A biológiai sokféleség nemzetközi napja 2023.
2023-05-22 10:21:00

A biológiai sokféleség nemzetközi napja 2023.

A biológiai sokféleséggel kapcsolatos kérdések jobb megértése és az ezzel kapcsolatos tudatosság növelése érdekében az ENSZ 2001-ben május 22-ét a biológiai sokféleség nemzetközi napjává (International Day for Biological Diversity) nyilvánította. 

A biológiai sokféleség bolygónk élő szövete, amely megerősíti az emberi jólétet a jelenben és a jövőben is, gyors hanyatlása pedig a természetet és az embereket egyaránt fenyegeti. A biológiai sokféleségről és az ökoszisztéma-szolgáltatásokról szóló 2019-es globális értékelő jelentés szerint a biológiai sokféleség csökkenésének fő globális mozgatórugói az éghajlatváltozás, az invazív fajok, a természeti erőforrások túlzott kiaknázása, a környezetszennyezés és az urbanizáció. A jelentés kimutatta az emberi tevékenység felelősségét a biológiai sokféleség csökkenésében, amely a szárazföldi ökoszisztémák 75%-át érintette. Ez az értékelés azt is jelezte, hogy a megoldások léteznek és még nem késő cselekedni.

 

Az idei nemzetközi nap jelmondata: „A megállapodástól a cselekvésig: Építsük vissza a biológiai sokféleséget”

 

Az UNESCO biodiverzitásra vonatkozó interszektorális stratégiája 3 pillérre épül:

  • az emberek és a természet közötti kapcsolat helyreállítása és az ökoszisztémák megújítása,
  • az ökoszisztémáink harmóniájának megőrzése, valamint
  • a fiatalok erejének megerősítése.

A stratégia gerincét az UNESCO-címmel rendelkező helyszínek adják (világörökségi helyszínek, bioszféra-rezervátumok, UNESCO globális geoparkok), amelyek lefedik a Föld szárazföldjeinek 6 százalékát és egyben olyan kulcsfontosságú területek, ahol az emberek megtanulnak harmóniában élni más élő fajokkal és megosztják tapasztalataikat mindenki javára.

 

Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója idei világnapi üzenetében kiemelte, hogy:

„A természettel és más élőlényekkel való kapcsolatunkat radikálisan újra kell gondolni ahhoz, hogy foglalkozhassunk ezzel a kérdéssel – egy valóban közös világot kell megterveznünk és létrehoznunk. Ez a biológiai sokféleség nemzetközi napjának alapvető üzenete, amely üzenet erősen tükröződik az UNESCO mandátumában és mindennapi munkájában.”

 

Az UNESCO főigazgatójának világnapi üzenete teljes terjedelmében angol nyelven itt olvasható.

További információk: https://www.unesco.org/en/days/biological-diversity 

Hírek

Megjelent az UNESCO Tudományos jelentése

Megjelent az UNESCO Tudományos jelentése

12/11/2021

Az UNESCO tudományos jelentései (UNESCO Science Report) világszerte figyelemmel kísérik a tudományirányításban megfigyelhető tendenciákat annak érdekében, hogy a szervezet azonosítani tudja, melyik fejlődési utat követik az országok. A nemrég kiadott hetedik jelentés (The race against time for smarter development) azt vizsgálja, hogyan használják az országok a tudományt egy digitálisan és ökológiailag intelligens jövő megvalósításáért.

Jubileumi MAB-konferencia az MTA épületében

12/10/2021

A Magyar Tudományos Akadémia, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság és a MAB (MAB - Man and Biosphere, Ember és Bioszféra) Magyar Nemzeti Bizottság 2021. október 19-én tudományos konferenciát szervez az MTA Felolvasótermében az UNESCO Ember és Bioszféra Programjának fél évszázados fennállása alkalmából.

A Világ Legnagyobb Tanórája 2021.

A Világ Legnagyobb Tanórája 2021.

7/10/2021

A Világ Legnagyobb Tanórája az első olyan nemzetközi oktatóprojekt, amelyen keresztül a gyermekek megismerhetik az ENSZ által 2030-ig meghirdetett fenntartható fejlődést szolgáló 17 Globális Célt. Magyarországon idén október 4-8. között kerül megrendezésre, kiemelt témája a minőségi oktatás és a klímavédelem. A nyitó tanórát Áder János köztársasági elnök tartotta.

Changemakers Youth Forum

Changemakers Youth Forum

6/10/2021

The Changemakers Youth Forum takes place on Saturday the 16th of October. It promises inspiring keynotes, engaging workshops, a career fair and exhibition area, lots of networking opportunities, and so much more!