetőségekkel. Tudományterületekként és tantárgyakként meg kell találni az egyensúlyt az ismeretközlés különféle formái között.

A Budapest Könyvfőváros 2023 programsorozat keretei között a konferencia szervezői ilyen és hasonló gondoltokkal várják az érdeklődőket, és igyekeznek egyengetni az egyetemi tankönyvek jövőbeni sorsát.

A szervezőkkel egyetértésben

Réthelyi Miklós,

az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke

 

A konferencia nyilvános, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát 2023. május 15-ig a medkiad@medicinazrt.hu e-mail címen jelezze. Parkolás a szomszédos utcákban, illetve a Pollack Mihály téri mélygarázsban lehetséges.

 

A rendezvény a Budapest 150 - Könyvfőváros 2023 eseménysorozat részeként, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár koordinálásával valósul meg.

 

Hírek