2020-10-07 12:11:00

Tagállami konzultáció a nyílt tudományról

Az UNESCO Általános Konferenciájának 2019 novemberében lezajlott 40. ülésszakán a tagállamok egy nyílt tudományról szóló ajánlás kidolgozásával bízták meg a világszervezetet. Az ajánlás kidolgozása egy befogadó, átlátható konzultációs folyamaton alapul, amelyet a szervezet valamennyi lehetséges érintett bevonásával igyekszik megvalósítani. A kiterjedt, globális konzultáció után elkészült az ajánlás első tervezete, amelyet a tagállamok 2020. december 31-ig véleményezhetnek a konzultációs folyamat újabb lépéseként.

 

Az UNESCO Általános Konferenciájának 40. ülésszakán elfogadott menetrend értelmében 2019. decemberben a szervezet partnerségre lépett tudományos akadémiákkal, intézményekkel, fiatal kutatókkal, könyvtárakkal és kiadókkal, valamint létrehozott egy harminc főből álló tanácsadó testületet. A világ minden tájáról érkező szakértőket magában foglaló testület feladata a globális konzultáció lebonyolítása, valamint az ajánlás első szövegtervezetének összeállítása volt. 

 

Az elkészült ajánlástervezet reflektál a konzultációs során felmerült különböző szempontokra, javaslatokra és elvárásokra. Tekintettel arra, hogy a jövő évi Általános Konferencia ülésszakon elfogadásra váró ajánlás nemzetközi jogi eszköz, elengedhetetlen mindazoknak a kihívásoknak a figyelembe vétele, amelyekkel a tudományos közösség egésze szembesül, valamint azon kihívásoké is, amelyek regionális szinten jelentkeznek.

A nyílt tudomány felé történő sikeres átmenet megköveteli a tudományos kultúra átalakulását a tudományos együttműködés irányába.

 

Shamila Nair-Bedouelle, az UNESCO természettudományokért felelős főigazgató-helyettes és Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója az ajánlás első tervezetével
Fotó: UNESCO/Fabrice Gentile
 
 
Audrey Azoulay főigazgató asszony szerint:
 
„Az ajánlástervezet fontos lépést jelent a nyílt tudományra vonatkozó nemzetközi konszenzus kialakításában. Ezzel együtt, az ajánlásban lévő ígéretek, amelyek egy befogadóbb, együttműködőbb és innovatívabb tudomány felé mutatnak, segíthetnek a tudományban rejlő teljes potenciál kibontakozásában és azoknak a kihívásoknak a teljesítésében, amelyekkel mai társadalmunk szembesül, úgymint a globális felmelegedés, a biológiai sokféleség csökkenésével szembeni a járványok elleni harc."
 
Az ajánlástervezettel kapcsolatos további információk itt érhetőek el. A tagállamok a tervezetet 2020. december 31-ig véleményezhetik.
 

Forrás: https://en.unesco.org/news/milestone-unescos-development-global-recommendation-open-science 

 

Hírek

Bizonyosságok és bizonytalanságok a tudományban

20/12/2023

A Magyar Természettudományi Társulat konferenciasorozat szervez 2024-ben „Bizonyosságok és bizonytalanságok a tudományban” címmel, melynek első rendezvényét 2024. január 30-án 10:00 órától tartják a Magyar Természettudományi Múzeum Semsey-termében (1083 Budapest, Ludovika tér 2-6.).

A konferenciasorozat fővédnöke: Dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke. 

UNESCO szellemi kulturális örökség lett az üvegművesség

UNESCO szellemi kulturális örökség lett az üvegművesség

6/12/2023

„A kézműves üvegkészítés tudása, mesterségbeli technikája és képességei” című örökségelemet Csehország, Finnország, Franciaország, Magyarország, Németország és Spanyolország közösen terjesztette fel az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára, amelyre az emberiség nemzedékről nemzedékre hagyományozódó közösségi tudását gyűjtik össze.