2020-05-15 11:38:00

Jelölési lehetőség: az UNESCO alfabetizációs díjai

Az UNESCO a témában két díjat ír ki: az UNESCO-King Sejong díjat, amely az anyanyelvi oktatásra és képzésre helyezi a hangsúlyt, valamint az UNESCO-Konfuciusz díjat, amely az elmaradott térségekben élő felnőttek és beiskolázatlan fiatalok – ezen belül kiemelten is a nők és lányok – körében végzett tevékenységet díjazza.

Az idei felhívás kiemelt témája: „Tanítási és tanulási készségek: A pedagógusok szerepe és a változó pedagógia”.

Pályázati határidő Magyarországon: 2020. június 12.

Az 1967-ben alapított díjak jelenleg a két, Dél-Korea által finanszírozott UNESCO-King Sejong díj, valamint a három, Kína által finanszírozott UNESCO-Konfuciusz díj. A díjakat évente adományozzák, az írástudás előmozdításához nyújtott kiemelkedő és fáradhatatlan hozzájárulás elismerésére.

Felhívjuk figyelmét, hogy a 2020-as UNESCO-King Sejong díj és a díjra történő jelölési felhívás az UNESCO Végrehajtó Tanácsának jóváhagyására vár, mely kivételes körülmények miatt késik.

Fontos, hogy a pályázatoknak mind a díjak kiemelt céljához, mind az idei témához – mely a „Tanítási és tanulási készségek: A pedagógusok szerepe és a változó pedagógia” – kapcsolódniuk kell.

Pályázás menete

A pályázás két lépcsőben történik. Először a pályázó személy, intézmény vagy nem kormányzati szervezet feltölti pályázatát a www.unesco.org/ilp/account nyilvánosan elérhető oldalára. (Az oldalon először regisztrálni szükséges, ezt követően kap a pályázó felhasználói hozzáférést a felülethez).

A beérkező pályázatok közül az UNESCO azokat fogadja be, melyeket az adott tagállam UNESCO nemzeti bizottságán keresztül támogat.

Pályázni legkésőbb 2019. június 12-ig az UNESCO e célból létrehozott – a www.unesco.org/ilp/account oldalon keresztül elérhető – online felületén keresztül lehet.

Kérjük, hogy pályázatának benyújtásáról az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságát az info@unesco.hu e-mail címen tájékoztassák a pályázati anyag előzetes megküldésével.

A pályázatokat hazai előválogatás után nyújtja be az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága az UNESCO részére. A szükséges előválogatás miatt a pályázati határidő Magyarországon 2019. június 12-e éjfél, az ezt követően benyújtott pályázatokat sajnos nem tudjuk figyelembe venni!

További információ

http://en.unesco.org/themes/literacy/prizes 

Pályázatok

Az UNESCO alfabetizációs díjai, 2021.

5/05/2021

Az UNESCO a témában két díjat ír ki: az UNESCO-King Sejong díjat, amely az anyanyelvi oktatásra és képzésre helyezi a hangsúlyt, valamint az UNESCO-Konfuciusz díjat, amely az elmaradott térségekben élő felnőttek és beiskolázatlan fiatalok – ezen belül kiemelten is a nők és lányok – körében, az írástudatlanság elleni küzdelem terén végzett tevékenységet díjazza.

Az idei felhívás kiemelt témája: „befogadó digitális írástudás és távoktatás”.

Pályázati határidő Magyarországon: 2021. május 24.

UNESCO-Hamdan díj 2021.

28/04/2021

Jövőre már hetedik alkalommal adják át a tanítás hatékonyságáért létrehozott UNESCO-Hamdan díjat, melynek célja a tanítási gyakorlatok fejlesztése világszerte, különösen a fejlődő országokban, valamint a marginalizálódott és hátrányos helyzetű közösségekben. Olyan jelölteket kíván jutalmazni, akiknek hozzájárulása az oktatás és a tanulás minőségének javításához kiemelkedő. 

Jelentkezési határidő: 2021. szeptember 1. 

L’ORÉAL-UNESCO Magyar Ösztöndíj

23/04/2021

A L’ORÉAL Magyarország és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság a Magyar Tudományos Akadémia védnökségével idén már tizenkilencedik alkalommal hirdeti meg ösztöndíjpályázatát a nemzetközi L’ORÉAL-UNESCO FOR WOMEN IN SCIENCE program szellemében.

A pályázat neve: L’ORÉAL–UNESCO MAGYAR ÖSZTÖNDÍJ a Nőkért és a Tudományért

A pályázatok feltöltésének határideje: 2021. május 23. éjfél

L'Oréal-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Program

7/04/2021

Az 1998-ban létrehozott L'Oréal-UNESCO a Nőkért és a Tudományért Program célja, hogy támogassa a női tudósok szakmai életútját és elhárítsa az útjukban álló akadályokat annak érdekében, hogy ők is szerepet játszhassanak korunk legnagyobb kihívásainak megoldásában. A program keretében létrehozott nemzetközi díj 2022. évi pályázati felhívására 2021. május 31-ig lehet pályázni.

Jelentkezés az UNESCO Kreatív Városok Hálózatába

16/03/2021

A Kreatív Városok Hálózatának hét kategóriája: az irodalom, a filmművészet, a zene, a design, a népművészetek, a médiaművészetek és a gasztronómia. A városok közvetlenül az UNESCO párizsi központja felé nyújtják be pályázatukat, amelyhez csatolni kell az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság (továbbiakban: UMNB) ajánlólevelét is. Az UMNB 2021. május 31-ig várja a jelentkezni kívánó városok pályázati dokumentációját.