A nők elleni erőszak megszüntetésének napja
2020-11-23 13:34:00

A nők elleni erőszak megszüntetésének napja

Az ENSZ Közgyűlése 1993-ban határozatot fogadott el a nők elleni erőszak megszüntetéséről, majd 1999-ben november 25-öt a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napjává nyilvánította. A nőkkel szembeni erőszak akadályozza a befogadó és fenntartható társadalmak létrejöttét. Ezért helyezi előtérbe az UNESCO a nemek közötti egyenlőséget és az erőszakmentességet. 

A COVID-19 világjárvány tovább súlyosbította a helyzetet, mindösszesen néhány nappal a lezárásokra irányuló intézkedések hatályba lépését követően a családon belüli erőszak bizonyos országokban 40%-kal emelkedett.

 

Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója ez alkalommal is közzétette üzenetét, amelyben felhívja a figyelmet arra, hogy még egy ilyen, példa nélküli világjárvány időszakában sem szabad megfeledkeznünk a nőket világszerte érő számtalan típusú erőszakról. A főigazgatói üzenet angol nyelven itt érhető el.

A nemzetközi nap céljaira az UNESCO november 25-én központi rendezvényeivel kívánja ráirányítani a figyelmet, amelyeken természetesen megfigyelőként bárkinek lehetősége van részt venni.

 

A mentalitás átalakítása: férfiak és fiúk bevonása a nők elleni erőszak kiváltó okainak kezelésébe címmel magas szintű kerekasztal-beszélgetést szervez döntéshozók részére, valamint
Fiatalok a nemi alapú erőszakkal szemben címmel mesterkurzust tart 14-18 év közötti középiskolás diákok és tanáraik számára.

 

A programok koncepciójáról szóló összefoglaló és a részvétellel kapcsolatos tudnivalók itt érhetőek el.

 

További információk: https://en.unesco.org/commemorations/eliminationofviolenceagainstwomenday 

Hírek

"Here and Now" kampány

20/10/2023

Idén 75 éves az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, ennek megünneplésére indította az ENSZ Bécsi Információs Szolgálata a "Here and Now" kampányt, melynek  keretében mindenki elmondhatja, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának egy adott cikke miért áll hozzá közel és van-e egy olyan helyszín, amit ezzel az adott emberi joggal össze tud kapcsolni. 

Elhunyt Sólyom László volt köztársasági elnök

20/10/2023

2023. október 8-án meghalt Sólyom László köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár. Búcsúztatójára a Fiumei úti sírkertben 2023. október 18-án került sor. 

A Világ Legnagyobb Tanórája 2023.

A Világ Legnagyobb Tanórája 2023.

6/10/2023

2023. október 2-án, hétfőn, 10.00 és 12.00 óra között rendezték a Világ Legnagyobb Tanórája idei nyitórendezvényét, melyen a fenntarthatóságért elkötelezett előadók különböző megközelítésből hozták közelebb a diákokhoz az idei kiemelt témát, az ENSZ által 2015-ben meghirdetett Fenntartható Fejlődési Célok közül a 10. célt, az egyenlőtlenségek csökkentését. 

Pedagógusok világnapja, 2023. október 5.

Pedagógusok világnapja, 2023. október 5.

5/10/2023

A pedagógusok világnapját minden évben október 5-én, a világ pedagógusai tiszteletére ünnepeljük. Ez a nap alkalmat ad arra, hogy átgondoljuk, hogyan alakítják át a pedagógusok az oktatást, hogy elgondolkodjunk a támogatásról, amire tehetségük teljes kibontakoztatásához és hivatásuk teljesítéséhez szükségük van, valamint a szakma előtt álló kihívásokat is újragondoljuk.

Az idei világnap kiemelt témája: „A tanárok, akikre szükségünk van ahhoz az oktatáshoz, amilyet akarunk: a tanárhiány visszafordításának globális kényszere”.

Magyarország 75 éve az UNESCO-ban

Magyarország 75 éve az UNESCO-ban

28/09/2023

2023. szeptember 26-án az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság rendezvényt tartott annak megünneplésére, hogy Magyarország 75 éve - 1948. szeptember 14-én - csatlakozott az UNESCO-hoz. Firmin Edouard Matoko, az UNESCO Afrika prioritásért és külkapcsolatokért felelős főigazgató-helyettesének videó üzenete és Réthelyi Miklós elnök köszöntője nyitotta a programot, majd két kerekasztal beszélgetés során az UNESCO munkájában, programjaiban részt vevő kiemelkedő kutatók, szakemberek, diplomaták saját személyes tapasztalataik alapján beszéltek a világszervezet működéséről, abban Magyarország szerepéről és sikereiről. A rendezvény Turóczy László nagykövet zárszavával ért véget.