2021-12-02 08:47:00

Ajánlást fogadott el az UNESCO a nyílt tudományról

Idén novemberben az UNESCO Általános Konferenciájának 41. ülésszakán a tagállamok elfogadtak egy ajánlást a nyílt tudománnyal kapcsolatos kérdések nemzetközi kereteiről. A tudomány átláthatóbbá és hozzáférhetőbbé tételével az UNESCO által elfogadott nyílt tudományról szóló ajánlás igazságosabbá és befogadóbbá teszi a tudományt.

Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója az ajánlás kapcsán elmondta, hogy:

 

„A COVID-19 világjárvány a középpontba helyezte azt a kérdést, hogy a nyílt tudományos gyakorlatok, úgymint a tudományos publikációkhoz való nyílt hozzáférés, a tudományos adatok megosztása és a tudományos közösségen kívüli együttműködés hogyan tudják felgyorsítani a kutatást és megerősíteni a tudománypolitika és a társadalom közötti kapcsolatokat."

 

Az ajánlás elfogadásáig a nyílt tudományról nem létezett globálisan elfogadott definíció, szabványok csupán regionális, nemzeti, vagy intézményi szinten léteztek. A nyílt tudomány hatékony eszköz lehet az országok közötti és az országokon belüli egyenlőtlenségek csökkentésében, valamint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 27. cikkében meghatározott, a tudományos haladás élvezetéhez és a tudományos haladásból származó jótétemények előmozdításához. 

Az ajánlásban foglaltak végrehajtásáról a tagállamoknak négyévente jelentést kell tenniük. Az ajánlás felszólítja a tagállamokat, hogy hozzanak létre regionális és nemzetközi finanszírozási mechanizmusokat a nyílt tudomány számára, és biztosítsák, hogy minden közfinanszírozott kutatás tiszteletben tartsa a nyílt tudomány elveit és alapértékeit.

Az ajánlás felszólítja a tagállamokat arra is, hogy fektessenek be a nyílt tudomány infrastruktúrájába, és dolgozzanak ki egy keretet, amely felvázolja a nyílt tudományban részt venni kívánók számára szükséges készségeket és kompetenciákat. Az érintettek között különböző tudományágak és pályafutásuk különböző szakaszaiban lévő kutatók találhatók.

Az ajánlásban foglaltak megvalósításához az alábbi hét prioritási területet határozták meg a tagállamok számára:

  1. a nyílt tudomány és a kapcsolódó előnyök és kihívások, valamint a nyílt tudományhoz vezető különböző utak közös értelmezésének előmozdítása,
  2.  a nyílt tudományt lehetővé tevő szakpolitikai környezet kialakítása,
  3. beruházások olyan infrastruktúrákba és szolgáltatásokba, amelyek hozzájárulnak a nyílt tudományhoz,
  4. befektetés a képzésbe, az oktatásba, a digitális írástudásba és a kapacitásépítésbe, hogy lehetővé tegye a kutatók és más érdekelt felek számára a nyílt tudományban való részvételt,
  5. a nyílt tudomány kultúrájának előmozdítása és a nyílt tudomány ösztönzőinek összehangolása,
  6. a nyílt tudomány innovatív megközelítéseinek előmozdítása a tudományos fejlődés különböző szakaszaiban, valamint
  7. nemzetközi és többoldalú együttműködések előmozdítása a digitális, technológiai és tudásbeli hiányosságok csökkentése érdekében.

Forrás és további információk: https://en.unesco.org/news/unesco-sets-ambitious-international-standards-open-science

 

Hírek

Kilenc ötlet a közös fellépéshez

Kilenc ötlet a közös fellépéshez

29/07/2020

A napokban jelent meg az Oktatás Jövőiért Nemzetközi Bizottság első jelentése Oktatás a poszt-COVID világban: Kilenc ötlet a közös fellépéshez (Education in a post-COVID world: Nine ideas for public action) címmel.

Az oktatás jövője elnevezésű globális kezdeményezés célja annak újragondolása, hogy az ismeretek és a tanulás miként alakíthatják az emberiség és a bolygó jövőjét.

Megjelent az UNESCO Courier idei harmadik száma

Megjelent az UNESCO Courier idei harmadik száma

29/07/2020

A 2020. július-szeptemberi szám címe: Egy teljesen új világ, a nők által újragondolva. Az UNESCO Courier magazin arra kérte a nőket szerte a világból, hogy képzeljék el, milyen lesz az élet a válság után. Újságírók, szerzők, értelmiségiek, múzeumok igazgatói, tudósok adnak hangot gondolataiknak - egy új világ újragondolására. A szám vendége Yuval Noah Harari, izraeli történész és író. A Harari-interjút cikkünkben magyar nyelven közöljük.

Megjelent az idei Oktatási Monitoring Jelentés

Megjelent az idei Oktatási Monitoring Jelentés

3/07/2020

Megjelent a GEM Report 2020-as globális oktatási monitoring jelentés, melynek címe Befogadás és oktatás: a minden mindent jelent. A kiadvány arra azokat a társadalmi, gazdasági és kulturális mechanizmusokat vizsgálja, amelyek a hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok és felnőttek diszkriminációját okozzák, távol tartva őket az oktatástól vagy a rendszeren belül hátrányos helyzetbe hozva őket.