Eredményhirdetés – „Velünk élő állatok” pályázat
2026-01-13 14:37:00

Eredményhirdetés – „Velünk élő állatok” pályázat

Sikeresen lezárult A Világ Legnagyobb Tanórája oktatási projekt keretében meghirdetett „Velünk élő állatok” – kreatív kutatási pályázat középiskolásoknak című felhívás értékelési folyamata. Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság és a programsorozat szervezői ezúton is köszönetüket fejezik ki minden részt vevő diáknak és felkészítő pedagógusnak az elkötelezett, magas színvonalú munkáért.

A beérkezett pályaművek sokszínűsége és minősége megerősítette a pályázat alapvető célját: a diákok tudományos és kreatív megközelítésben, digitális eszközökkel támogatott tanulási módszerekkel dolgozták fel az ember és állat együttélésének kérdéseit. A döntőbe jutott munkák érzékenyen és következetesen fogalmaztak meg fontos üzeneteket a felelős állattartásról, az empátiáról, valamint a fenntartható gondolkodásról, összhangban a Fenntartható Fejlődési Célokkal.

A pályázat díjazottjai:

Érzelmi intelligencia kategória:

  1. Csillagfürt állatbarátok – Csillagfürt EGYMI, Ózd
  2. Biotrio – Svetozar Markovic Gimnázium, Újvidék
  3. Állati dalszerzők – Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola, Dunaújváros

Kognitív intelligencia kategória:

  1. Valami Billegetők – Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
  2. Mocák – Kisfaludy Sándor Gimnázium és AMI, Sümeg
  3. A Póráz Mögött – BGéSzC Eötvös Loránd Technikum, Budapest

Fődíj: terepmunka-hétvége Tihanyban

Valamennyi díjazott csapat meghívást kap egy terepmunka-hétvégére Tihanyba, amelyre 2026 első negyedévében kerül sor a Bartók 3.0 módszertan szellemében. A diákok és felkészítő tanáraik részt vesznek a világon elsőként létrejövő Tihanyi Közösségi Szabadtéri Vízmúzeum előkészítő terepmunkájában.

A kétnapos program során a résztvevők klasszikus terepmunka-módszerekkel – interjúk, résztvevő megfigyelés, dokumentálás – dolgozzák fel a Belső-tó és környéke élővilágát, a vízgazdálkodás hagyományos és kortárs gyakorlatait, valamint a vízhez kapcsolódó élő és tárgyi örökséget, az épített környezetet és a helyi emlékezet kapcsolatát.

A terepmunka során keletkező fotók, videók, hangfelvételek és interjúk a Vízmúzeum analóg–digitális tudásarchívumába kerülnek, amely etikus, közösségi részvételi elvek mentén épül, és alapjául szolgál majd a Vízmúzeum AI-alapú audioguide-jának, azaz a hagyományos audioguide helyett egy digitális kísérő (Companion) segíti a látogatókat.

Élő Tavi Tudás – fiatalokkal a Balaton-felvidék kultúrtájáért

A tihanyi terepmunka egy tágabb tanulási és közösségi folyamat része, mely 2025 márciusban kezdődött a MI az UNESCO-val kihívással. Célja, hogy fiatalok közvetlen tapasztalaton keresztül ismerjék meg a tájat mint élő kulturális és természeti rendszert, ahol a víz, az emberi tevékenység, a biodiverzitás és a közösségi emlékezet évszázadok óta összefonódik.

A program módszertani alapja a Bartók 3.0 megközelítés: először az analóg jelenlét és figyelem (séta, megfigyelés, beszélgetés, rajzolás, jegyzetelés), és csak ezt követően jelennek meg a digitális eszközök. A fiatalok nem „adatot gyűjtenek”, hanem kapcsolatba lépnek a hellyel és az ott élő emberekkel, miközben megtanulják, hogyan lehet etikusan dokumentálni és értelmezni a helyi tudást.

A közös munka eredményeként létrejöhet a világ első szabadtéri, közösségi vízmúzeuma, ahol a hagyományos audioguide helyett egy digitális kísérő (Companion) segíti a látogatókat. Ez a kísérő nem információkat „ledarál”, hanem kérdez, emlékeztet, összekapcsol: a táj történeteit, a helyi tudást és a látogatók figyelmét. A hangsúly nem az automatizáláson, hanem a kísérésen van: az AI nem helyettesíti az emberi jelenlétet, hanem segít elmélyíteni azt.

A kezdeményezés egyszerre szól környezeti felelősségről, kulturális örökségről és nevelésről. Alapgondolata, hogy a reziliencia – akár a természetben, akár a társadalomban – nem puszta optimalizációból, hanem sokféleségből, figyelemből és együttműködésből születik. Így a projekt nemcsak a Balaton jövőjéről szól, hanem arról is, hogyan tanulhatunk meg felelősen gondolkodni és cselekedni egy technológiákkal átszőtt világban.

Miért Tihany?

Tihany nem egyszerűen egy helyszín, hanem sűrűsödési pont: természeti, kulturális és szellemi rétegek találkozása. A Belső-tó és környezete évszázadok óta olyan táj, ahol a vízhasználat, a gazdálkodás, a vallási élet és a közösségi emlékezet egymásra épülve alakult ki. Ez a koncentrált örökségi helyzet különösen alkalmassá teszi Tihanyt arra, hogy megmutassa: a természet, a kultúra és a technológia nem egymást kizáró, hanem egymást értelmező rendszerek lehetnek.

A „Velünk élő állatok” pályázat díjazott csapatainak tihanyi terepmunkája ennek a gondolatnak újabb  kézzelfogható megvalósulása Pannonhalma és Turkana tó után : gondolatból kimondott szóvá, majd közös cselekvéssé váló tanulás. Ezúton is szívből gratulálunk minden díjazott csapatnak és felkészítő tanárnak, és köszönjük, hogy munkájukkal hozzájárultak közös tanulási közösségünk sikeréhez.

Hírek

2020. március 5-én átvették elismeréseiket a Nők a Tudományban Kiválósági Díj 2019 díjazottjai

2020. március 5-én átvették elismeréseiket a Nők a Tudományban Kiválósági Díj 2019 díjazottjai

13/03/2020

A Nők a Tudományban Kiválósági Díjat idén hetedik alkalommal adta át a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE). A díj kiírása és átadása Prof. Hargittai Magdolna akadémikus fővédnökségével, valamint a Magyar Tudományos Akadémia és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság védnökségével valósult meg. A díjazottak 2020. március 5-én vehették át az elismerést a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasótermében.

Január 14. A logika nemzetközi napja

27/11/2019

Az UNESCO Általános Konferenciájának 40. ülésszakán született döntés értelmében január 14-én ünneplik világszerte a logika nemzetközi napját. A nemzetközi napot az UNESCO a Filozófia és Humántudományok Nemzetközi Tanácsával (CIPSH) együttműködésben hirdeti ki.

Meghívó a Magyar Filozófiai Társaság és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság közös rendezvényére a filozófia világnapja alkalmából

11/11/2019

Időpont: 2019. november 22. (péntek) 16:00 óra

Helyszín: Kossuth Klub (1088 Budapest, Múzeum u. 7.)

Az UNESCO által 2002 óta minden év november harmadik csütörtökén ünnepelt világnapot az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság a Magyar Filozófiai Társasággal közösen - a Társaság díjátadó eseményével egybekötve - ünnepli meg.

Veszprém bekerült az UNESCO Kreatív Városok Hálózatába, zene kategóriában

4/11/2019

Veszprém bekerült az UNESCO Kreatív Városok Hálózatába, zene kategóriában, az UNESCO főigazgatója döntése értelmében. A hálózat jelenleg 180 várost foglal magába 72 országból, a program hét kreativitási területén, ezek az irodalom, a filmművészet, a zene, a design, a népművészetek, a médiaművészetek és a gasztronómia.

Budapest 2015-ben lett tagja az UNESCO Kreatív Városok Hálózatának design kategóriában, ezzel eddig egyedüli magyar városként szerepelt a listán, így Budapesthez csatlakozott most Veszprém zene kategóriában, a hálózat második magyar tagjaként.