2022-05-16 13:10:00

Fotópályázattal ünnepeltük a fény nemzetközi napját

Áprilisban a fény nemzetközi napjának (május 16.) tematikájával vette kezdetét az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság védnökségével meghirdetett fotópályázat a Varázslatos Magyarország Nonprofit Kft. szervezésében. A nyertes alkotás cikkünkben tekinthető meg.

 

A fény nemzetközi napja

 

A 2015-ben világszerte nagy sikerrel ünnepelt fény nemzetközi évét követően az UNESCO Általános Konferenciája 39. ülésszakán született döntés értelmében 2018-tól május 16-án ünneplik világszerte a fény nemzetközi napját. 1960-ban ezen a napon hozta működésbe Theodore Maiman fizikus és mérnök a lézert.

A nemzetközi nap ünneplése egyben egy globális felhívás a tudományos együttműködés megerősítésére és a benne rejlő lehetőségek kiaknázására a béke és a fenntartható fejlődés elősegítésére. Az UNESCO világszerte arra bíztatja tagállamait, hogy programok szervezésével vegyék ki részüket a nemzetközi nap céljainak elérésében.

 

Fény napi programjaink 2022-ben

 

Idén a fény nemzetközi napjára való felkészülés ihlette az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság védnökségével a Varázslatos Magyarország Nonprofit Kft. által meghirdetett fotópályázatot Jeles napok – UNESCO címmel. Ebbe a kategóriába az UNESCO által meghirdetett jeles napok témáiban lehet fotókat beküldeni. Minden hónapban egy-egy jeles nap témáját írjuk ki, és az ahhoz direkt vagy elvont módon kapcsolódó fotókat várunk. A 2022-es pályázati év 2022. április 6-tól 2022. december 20-ig tart. További információk a pályázatról: https://unesco.hu/palyazatok/fotopalyazat-a-jeles-napokrol-107403

A fény nemzetközi napja témában érkezett fotók közül az alábbi alkotás bizonyult a legszebbnek:

Hölgy lilában
Fotó: Hencz Judit (Varázslatos Magyarország)
 

A fotó készítőjének sok szeretettel gratulálunk!

 

A fotópályázat mellett a nemzetközi naphoz kapcsolódóan a martonvásári Agroverzum Tudományos Élményközpontban szervezett programokkal várjuk Önöket, melyről részletesebben egy korábbi cikkünkben olvashatnak.

 

 

Hírek

60 éve az oktatási diszkrimináció ellen

60 éve az oktatási diszkrimináció ellen

30/11/2020

Hatvan éve, 1960-ban fogadták el az UNESCO az oktatásban alkalmazott megkülönböztetés elleni küzdelemről szóló egyezményét, mely az első és máig egyetlen, jogilag kötelező érvényű, kizárólagosan az oktatáshoz való jogra vonatkozó nemzetközi egyezmény. Ebből az alkalomból az UNESCO „Mondj nemet az oktatásban alkalmazott megkülönböztetésre” jelmondattal indít kampányt, amely december 10-én, az emberi jogok napján kezdődik, és december 14-én, az elfogadás évfordulójának időpontjában csúcsosodik ki.

A nők elleni erőszak megszüntetésének napja

A nők elleni erőszak megszüntetésének napja

23/11/2020

Az ENSZ Közgyűlése 1993-ban határozatot fogadott el a nők elleni erőszak megszüntetéséről, majd 1999-ben november 25-öt a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napjává nyilvánította. A nőkkel szembeni erőszak akadályozza a befogadó és fenntartható társadalmak létrejöttét. Ezért helyezi előtérbe az UNESCO a nemek közötti egyenlőséget és az erőszakmentességet. 

A COVID-19 világjárvány tovább súlyosbította a helyzetet, mindösszesen néhány nappal a lezárásokra irányuló intézkedések hatályba lépését követően a családon belüli erőszak bizonyos országokban 40%-kal emelkedett.

A filozófia világnapja

A filozófia világnapja

17/11/2020

A filozófia világnapját minden év novemberének harmadik csütörtökén ünnepeljük, mely idén november 19-re esik.  A világnap megünneplésének élén az UNESCO áll, azonban a filozófia mindenkié.  A szervezet arra ösztönzi partnereit világszerte, hogy ezen a napon filozófiai párbeszédek, viták, konferenciák, workshopok, kulturális események és előadások szervezése révén csatlakozzanak a közös gondolkodáshoz.

Magas szintű találkozó a jövőműveltségről

Magas szintű találkozó a jövőműveltségről

11/11/2020

A jövőműveltség (futures literacy) képessége egy egyetemesen hozzáférhető készség. Egy olyan képesség, amely lehetővé teszi, hogy az emberek jobban megértsék azt, hogy a jövő milyen szerepet játszik tetteikben. Az UNESCO előrejelző funkciójának és gondolatlaboratórium szerepének megerősítése a szervezet prioritásai közé tartozik, melyhez szorosan illeszkedik a 2020. december 8-12. közötti magas szintű találkozó (High-Level Futures Literacy Summit) megszervezése a jövőműveltségről.