2020-05-04 10:00:00

Ismét lehet pályázni az Európai Örökség címre

A kulturális örökség védeleméért felelős miniszter 2020-ban ismét meghirdeti az Európai Örökség cím elnyerésére pályázó helyszínek nemzeti szintű előzetes kiválasztására vonatkozó pályázatot. Az előző pályázati ciklusban az Európai Bizottság döntése alapján, kilenc másik európai helyszín mellett Szentendre városa is elnyerte az elismerő címet.

Az Európai Örökség cím általános célkitűzése, hogy az európai polgárokban, különösen a fiatalokban, az európai történelem és kulturális örökség közös értékeire és elemeire alapozva megerősítse az Európai Unióhoz való tartozás érzését, megszilárdítsa a nemzeti és regionális sokszínűség elismerését és élénkítse a kultúrák közötti párbeszédet. Ennek érdekében a cím egyrészt azon helyszínek szimbolikus értékének hangsúlyozására és ismertségének növelésére törekszik, amelyek jelentős szerepet töltöttek be Európa történelmében és kultúrájában és/vagy az Európai Unió építésében, másrészt az európai polgárok Európa történelméről és az Unió építéséről, továbbá közös, de eltérő kulturális örökségéről, különösen az európai integráció folyamatának alapját képező demokratikus értékekről és emberi jogokról szóló ismereteinek gyarapítását célozza.

Mindezzel összhangban az európai uniós fellépésben közreműködő helyszínek megismerhetőségük fokozása mellett európai jelentőségük kiemelésére, a régió vonzerejének növelése-, gazdasági- és fenntartható fejlődése előmozdítására, az európai polgárok közös kulturális örökségükkel való megismertetésére, a kultúrák közötti párbeszéd élénkítésére, a kulturális örökség, illetve a kortárs művészeti és alkotói tevékenységek közötti szinergiák ösztönzésére, illetőleg a tapasztalatok és a legjobb gyakorlatok megosztásának uniószerte történő elősegítésére törekszenek.

A helyszínek kiválasztása egy nemzeti előzetes és egy uniós szakaszban történik az Európai Örökség cím célkitűzéseihez kapcsolódóan jelentős tapasztalattal és szakértelemmel rendelkező szakértők bevonásával. A pályázaton az egyes helyszínek önállóan, továbbá nemzeti tematikus-, vagy transznacionális helyszínként indulhatnak.

Az Európai Örökség címet eddig 25 tagország 48 helyszíne nyerte el, köztük négy magyarországi pályázó helyszín: 2015-ben a Páneurópai Piknik Emlékpark, 2016-ban a Liszt Ferenc Zeneakadémia, 2018-ban a Dohány utcai Zsinagóga, 2020-ban pedig Szentendre városa.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2020. június 30.

Teljes pályázati felhívás

Formanyomtatvány – nemzeti helyszín

Formanyomtatvány – nemzeti tematikus helyszín

Formanyomtatvány – transznacionális helyszín

Pályázati útmutató

Pályázati ütemterv

(Miniszterelnökség)

https://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/teruleti-kozigazgatasert-felelos-allamtitkar/hirek/ismet-lehet-palyazni-az-europai-orokseg-cimre 

Pályázatok

2020 UNESCO - King Hamad Bin Isa Al-Khalifa Díj

6/10/2020

Az UNESCO pályázati felhívást tett közzé az UNESCO - King Hamad Bin Isa Al-Khalifa Információs és Kommunikációs Technológiák az Oktatásban díjra való jelölés lehetőségéről. A kiírás idei témája a mesterséges intelligencia használata a tanulás folyamatosságának és minőségének javítására. 

Pályázati határidő a Magyarországról benyújtható pályázatokra: 2020. november 1. 

25. Nemzetközi Nyári Egyetem Kőszegen

15/06/2020

Keringő a bizonytalansággal - Megpróbáltatások és átalakulások Közép- és Kelet-Európában 1989-től a COVID-19-ig (Kőszeg, 2020. június 29. - 2020. július 3.)

Szervezők: a Kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK), a Társadalmi és Európai Tanulmányok Intézetével (ISES) és a Pannon Egyetemmel, az Erasmus+ Programmal és a kőszegi UNESCO Tanszékkel együttműködésben

Az angol nyelvű képzés jelentkezési határideje: 2020. június 22.

Jelölési lehetőség: az UNESCO alfabetizációs díjai

15/05/2020

Az UNESCO a témában két díjat ír ki: az UNESCO-King Sejong díjat, amely az anyanyelvi oktatásra és képzésre helyezi a hangsúlyt, valamint az UNESCO-Konfuciusz díjat, amely az elmaradott térségekben élő felnőttek és beiskolázatlan fiatalok – ezen belül kiemelten is a nők és lányok – körében végzett tevékenységet díjazza.

Az idei felhívás kiemelt témája: „Tanítási és tanulási készségek: A pedagógusok szerepe és a változó pedagógia”.

Pályázati határidő Magyarországon: 2020. június 12.