2020-07-20 08:52:00

Az oktatás jövői - Futures of Education

Globális kezdeményezés annak újragondolására, hogy az ismeretek és a tanulás miként alakíthatják az emberiség és a bolygó jövőjét. 

Meghosszabbított határidő: 2020. október 15.

A kontextus

A gyorsuló éghajlatváltozással bolygónk törékenysége egyre nyilvánvalóbbá válik. A tartós egyenlőtlenségek, a társadalmi széttöredezettség és a politikai szélsőségesség sok társadalmat válsághelyzetbe hoznak. A digitális kommunikáció, mesterséges intelligencia és biotechnológia terén elért előrehaladás nagy lehetőségeket rejt, ugyanakkor komoly etikai és irányítási aggályokat is felvet, különösen, mivel az innováció és a technológiai változás nyújtotta lehetőségek nem egyenlő mértékben járultak hozzá a fejlődéshez.

A vízió

A kihívásokra adandó válaszok és alternatívák felkutatása során a tudás és a tanulás az emberiség legnagyobb megújuló erőforrása. Sőt, az oktatás többet tesz, mint reagál a változó világra: az oktatás átalakítja a világot.

A cél

A kezdeményezés célja kiaknázni az emberiség kollektív intelligenciáját. Széles körű, nyílt konzultációs folyamatra kíván támaszkodni, melybe bevonják a fiatalokat, az oktatókat, a civil társadalmat, a kormányokat, az üzleti vállalkozásokat és más érdekelteket is. A munkát egy magas szintű Nemzetközi Bizottság fogja irányítani, amely különféle szakterületek és régiók vezető értelmiségi szereplőiből áll.

2021 novemberében a Bizottság jelentést tesz közzé, melynek célja egy előremutató vízió megosztása az oktatás és a tanulás jövőbeli formáiról, valamint célja szakpolitikai menetrendet is kínálni.

A kezdeményezés célja globális vitát katalizálni arról, hogy a tudás és a tanulás miként alakíthatja az emberiség és a bolygó jövőjét.

Hogyan lehet bekapcsolódni?

A kezdeményezés párbeszédek indításáról szól, bekapcsolódni is számos módon lehet.

Várják az ötleteket írásban kifejtve a honlapon erre a célra létrehozott felületen keresztül, egyperces kérdőívet is készítettek, mely szintén ezen a felületen érhető el, valamint a témához kapcsolódó művészeti alkotásokat is szívesen fogadják. A közösségi médiát előnyben részesítők számára egy videót készítettek és kérik, hogy a véleményeket a  #FuturesOfEducation @UNESCO hashtag használatával tegyék közzé. Mindemellett arra bíztatják a tagországokat és a szakmai szervezeteket, hogy szervezzenek fókuszcsoportokat, tartsanak műhelyeket, melyek jelentéseit küldjék meg az Oktatás Jövőjéért Nemzetközi Bizottság részére.

További információk, valamint a kezdeményezésben való részvétel különböző lehetőségei az UNESCO honlapján keresztül érhetők el.

Hírek

„Technology on Her Terms” megjelent az idei GEM Report

„Technology on Her Terms” megjelent az idei GEM Report

30/04/2024

Milyen szerepet játszhat az oktatás annak meghatározásában, hogy a technológiai fejlődés a nemek között egyenlően alakuljon? A mai digitális korszakban a technológia új oktatási lehetőségeket kínál, de kockázatokat is rejt magában, különösen a lányok számára. „Technology on Her Terms”  alcímmel, a nemek közti egyenlőségre koncentrálva jelent meg a 2024-es Globális oktatási monitoring jelentés (GEM Report), mely angol nyelven online elérhető. 

Magic Mitten - eszköztár a háború által érintett gyermekek támogatására

Magic Mitten - eszköztár a háború által érintett gyermekek támogatására

25/04/2024

A Magic Mitten egy applikáció és egy kinyomtatható könyv, amelyet a háború sújtotta gyermekek támogatására fejlesztettek ki. A megalapozott kutatások és a kognitív viselkedéselmélet alapján kidolgozott Magic Mitten segít a gyerekeknek megbirkózni a háború következményeivel, beleértve a veszteséget, a félelmet és a fájdalmas emlékeket. A Magic Mitten mesemondás, interaktív gyakorlatok és lenyűgöző illusztrációk keveréke, amely rezonál a gyerekek tapasztalataira, és segíti érzelmi és szociális fejlődésüket.

The Glass is Forever – Az üveg örök!

The Glass is Forever – Az üveg örök!

19/04/2024

A Budapest 2. kerületi Klebelsberg Kultúrkúria ad helyszínt a 6. GlasSpring kortárs üvegművészeti kiállításnak, melynek fontos célkitűzése a generációról generációra hagyományozott, ma már szinte kizárólag autonóm módon, kis műhelyekben, stúdiókban gyakorolt szaktudás és művészet aktuális állapotának és fejlődésének bemutatása. Teret nyújt a résztvevő közel hatvan művész, köztük tíz MOME üvegszakos hallgató egyéni útkeresésének bemutatásához.