2023-03-22 10:40:00

Március 22. A víz világnapja

A március 22-i világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az édesvíz fontosságára és szorgalmazza az édesvízkészlettel való fenntartható gazdálkodást. Az UNESCO koordinálásával megvalósuló 2023. évi világnap célja a vízügyi és szanitációs válság megoldását célzó változások felgyorsítása.

„Az UNESCO ezen a napon arra szeretne emlékeztetni, hogy a víz, amelynek körforgása globális, milyen mértékben áll tartósan ellentmondásban az emberi határokkal. Rajtunk múlik, hogy levonjuk a következtetéseket és úgy tekintsünk rá, mint ami: az emberiség létfontosságú és közös java, amelyet ezért az emberiség egészét tekintve kell figyelembe venni." - áll Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatójának világnapi üzenetében.

 

Az UNESCO a Kormányközi Hidrológiai Programjának segítségével komoly szerepet vállal a nemzetközi nap megvalósításában. A program egész évben azon dolgozik, hogy kiépítse a tudományos tudásbázist, hogy segítse az országokat vízkészleteik fenntartható módon történő kezelésében.

 

Vízfejlesztési Világjelentés

Minden évben a víz világnapján vagy annak közelében egy új Vízfejlesztési Világjelentés jelenik meg annak érdekében, hogy a döntéshozók számára eszközöket biztosítson a fenntartható vízpolitikák kialakításához és végrehajtásához. Ezt a jelentést az UNESCO vízértékelési programja (World Water Assessment Program – WWAP) koordinálja az ENSZ vízzel foglalkozó szakosított szerve (UN-Water) megbízásából.

A világnap központi témája összhangban áll a jelentés központi tematikájával. A jelentést az ENSZ 2023. évi vízügyi konferenciáján mutatják be New Yorkban a mai napon. Az elmúlt 46 évben ez az első víztémájú ENSZ-konferencia. A 2023. március 22-24. között zajló esemény célja, hogy a világ visszataláljon a 6. fenntartható fejlődési célhoz, vagyis az elérhető és fenntartható vízgazdálkodás és közegészségügyhöz való hozzáférés biztosításához 2030-ra mindenki számára.  

 

Az ENSZ vízügyi konferenciájáról és az UNESCO szerepvállalásáról további információk itt érhetőek el.

Forrás:

https://www.unesco.org/en/days/world-water

https://www.worldwaterday.org/

https://www.un.org/en/observances/water-day

 

Hírek

Tagállami konzultáció a nyílt tudományról

Tagállami konzultáció a nyílt tudományról

7/10/2020

Az UNESCO Általános Konferenciájának 2019 novemberében lezajlott 40. ülésszakán a tagállamok egy nyílt tudományról szóló ajánlás kidolgozásával bízták meg a világszervezetet. Az ajánlás kidolgozása egy befogadó, átlátható konzultációs folyamaton alapul, amelyet a szervezet valamennyi lehetséges érintett bevonásával igyekszik megvalósítani. A kiterjedt, globális konzultáció után elkészült az ajánlás első tervezete, amelyet a tagállamok 2020. december 31-ig véleményezhetnek a konzultációs folyamat újabb lépéseként.

Október 5. a pedagógusok világnapja

Október 5. a pedagógusok világnapja

30/09/2020

1994 óta minden év október ötödikén ünnepli az UNESCO a pedagógusok világnapját, melynek idei mottója "Tanárok: vezetni a válságban, újragondolni a jövőt", reflektálva arra az elhivatottságra, melyet a tanárok szerte a világon annak érdekében tanúsítottak, hogy senkit se hagyjanak hátra, különösen a COVID-19 válság idején. 

A kapcsolódó eseményekre idén online kerül sor október 5-e és 12-e között. 

Az információhoz való egyetemes hozzáférés

Az információhoz való egyetemes hozzáférés

28/09/2020

2015-ben az UNESCO Általános Konferenciájának 38. ülésszakán hozott döntés értelmében a szervezet szeptember 28-át  Az információhoz való egyetemes hozzáférés nemzetközi napjává nyilvánította. A téma fontosságát jól mutatja, hogy az ünneplés 2019-ben az ENSZ szintjére emelkedett, miután az ENSZ 74. Közgyűlése is meghozta erre vonatkozó döntését.