2024-10-21 13:51:00

Globális Nevelés Hete

2024. november 18. és 24. között kerül sor a Globális Nevelés Hetére, az idei hét mottója: "Összefogással egy befogadó bolygóért". 

A Globális Nevelés Hete programot minden év novemberének harmadik hetében rendezi meg az Európa Tanács Észak-Dél Központja és a Globális Nevelési Hálózat. A témahét keretében immár a világ több, mint 40 országában szerveznek civil szervezetek, oktatók, iskolák és egyéb intézmények társadalmi kihívásokkal, környezeti problémákkal és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos informatív és figyelemfelkeltő programokat. A Globális Nevelés Hete egy Európa-szerte és azon túl is zajló figyelemfelkeltő kampányhét, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a globális nevelésre, mint a szolidaritás és a változás eszközére, és ezáltal hozzájáruljon egy fenntarthatóbb, békésebb és igazságosabb világ kialakításához. 
HAND Szövetség a Globális Nevelési Hálózat tagjaként koordinálja a program hazai megvalósítását. 

 

A Fenntartható Fejlődési célok 5 fő téma/pillér köré csoportosítják azokat a területeket, ahol beavatkozásra van szükség:
  1. Emberek (People): A szegénység minden formájának megszüntetése, valamint az emberi méltóság és az egyenlőség biztosítása.
  2. Bolygó (Planet): Bolygónk természeti erőforrásainak és éghajlatának védelme a jövő nemzedékek számára.
  3. Jólét (Prosperity): A természettel összhangban lévő, virágzó és teljes élet biztosítása.
  4. Béke (Peace): A békés, igazságos és befogadó társadalom támogatása.
  5. Partnerség (Partnership): A Fenntartható fejlődési célok végrehajtása szilárd globális partnerségen keresztül

Az idei hét mottója: "Összefogással egy befogadó bolygóért"

Idén a hét két témára fókuszál: befogadás és bolygó. Ezektől függetlenül bármi olyan egyéb témát is fel lehet dolgozni, amely valamilyen módon hozzájárul a Fenntartható fejlődési célok eléréséhez, vagy a globális felelősségvállalásra nevelés szerepére, jelentőségére hívja fel a figyelmet.

Jelentkezés: legkésőbb november 4-ig a linkelt jelentkezési lap kitöltésével.

GLOBÁLIS TANTEREM

2024. november 21., 16:00-18:00

A témahét során idén is sor kerül a Globális Tanterem című online rendezvényre, melyet ebben az évben a HAND Szövetség tagszervezete, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület szervez. Az online rendezvény témája a víz társadalmi és környezeti szerepe lesz. Az esemény regisztráció köteles. A jelentkezési lap megegyezik a témahét jelentkezési lapjával, de a rendezvényre jelentkezni november 4. után is lehetséges, így a Globális Tanteremre történő regisztráció határideje 2024. november 19.

A regisztráltaknak a Globális Tanterem program linkjét 2024. november 20-án fogják elküldeni. 

További információk a csatlakozás lehetőségeiről, programokról: 

Globális Nevelés Hete facebook oldal

http://hand.org.hu/ 

https://www.coe.int/en/web/north-south-centre/the-global-education-week 

 

 

Hírek

Bizonyosságok és bizonytalanságok a tudományban IV.

24/01/2025

A Magyar Természettudományi Társulat 2024 januárjában konferenciasorozat indított  „Bizonyosságok és bizonytalanságok a tudományban” címmel, melynek negyedik rendezvényét 2025. március 5-én 10:00 órától tartják Debrecenben. A konferenciasorozat fővédnöke: Dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke. A márciusi alkalom a Magyar Tudomány Éve rendezvénysorozat részeként valósul meg.

Nők a Tudományban Kiválósági Díj

16/01/2025

A Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) 2013-ban hozta létre a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat. Az elismerést olyan fiatal kutatónők és a kutatókat támogató női munkatársak nyerhetik el, akik kiemelkedő teljesítményt mutatnak szakterületükön, és aktív részesei a hazai tudományos életnek, emellett készek részt vállalni a természettudományos és műszaki pályák népszerűsítésében a fiatal lányok körében.

A díjak odaítéléséről a NaTE elnöksége által felállított tudományos szakmai bizottság dönt. A díj fővédnöke: Prof. Hargittai Magdolna akadémikus.

A jelentkezés/jelölés határideje: 2025. január 31. éjfél.

Megkezdődött a Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottság 19. ülésszaka

Megkezdődött a Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottság 19. ülésszaka

2/12/2024

Ünnepélyes keretek között kezdetét vette a Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottságának 19. ülésszaka a festői Paraguay folyó partján, Asunción város kikötőjében, Paraguay-ban. Az eseményen köszöntőt mondott Santiago Peña, Paraguay köztársasági elnöke, Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója, és Adriana Ortiz Semidei, Paraguay kulturális minisztere.

Az UNESCO tevékenysége Ukrajnában

27/11/2024

Az ukrajnai háború kapcsán az UNESCO az újságírók elleni erőszak elítéléséért mozgósít, a kulturális intézmények és a kulturális örökség fontosságát hangsúlyozva ezek védelméért, valamint a mindenki számára elérhető, minőségi oktatás fenntartásáért dolgozik Ukrajnában.