Múzeumok 25. Majálisa – 43. Múzeumi Világnap

Minden közösség életében folyamatosan jelen van a saját múltja. A csoport fennmaradásának egyik fontos eszköze a közös élet történeteinek folyamatos újramesélése. Igazi rítus ez, mert ismételten megfogalmazza a célokat, amelyért a közösség tevékenykedik, és rendre megerősíti a tagokban az összetartozás pozitív szellemi-érzelmi élményét. Így minden csoport életében előbb-utóbb eljön az a pillanat is, amikor elkezdi összegyűjteni a közös történetek anyagi tanúit, vagyis a csoport múltjának tárgyi emlékeit. Ezzel születik meg ezek modern otthona: a múzeum, amely a tárgyak őrzését, de egyben tudományos kutatását és művészi megjelenítését is szolgálja. 

Az UNESCO oly mértékben tisztában van e jeles intézmény jelentőségével és szerepével a maga elé tűzött kulturális, tudományos és oktatási világcélok megvalósításában, hogy 2015-ben, Párizsban ajánlást fogadott el a múzeumok és gyűjtemények védelméről, fejlesztéséről, sokszínűségükről és a társadalomban betöltött szerepükről*. Az ajánlás kiemelte, hogy a múzeumok azért nagyon fontos civilizációs intézmények, mert részt vesznek a kultúra széleskörű terjesztésében, az igazságosság, a szabadság és a béke értékeinek tudatosításában, a szolidaritás eszmei és erkölcsi erősítésében, a tanuláshoz és az oktatáshoz fűződő jogok teljes és egyenlő biztosításában, az objektív igazság megismerésének akadálytalan terjesztésében, valamint az eszmék és ismeretek szabad cseréjében. Emiatt az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága számára őszinte öröm, hogy a Múzeumok 43. Világnapja, május 18. alkalmából köszöntheti a Múzeumok 25. Majálisa ünnepet!

Negyedszázada már, hogy – a Magyar Nemzeti Múzeum kezdeményezésére – nem múlhat el május a múzeumok színes seregszemléje nélkül. Ahogy a múzeum honlapján olvassuk, e májusközépi hétvégén „több száz múzeummal, és több ezer emberrel telik meg és koncertektől hangos a Múzeumkert. Ilyenkor a hazai intézmények együtt mutatják meg a nagyközönségnek, milyen sokszínűek, hogy hányféle tudományos kutatási területtel foglalkoznak, milyen gyűjteményekkel és kiállításokkal rendelkeznek. Ezek ismertetésére mindig színes programkínálattal készülnek, hogy játékos formában, szórakoztató módszerek segítségével adják át az ismereteket.”

2010-től dolgoztam a Magyar Nemzeti Múzeumban és akkortól kezdve vehettem részt a Majális szervezésében, segíthettem kollégáimat, akik mindent megtettek a siker érdekében. Kezembe veszem a füzetet, amelyben először méltattam ezt a különleges ünnepet:

„Gyerekkorom egyik legkedvesebb könyve Balázs Sándor regénye volt a századfordulós pozsonyi diákéletről – arról, hogy a paraszti, polgári, netán arisztokrata sorból elinduló nebulók hogyan váltak nyolc esztendő száz kalandja múltán jellemben, tudásban igazi, érett férfiakká. Különösen szerettem a majálisról szóló részt, amikor a híres-neves evangélikus líceum diákjai és tanárjai kivonultak a koronázó város melletti hegyekbe, hogy sporttal, játékkal, vetélkedőkkel szórakozzanak a szabadban. A remek napot azután a délután megérkező lányok-asszonyok avatták igazi ünneppé: a tánc során megnyíltak a diákszívek és miként a tavaszi fák, virágba borultak az első szerelmek.

A virágok, a tavasz ünnepe... Amióta felfogta a természetbe vetett ember, hogy az enyészet-tenyészet nagy körforgása mennyire meghatározza az életét, örök újjongó misztérium számára a növényvilág csodálatos tavaszi újjászületése... Ez a mély, elemi erejű öröm ma is velünk van: a technikai civilizáció, a gépek világának embere is várja a tavaszt, és amikor végre megjön, önfeledt örömmel sütkérezik az első igazi napfényben.

Amikor a régi Pest kigyalogolt a télből, polgárai boldogan sereglettek ki a Múzeumkertbe, hogy meglessék a fák és bokrok rügyeinek pattogzását, megcsodálják a tulipánfák virágpompáját, meghallgassák a vén fák recsegő nyújtózkodását, amint az ágaikat hajlítgatja a Dunáról beszökkenő friss, tavaszi szél... És e tavaszünep napsütötte középpontjában mindig ott ragyogott a Múzeum görög szépségű palotája, otthona a tudásnak, szentélye a hazafiságnak, iskolája minden magyar embernek, ha arra kiváncsi, mit tettek egykoron országért, világért a nemzet nagy fiai.

Ki ne szeretné az örömét megosztani azokkal, akik közel állnak hozzá, akiket a legjobban szeret? Ha azt mondom, a Nemzeti Múzeum az összes magyar múzeumok anyja és feje (mater et caput mundi – a lateráni bazilika, remélem, elnézi gyönyörű tiszteleti nevének némiképp tiszteletlen kikölcsönzését...), akkor érthető és természetes, hogy örömmel hívjuk meg a közös tavaszünnepre testvéreinket és barátainkat: az összes magyar múzeumokat! Örüljünk együtt a friss napfénynek ezen a májusi hétvégén, játsszuk együtt a kultúra, a tudomány és a művészetek nagyszerű és szórakoztató játékait a Múzeumkert pázsitján, pavilonjaiban, színpadán! Örüljünk együtt, hogy megint legyőzte a tavasz a telet, hogy megint sarjadni kezd az új élet és vele együtt az örök remény, hogy van értelme a közösségért cselekedni – hogy a jól végzett munka sohasem hiábavaló fáradozás – hogy a múzeumok nem hiába őrzik és gyarapítják a közös tudáskincset: az igenis szebbé, boldogabbá teszi majd a jövendő nemzedékek életét.

És természetesen nem kell aggódni az időjárás miatt. Hiszen Balázs Sándor regényében is ezzel végződik a majálisról szóló fejezet: »Mikor a diákok menete dalolva végigment a pozsonyi utcákon, az emberek megálltak vagy kihajoltak a langyos estében nyitott ablakon. – Ahá! megjöttek a majálisról a licisták – mondták. – Akkor ezért nem esett az eső.«”

Idén sajnos mégiscsak „esett az eső”, vagyis a világjárvány nem tette lehetővé, hogy a Nemzeti Múzeum ténylegesen is vendégül láthassa a megújult Múzeumkertben testvérintézményeit és a tanulni, szórakozni, pihenni vágyó közönséget. Ám a jeles évforduló alkalmából munkatársai létrehozták a „25 éves a Múzeumok Majálisa” Facebook-csoportot. Felhívásuk így szól: „Kérjük, csatlakozzon a csoporthoz, és töltse fel az elmúlt 25 év legszebb Majális-emlékeit őrző képeit és keresse magát és családtagjait a többi fotón! A képek mellett használja a #muzeumokmajalisa hashtaget, és örülünk, ha az Instagramon és más felületen is megosztja. Legyen komoly vagy vicces fotó, biztosak vagyunk benne, hogy mindenki nagy örömmel fogja nézegetni. Kérjük, folyamatosan töltsék a képeket, hogy május 18-án a Múzeumok Világnapján együtt örülhessünk a közös emlékeknek!”

Három intézmény nagyszerű kezdeményezése fog kezet ezen a jeles napon. A Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM), amely a Múzeumi Világnapot 1977-ben kitalálta, a Magyar Nemzeti Múzeum, amely a Múzeumok Majálisát 1995-ben kezdeményezte, és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága, amely a 2015-ben megfogalmazott múzeumi ajánlás szellemében örömmel állapíthatja meg, hogy nemes céljainak megvalósításában az ünneplő hazai múzeumok fontos, megbecsült és szeretett szövetségesei.

Csorba László

az UNESCO MNB Kulturális Szakbizottságának elnöke

*A cikkben említett AJÁNLÁS A MÚZEUMOK ÉS GYŰJTEMÉNYEK VÉDELMÉRŐL, FEJLESZTÉSÉRŐL, SOKSZÍNŰSÉGÜKRŐL ÉS A TÁRSADALOMBAN BETÖLTÖTT SZEREPÜKRŐL c. ajánlás nem hivatalos magyar fordítása ITT érhető el.