Infodémia - Z. Karvalics László írása
Z. Karvalics László, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Kommunikációs és Információs Szakbizottsága elnökének írása Infodémia – egy kifejezés újjászületése és dimenziói címmel a hír- és információáramlás „fertőzöttségéről” a COVID-19 világjárvánnyal összefüggésben.
Március közepén az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO egyik sajtótájékoztatóján kisebb meglepetés érte a riportereket. A szervezet vezetője ugyanis nem csak orvosi-egészségügyi kérdésekkel foglalkozott, hanem szükségesnek tartotta kiemelni, mennyire fontos a hiteles, gyors, pontos információszolgáltatás, és mennyit árt a védekezésnek, ha az információáramlás maga is „fertőzött”. Emiatt újra bekerült a szótárba az információ és az epidémia/pandémia szavak összevonásából képzett infodémia – amit egy előző világjárvány kapcsán alkotott meg tizenhét évvel ezelőtt David J. Rothkopf.
A fogalmi újítással a neves politikai elemző a közel nyolcezer megbetegedést és ötszáznál is több halálesetet hozó SARS-fertőzést kísérő „másodlagos epidémiára” igyekezett felhívni a figyelmet, amelynek következményeit súlyosabbnak látta, mint magának a vírusnak a vándorlását és pusztítását. Az információs járványban (information epidemic, infodemic) vélte ugyanis megtalálni azt az okot, ami egy „elfuserált kínai helyi egészségügyi krízisből globális gazdasági és társadalmi összeomlást növesztett”.
Rothkopf az infodémiát „a félelemmel, spekulációval és pletykával kevert ténydarabkák korszerű információtechnológiának köszönhető szélsebes és további torzulásokat eredményező világméretű terjedéseként” határozta meg. Mostanra jól látszik, hogy mára már nem egyszerű „médiahatásról” van szó: a tömegmédia, a szakosított orgánumok, a tudományos műhelyek és az internetes oldalak hírfolyama olvad komplex módon össze a mobiltelefon-beszélgetések, szöveges üzenetek, emailek informális áramával, amelyben átláthatatlanul keveredik tény, talmi híresztelés, interpretáció és propaganda. Ebbe a ringbe pedig sajnálatos módon beszálltak azok a kormányzatok is, amelyek nemcsak az egymással szembeni információs játszmáikban, hanem a saját politikai közösségükön belül is egyoldalú és megtévesztő információs gyakorlatok sorát alakították ki.
S mivel a sokféle alakváltozatban pusztító „információs vírusok” globális pánikot, irracionális viselkedést eredményeznek, alapvető problémák esetében homályosítják el a látásunkat, túlterhelik az infrastruktúrát, püfölik a piacokat és erősen rontják a mindennapi élet minőségét, az infodémiával érdemesnek tűnt egy alaposabb és hosszabb tanulmányban foglalkozni, mert a jelenség, amire utal, messze túlmutat egy szellemes szóalkotáson.
A kifejezés elsőként is nemcsak a járvánnyal kapcsolatban használható, hanem minden más esetben is, amikor az információs fertőzés a helyzetértékelést torzítja és a cselekvésképességet gyengíti. Rothkopf egykor a terrorizmustól a cápaészlelésekig sorolt fel példákat, de hol voltunk akkor még például a ’fake news’ vita korszakától, a Brexittől vagy a migránskérdéstől? Az infodémia ennek megértése után arra világít rá, hogy a mediatizált politikai kultúra válságban van, és ma már nem egyszerűen jobb információ-és tudásmenedzsmentre van szükség, hanem az információs-és tudásfolyamatok jóval alaposabb újratervezésére és újraépítésére. Az információ-és tudáskormányzás új minőségére.
Rothkopf 2003-ban azt várta, hogy az infodémiát gerjesztő erők természetrajzának megértése segíteni fogja jobbá és hatékonyabbá tenni a korai riasztás rendszereit (early warning systems) – nemcsak járványügyi, hanem más, felfordulásokkal járó társadalmi helyzetek kapcsán is. A destabilizáló torzítások számtalan, most alaposan megismert fajtája válik majd visszaszoríthatóvá és kiküszöbölhetővé. Egyének, vállalatok és akár teljes országok is „immunizálódhatnak” az infodémiával szemben, ha sikeresen építik fel hitelességüket. Az információs fertőzéssel szemben az autentikus tudás, a helyiértékén kezelt szakértői interpretáció a gyógyszer.
2020 nyomasztó tavasza bebizonyította, hogy ez az előrejelzés fájdalmasan tévesnek bizonyult. A kérdés tehát úgy is feltehető, hogy mi kell ahhoz, hogy Rothkopf várakozása beteljesíthető legyen, új alapokra helyezve az információkezelésnek és a tudásgazdálkodásnak a kihívásokhoz magasabb szinten igazodó rendjét? Erre keres válaszokat egy hamarosan elkészülő nagyobb terjedelmű tanulmány.
