2019-10-04 17:07:00

A MAB Fiatal Tudósok Díj (2020) pályázati kiírása

A MAB Fiatal Tudósok Díja 2020 (2020 MAB Young Scientists Awards) pályázati kiírása a 2017-ben elfogadott új kritériumrendszeren alapul. A pályázat benyújtásának határideje a párizsi UNESCO-központ felé 2019. december 13. A jelentkezés feltétele a hazai MAB Nemzeti Bizottság támogatása. 

 

A díjjal olyan 35 évnél fiatalabb kutatókat díjaznak, akik interdiszciplináris kutatásaikat az Ember és Bioszféra Programmal összhangban végzik. Elsőbbséget élveznek azok a pályázatok, amelyek bioszféra rezervátumban megvalósuló projektre vonatkoznak.

 

Ezt a díjat elsősorban a fejlődő országok pályázói nyerik, kivételes esetben (például fejlődő országbeli partnerrel együttműködve) részesülhet egyéb ország pályázója. A díjjal maximálisan 5.000 dolláros pénzjutalom jár.

A sikeres pályázat érdekében javasolt, hogy a jelentkezni kívánó kutató kiemelt hangsúlyt fordítson pályázati anyagában arra, hogy kutatásával hogyan járul hozzá a Limai Akcióterv, valamint a Fenntartható Fejlődési Célok megvalósításához. Fontos szempont, hogy a díjjal jutalmazott kutatást két éven belül be kell fejezni.

 

A jelentkezés feltétele a hazai MAB Nemzeti Bizottság támogatása, mely bizottság évente legfeljebb két jelentkezőt támogathat. Pályázni a kitöltött formanyomtatvány és a MAB Nemzeti Bizottság támogatásnak benyújtásával lehet.

 

A jelentkezés feltételeiről további információk itt érhetőek el.

Pályázatok

Jelölési lehetőség: az UNESCO alfabetizációs díjai

15/05/2020

Az UNESCO a témában két díjat ír ki: az UNESCO-King Sejong díjat, amely az anyanyelvi oktatásra és képzésre helyezi a hangsúlyt, valamint az UNESCO-Konfuciusz díjat, amely az elmaradott térségekben élő felnőttek és beiskolázatlan fiatalok – ezen belül kiemelten is a nők és lányok – körében végzett tevékenységet díjazza.

Az idei felhívás kiemelt témája: „Tanítási és tanulási készségek: A pedagógusok szerepe és a változó pedagógia”.

Pályázati határidő Magyarországon: 2020. június 12.

Ismét lehet pályázni az Európai Örökség címre

4/05/2020

A kulturális örökség védeleméért felelős miniszter 2020-ban ismét meghirdeti az Európai Örökség cím elnyerésére pályázó helyszínek nemzeti szintű előzetes kiválasztására vonatkozó pályázatot. Az előző pályázati ciklusban az Európai Bizottság döntése alapján, kilenc másik európai helyszín mellett Szentendre városa is elnyerte az elismerő címet.

Alakítsuk együtt a jövőnket! – This human world rövidfilmverseny diákoknak 2020.

6/04/2020

Az új koronavírus emlékeztet bennünket arra, hogy létfontosságú a határokon, a szektorokon és a nemzedékeken átívelő együttműködés ahhoz, hogy leküzdjük az előttünk álló globális kihívásokat. A drámai változások közepette és miközben a világon intézkedések sorát hozzák a koronavírus elleni harcban, jobban szükségünk van a kollektív fellépésre, mint eddig valaha.

Alakítsuk együtt a jövőnket! – Mondd el, mit gondolsz kamerán keresztül!