2026-05-14 16:22:00

Átadták a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat a Magyar Tudományos Akadémián

Május 11-én került sor a Nők a Tudományban Kiválósági Díj átadására a Magyar Tudományos Akadémia épületében. A díj kiemelt célja, hogy láthatóbbá tegye a női kutatók szerepvállalását a STEM-területeken, vagyis a matematika, a természettudományok, technológia, illetve a mérnöki tudományok területén, valamint egyúttal ösztönözze a fiatal lányokat tudományos pálya választására. A Nők a Tudományban (NaTE) Egyesület által alapított elismerést immár tizenharmadik alkalommal ítélték oda olyan fiatal kutatónőknek, akik tudományos szakterületükön nyújtott teljesítményükkel és mentori szerepvállalásukkal kiemelkedő eredményeket értek el.

A Kiválósági Díj fővédnökei Bogyay Katalin, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság (UMNB), a Magyar ENSZ Társaság elnöke, valamint a Women4Diplomacy International alapítóelnöke és Charaf Hassan, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora. A díj kiírása és átadása az UMNB és a BME védnöksége mellett valósul meg.

Az ünnepélyes díjátadón beszédet mondott Bogyay Katalin képviseletében Czippán Katalin, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének oktatója és a Kék Bolygó Alapítvány szakértője, illetve Varga István, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Stratégiai rektorhelyettese. Beszédében Czippán Katalin felhívta a figyelmet a nők alulreprezentáltságára a tudományos területeken, és hangsúlyozta a női kutatók elismerésének példaképformáló erejét a fiatal lányok számára: fontos, hogy a következő generáció valóban elérhető és vonzó életpályaként tekintsen a tudományos hivatásra. „A nők jelenléte a tudományban elsősorban nem esélyegyenlőségi kérdés, hanem a tudományos eredmények minőségének, a kutatások relevanciájának és társadalmi hasznosságának egyik feltétele” – fogalmazott.

 Czippán Katalin
 

A műszaki tudományok kategóriájának díjazottja Sugár Viktória építész, az Óbudai Egyetem fenntarthatóságért és kiemelt fejlesztésekért felelős rektorhelyettese volt. Sugár Viktória tudományos munkásságának középpontjában az épületek fenntarthatósági és klímavédelmi szempontok szerinti megújítása szerepel, különös tekintettel a lakóépületekre.

A fizikai és csillagászati tudományok, valamint űrkutatás kategóriájában Fröhlich Georginát, az Országos Onkológiai Intézet Sugárterápiás Központ sugárfizikusát, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának egyetemi docensét díjazták. Fröhlich Georgina a beteg gyermekek sugárkezelési folyamatainak szakmai optimalizálása során és tudományos munkája mellett hangsúlyt helyez a gyerekek mentális megsegítésére is. E kezdeményezés részeként fényfestéssel, illetve LEGO-makett tervezésével igyekszik megkönnyíteni páciensei számára az ellátás nehézségeit.

A tudományos munkát segítő, kutatói tevékenységet támogató szakembereknek járó díjat Lengyel Katalin, a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet szakasszisztense kapta, több mint 40 éves munkásságáért, az elektronmikroszkópos technikák, illetve a szövettani módszerek területén szerzett átfogó tudásáért, és a jövő kutatógenerációinak oktatásáért.

Ezúton is gratulálunk az idei díjazottaknak!

 A díjazottak: Sugár Viktória, Lengyel Katalin és Fröhlich Georgina
 

A fotókat Józan Judit készítette.

Hírek

Magas szintű találkozó a jövőműveltségről

Magas szintű találkozó a jövőműveltségről

11/11/2020

A jövőműveltség (futures literacy) képessége egy egyetemesen hozzáférhető készség. Egy olyan képesség, amely lehetővé teszi, hogy az emberek jobban megértsék azt, hogy a jövő milyen szerepet játszik tetteikben. Az UNESCO előrejelző funkciójának és gondolatlaboratórium szerepének megerősítése a szervezet prioritásai közé tartozik, melyhez szorosan illeszkedik a 2020. december 8-12. közötti magas szintű találkozó (High-Level Futures Literacy Summit) megszervezése a jövőműveltségről.

2020. október 16-i online konferenciánk videói

27/10/2020

2020. október 16-án rendezte meg a Bakonyi Géza Alapítvány, az SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszéke, valamint a Libre Art Magyarország Egyesület első közös online konferenciáját Szabad információelőállítás, tudománynépszerűsítés és amit erről az akadémiai szféra gondol címmel. Az esemény társszervezője volt az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Kommunikációs és Információs Szakbizottsága is.

A lista mámora, avagy az adatkultúra története

20/10/2020

Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Kommunikációs és Információs Szakbizottságának társzervezésében rendezték meg 2020. október 14-én a Szegedi Információtörténeti Műhely kilencedik konferenciáját, melynek címe: A lista mámora, avagy az adatkultúra története (nyilvántartások, jegyzékek, kimutatások). Az információgyűjtéstől a felhasználásig. Az eseményre az online térben került sor. A rögzített videó- és hanganyag a cikkben szereplő linken keresztül érhető el.