2020-12-14 15:19:00

Peking +25: nemek közötti egyenlőség és oktatás

2020-ban már 25 év telt el a Pekingi Nyilatkozat és a Cselekvési Platform elfogadása óta, mely mérföldkő a lányok és nők jogai melletti elköteleződésben. 

Mi történt 1995 óta: hogyan hajtották végre az országok vállalásaikat a nemek közötti egyenlőség és az oktatás tárgyában? A 25 éves felülvizsgálat részeként és az UNESCO 2020-as Globális Oktatási Monitoring (GEM) jelentésének nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó beszámolójához az UNESCO esettanulmányok sorozatát gyűjtötte össze, hogy számot vessen arról, a platformon ajánlott bizonyos stratégiákat hogyan hajtották végre a világ 11 országában. 

 

Az esettanulmányok kitérnek a fiatalkori terhesség és szülővé válás oktatási lehetőségekre történő hatásaira, az iskolai és karriertanácsadás nemi szempontból érzékeny kérdéseire, így arra, hogy a lányokat olyan területek felé is bátorítsák a tanulásban, ahol alulreprezentáltak (természettudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika - STEM), valamint a nemi alapú sztereotípiáktól és elfogultságtól mentes tantervek, tankönyvek és taneszközök fejlesztésére is. 

Ezek az esettanulmányok azt mutatják, hogy bár a Pekingi Nyilatkozat és a Cselekvési Platform elfogadása óta eltelt 25 év alatt vitathatatlan előrelépések történtek, még messze vagyunk attól, hogy teljesítsük a nemek közötti egyenlőségért az oktatásban és az oktatáson keresztül tett elkötelezettségeinket. 

Az UNESCO felhívja a kormányokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket, még aközben is, míg a jelenlegi COVID-19 válságra reagálnak, annak érdekében, hogy biztosítsák, hogy minden lány folytassa tanulmányait és visszatérjen az iskolákba, amikor azok újból megnyílnak.

További információk az UNESCO honlapján olvashatók. 

Hírek

Magas szintű találkozó a jövőműveltségről

Magas szintű találkozó a jövőműveltségről

11/11/2020

A jövőműveltség (futures literacy) képessége egy egyetemesen hozzáférhető készség. Egy olyan képesség, amely lehetővé teszi, hogy az emberek jobban megértsék azt, hogy a jövő milyen szerepet játszik tetteikben. Az UNESCO előrejelző funkciójának és gondolatlaboratórium szerepének megerősítése a szervezet prioritásai közé tartozik, melyhez szorosan illeszkedik a 2020. december 8-12. közötti magas szintű találkozó (High-Level Futures Literacy Summit) megszervezése a jövőműveltségről.

2020. október 16-i online konferenciánk videói

27/10/2020

2020. október 16-án rendezte meg a Bakonyi Géza Alapítvány, az SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszéke, valamint a Libre Art Magyarország Egyesület első közös online konferenciáját Szabad információelőállítás, tudománynépszerűsítés és amit erről az akadémiai szféra gondol címmel. Az esemény társszervezője volt az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Kommunikációs és Információs Szakbizottsága is.

A lista mámora, avagy az adatkultúra története

20/10/2020

Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Kommunikációs és Információs Szakbizottságának társzervezésében rendezték meg 2020. október 14-én a Szegedi Információtörténeti Műhely kilencedik konferenciáját, melynek címe: A lista mámora, avagy az adatkultúra története (nyilvántartások, jegyzékek, kimutatások). Az információgyűjtéstől a felhasználásig. Az eseményre az online térben került sor. A rögzített videó- és hanganyag a cikkben szereplő linken keresztül érhető el.