2021-06-14 09:35:00

Az UNESCO 2021. évi tudományról szóló jelentése

Az UNESCO ötévente teszi közzé a tudományról szóló jelentését, amelyben beszámol a tudományirányításban megfigyelhető trendekről. Az 52 ország 70 szerzője által írt idén közzétett kiadvány összesíti a kiadásokra, a humánerőforrásra, a tudományos publikációkra és a szabadalmakra vonatkozó adatokat. A Versenyfutás az idővel az intelligensebb fejlődésért (The Race against Time for Smarter Development) című jelentés nyomon követi az előrelépést az ENSZ által elfogadott, 2030-ig megfogalmazott Fenntartható Fejlődési Célok megvalósítása felé, valamint a negyedik ipari forradalom gyors előrehaladását. Mindemellett megismerhetjük a COVID-19 világjárvány globális kutatásra és innovációra gyakorolt hatásait is.

 

Versenyfutás az idővel az intelligensebb fejlődésért

 

 

A sorozat hetedik kiadása azt vizsgálja, hogy az országok hogyan használják a tudományt egy digitális és ökológiailag intelligens jövő megvalósításához.

 

 

A 2021. június 11-én bemutatott jelentés kapcsán Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója elmondta:

 

„A jobb adottságokkal rendelkező tudomány elengedhetetlen. A tudománynak kevésbé egyenlőtlenné, sokkal együttműködőbbé és nyitottabbá kell válnia. A mai kihívások – úgymint a klímaváltozás, a biodiverzitás csökkenése, az óceánok egészségének romlása és a járványok – globálisak. Ezért kell mozgósítanunk a világ minden tájáról a tudósokat és a kutatókat."

 

 

A jelentés teljes terjedelmében itt érhető el. Az idei évi jelentéssel kapcsolatos elemzések, a korábban kiadott jelentésekről tovább információk a https://www.unesco.org/reports/science/2021/en oldalon olvashatóak.

Hírek

Fény napi programsorozat az Agroverzumban

Fény napi programsorozat az Agroverzumban

15/05/2022

A fény központi szerepet játszik az életünkben. A legalapvetőbb szinten, a fotoszintézisen keresztül a fény maga az élet eredete. Ezen a napon ünnepeljük a fény szerepét a tudományban, a kultúrában, a művészetben, a fenntartható fejlődésben, valamint számos szerteágazó területen, mint például az orvostudományban, a kommunikációban és az energiában. 

A május 16-i fény nemzetközi napjának alkalmából az Agroverzum Tudományos Élményközpont többnapos programsorozatot kínál az odalátogatók számára!

Videó a mesterséges intelligencia etikájáról

8/04/2022

2021 novemberében az UNESCO Általános Konferenciájának 41. ülésszakán, a tagállamok elfogadták az Ajánlást a mesterséges intelligencia (továbbiakban: MI) etikájáról. Az ajánlás elfogadása történelmi jelentőségű és rendkívül időszerű, melynek szükségességét a COVID-19 világjárvány okozta válságok tapasztalatai felerősítették. Nemrég megjelent egy, az MI etikájával foglalkozó új videó, melynek címe: A mesterséges intelligencia alakítása a kulturális sokszínűségen keresztül.

Dr. Réthelyi Miklós elnök úr március 25-i beszéde

Dr. Réthelyi Miklós elnök úr március 25-i beszéde

29/03/2022

Az idei esztendőben Hugonnai Vilma (1847-1922) első magyar orvosnő halálának 100. évfordulójára emlékezünk az UNESCO-val közösen. 

A Hugonnai-évforduló alkalmából a Fiumei úti sírkertben szervezett március 25-i megemlékezésen emlékbeszédet mondott Dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke. A beszédet teljes terjedelmében közzétesszük.