A világ első ötoldalú bioszféra-rezervátuma
2021-09-21 08:19:00

A világ első ötoldalú bioszféra-rezervátuma

Létrejött az ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum, miután az UNESCO MAB (Man and Biosphere, azaz „az Ember és Bioszféra”) kormányközi tanácsa, a Nemzetközi Koordinációs Bizottság jóváhagyta a nevezést. Ezzel megalakult a világ első, öt ország közreműködésével megvalósult egységes bioszféra-rezervátuma.  A Magyarország, Ausztria, Horvátország, Szerbia és Szlovénia természeti területeit felölelő bioszféra-rezervátum  Európa egyik legnagyobb természeti területének számít.

A Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum megalakulását több mint tízéves előkészítő munka előzte meg. Az öt ország környezetvédelmi minisztere 2011 márciusában, az EU magyar elnöksége alatt közös nyilatkozatban kötelezte el magát az ötoldalú bioszféra-rezervátum létrehozása mellett. Első lépésként 2012-ben létrejött Magyarország és Horvátország részvételével a Mura-Dráva-Duna Határon Átnyúló Bioszféra-rezervátum, amely hazánk hatodik bioszféra-rezervátuma lett és egyben az első határon átnyúló. A következő években a további három országban is megalakultak a nemzeti bioszféra-rezervátumok, majd 2020 őszén Magyarország, Ausztria, Horvátország, Szerbia és Szlovénia közösen nevezett az Ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum címre. Hazánk a kezdetekhez képest százezer hektárral több, majdnem 330 ezer hektárnyi területtel vesz részt a bioszféra-rezervátumban. A bővítési folyamatot több mint ötven önkormányzat támogatta, elsősorban Zala megyében.

 

A korábbi horvát-magyar Mura-Dráva-Duna Határon átnyúló Bioszféra-rezervátum területe sem volt kicsinek tekinthető, mivel több mint 630 ezer hektárt tett ki, azonban a most megalakult Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum területe már meghaladja a 943 ezer hektárt, és magában foglalja az öt ország számos védett természeti területét, Natura 2000 területét, valamint nem védett területeket is. Magyarországon a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság védett természeti területeinek és Natura 2000 területeinek egy része tartozik hozzá. A bioszféra-rezervátum létrehozásának célja a természetes élőhelyek és ökoszisztémák közös megőrzése, helyreállítása, a biológiai sokszínűség megóvása, valamint széleskörű ökoszisztéma-szolgáltatások kialakítása. Az együttműködés a kutatás, monitorozás, információcsere mellett fontos szerepet szán az ember és a természet közti kapcsolat újraélesztésének és széleskörű népszerűsítésének.

A bioszféra-rezervátum számos különleges halfajnak és több mint 300 madárfajnak ad otthont. Az öt országon átnyúló árterületek megvédik a falvakat az áradástól, biztosítják az ivóvíz-ellátást, az egyedülálló táj pedig segíti a fenntartható turizmus fejlődését. Az öt ország együttműködésében nagy hangsúlyt kap a jövőben az ökoszisztéma-szolgáltatások közös fejlesztése is. Jelenleg 714 bioszféra-rezervátum található a világ 129 országában. A határon átnyúlók száma eléri a 21-et, melyek közül 4 működik háromoldalú együttműködés keretében. Ötoldalú bioszféra-rezervátumból a világon csak egy található: a Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum.

 

A 2021-es év nem csak az ötoldalú bioszféra-rezervátumunkról nevezetes. Az UNESCO éppen 50 évvel ezelőtt alapította az „Ember és Bioszféra” Programot. Egy olyan kormányközi tudományos programról van szó, amely az emberek és környezetük közötti kapcsolat javítását tűzte ki célul az ökoszisztémák védelme érdekében. Az évforduló alkalmából számos rendezvényt tartanak nemzetközi és hazai szinten. Szeptember 17-én Mohácson, egy szakmai konferencia keretében mutatták be az Ötoldalú Mura–Dráva–Duna Bioszféra-rezervátumot, míg ugyanezen a napon a martonvásári Agroverzum Tudományos Élményközpontban a többi magyarországi bioszféra-rezervátum is bemutatkozott a területeket kezelő nemzeti park igazgatóságok jóvoltából, többek között ökoturisztikai bemutatóval és interaktív játékokkal várták az érdeklődőket.

Forrás: Agrárminisztérium Sajtóiroda

A cikkben szereplő képek a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Archívumából származnak.

Hírek

#ConcertForAHealthyPlanet

#ConcertForAHealthyPlanet

16/04/2020

40 zenész – köztük 5 Grammy-díjas előadó – tart virtuális koncertet a Föld napján, április 22-én, egy egészséges bolygóért.

Az eseményt az indiai UNESCO Mahatma Gandhi Oktatási Intézet a Békéért és Fenntartható Fejlődésért (MGIEP) szervezi a WHO, UNFCCC, és a WWF együttműködésével, a WHO Covid-19 Szolidaritási Alapjának támogatására, az ENSZ Alapítványával.

Az UNESCO intézkedései a COVID-19 járvány kapcsán

16/04/2020

A COVID-19 világjárvány globális egészségügyi krízishelyzet, mely mélyen érinti az UNESCO alapvető céljait és mandátumát. Az alapvetően egészségügyi veszélyhelyzet által okozott társadalmi válság mélyen kihat az oktatási és kulturális szektorra, szükségessé teszi a globális együttműködést a tudományok területén, valamint különös odafigyelést követel meg a tájékoztatás, kommunikáció és információ vonatkozásában (elsősorban a gyakori hírhamisítások miatt).

Az UNESCO részese az ENSZ által beindított folyamatnak, amely az ENSZ különféle szervezetei együttműködésével – elsősorban természetesen a WHO-val – igyekszik választ kidolgozni a járvány következtében kialakult globális krízisre.

Április 15. a művészet világnapja

15/04/2020

A művészet világnapjának célja, hogy segítse a művészet fejlődését, terjesztését és élvezetét, az UNESCO Általános Konferenciájának 40. ülésszakán, 2019-ben született döntés értelmében. 

A művészet táplálja a kreativitást, az innovációt és a kulturális sokszínűséget, és fontos szerepet játszik a tudás megosztásában, a kíváncsiság és a párbeszéd ösztönzésében szerte a világon. Ezekkel a tulajdonságokkal a művészet mindig is rendelkezett és rendelkezni is fog, ha a művészeket és a művészeti szabadságot segítő és erősítő légkört teremtünk.  Ebben az értelemben a művészet fejlődésének előmozdítása eszköz lehet a szabad és békés világ eléréséhez is. 

UNESCO-ajánlás előkészítése a nyílt tudományról

6/04/2020

Az UNESCO Általános Konferenciájának 2019. novemberében zajlott 40. ülésszakán a tagállamok egy nyílt tudományról szóló ajánlás kidolgozásával bízták meg a világszervezetet. A nyílt tudományról szóló globális konszenzus érdekében az ajánlás kidolgozása egy befogadó, átlátható konzultációs folyamaton alapul, amelyet a szervezet valamennyi ország és lehetséges érintett bevonásával igyekszik megvalósítani. A jelenlegi online konzultáció határideje: 2020. június 15.