2019-03-20 14:20:00

Kiadvány a 2018. november 19-én megrendezett, A fenntarthatóság témaköre a felsőoktatásban című konferenciánk eredményeiről

Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elkötelezett az ENSZ által elfogadott Fenntartható Fejlődési Keretrendszer (Transforming our World: the 2030 Agenda for Sustainable Development) megvalósítása iránt.

 

Céljainkkal összhangban az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság, a Magyar Tudományos Akadémia és az ELTE Humánökológia Mesterszak közreműködésével

A fenntarthatóság témaköre a felsőoktatásban

címmel tudományos tanácskozást szervezett 2018. november 19-én a Magyar Tudományos Akadémián.

Összejövetelünkön megvitattuk annak feltételeit, hogy az egyetemi hallgatók szakterületüknek megfelelő kurzusok keretében ismerjék meg a bioszféra-krízis folyamatait, különös tekintettel azok társadalmi-kulturális összefüggéseire. A bioszféra állapotváltozását bemutató plenáris előadások után, a szekciók (Világproblémák és kezelésük, Környezeti etika - Politikai ökológia, Máskéntgazdálkodás, A fenntarthatóság pedagógiája) – az előzetesen megküldött vitaindító gondolatok alapján – azokat a tartalmi, szemléleti, szerkezeti illetve módszertani újításokat vitatták meg, amelyek segíthetnék a hazai felsőoktatást korunk világproblémáinak bemutatásában és értelmezésében.

 

Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság a konferenciát követően megjelentett egy tanulmánykötetet, amely a plenáris előadásokat, az egyes szekciók vitaindító tanulmányait, valamint a résztvevők közösen megfogalmazott ajánlásait tartalmazza. Ezek az ajánlások elsősorban a felsőoktatás vezetőihez és szakpolitikai irányítóihoz szólnak azzal a szándékkal, hogy segítsék felelős döntések meghozatalát a fenti célok elérése érdekében.

A kötet itt érhető el.

Hírek

Ingyenes online kurzus újságíróknak a COVID-19-ről

Ingyenes online kurzus újságíróknak a COVID-19-ről

28/04/2020

Az UNESCO az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) közösen ingyenes online kurzust (Massive Open Online Course MOOC) indít újságírók részére 2020. május 4. - május 31. között ”Újságírás világjárvány idején: A COVID-19 világjárvány lefedése most és a jövőben” címmel angol, spanyol, portugál és francia nyelven. A képzés szervezője az austini Knight Központ.