2023-02-15 10:21:00

Élő örökségek jubileumi éve

2023-ban húszéves az UNESCO szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezménye, az évforduló alkalmából negyvennyolc szellemi kulturális örökség, számtalan népművészeti, hagyományőrző fesztivál, koncertek, táncházak, bemutatók, workshopok várják az érdeklődőket egész évben. 

A Skanzen Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága által koordinált egész éves ünnepségsorozat olyan kézműves, gasztronómiai, dramatikus és előadóművészeti hagyományokat, városi szokásokat hoz közel, mint a lipicai lótartás, a kalocsai népművészet, a Duna menti halászat vagy akár a magyar cirkuszművészet. 

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 2003-ban fogadta el a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló nemzetközi egyezményt, amelynek célja a szellemi kulturális örökségelemek felkutatása és megőrzése. Az emberi közösségek az élő örökség sokszínűségét hordozzák, beleértve olyan gyakorlatokat, ábrázolásokat, kifejezésmódokat, ismereteket és készségeket, amelyek értelmet adtak és adnak ma is mindennapi életünknek. Ennek az örökségnek a megélése és továbbadása hozzájárul a közösségek folyamatos életképességéhez, erejéhez és jólétéhez. Az egyezményhez Magyarország 2006-ban csatlakozott, végrehajtásának szakmai koordinálását a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága végzi.

Hamarosan csatlakozhatunk a jubileumi év eseményeihez. Február 18-án indul a szellemi kulturális örökségeket bemutató Skanzen filmsorozat vetítése a közmédiában, amelynek néprajzi szakértője és felelős sorozatszerkesztője dr. Csonka-Takács Eszter, a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság vezetője, a filmek rendező-operatőre Kovács László (Konkam BT.). A filmek epizódjai nem csupán a néphagyományt, szokást vagy technikát hozzák közel az érdeklődőkhöz, hanem az azokat megtartó és éltető kisközösségeket is megszólaltatják. A nézők olyan közösségekkel ismerkedhetnek meg, amelyek úgy viszik tovább szokásaikat, hogy azok még a városba, vagy külföldre szakadt fiatalokat is képesek egy-egy alkalomra hazahívni, ismét bekapcsolni a közösség életébe.

A nemzeti jegyzéken szereplő szellemi örökségeket bemutató TIT szabadegyetemi előadássorozat a Kossuth Klubban február 23-án az egyik farsangi hagyományunk megismertetésével, a novaji remélés bemutatásával kezdődik. 

 

ESEMÉNYNAPTÁR

 

FEBRUÁR

• Február 5. Jöttömbe’, jártomba - zenés portréműsor - Dankó Rádió 10:00

• Február 18. A megtisztító korom – Novaji remélés - Örökségek útján filmsorozat - M5 15:20

• Február 19. Poklade-Átváltozás – Busójárás Mohácson - Örökségek útján filmsorozat - Duna World 22:05

• Február 23. Népszokások - Szabadegyetemi kurzus a TIT Kossuth Klubban (1088 Budapest, Múzeum u. 7.) Szakértő: dr. Verebélyi Kincső néprajzkutató Közösség: Novaji remélők

MÁRCIUS

• Március 4. Akiket a háló megfogott – Kisszerszámos halászat a Duna magyarországi alsó szakaszán - Örökségek útján filmsorozat - M5 15:20

• Március 23. Hagyományos kézművesség - Szabadegyetemi kurzus a TIT Kossuth Klubban (1088 Budapest, Múzeum u. 7.) Szakértő: Erdei Lilla néprajzkutató, csipkeszakértő Közösség: Halasi csipkekészítők

ÁPRILIS

• Április 1-30. Örökségek útján - Tematikus útvonalak a Skanzenben

• Április 2. Jöttömbe’, jártomba – zenés portréműsor - Dankó Rádió 10:00

• Április 8. Kard és kalács – Krisztus-katonaság hagyománya Hajdúdorogon - Örökségek útján filmsorozat - M5 15:20

• Április 10. Emmausz-járás Bólyban - Húsvéthétfői népszokás - Örökségek útján filmsorozat - M5 10:00-16:00

• Április 20. Tánc mint örökség -Szabadegyetemi kurzus a TIT Kossuth Klubban (1088 Budapest, Múzeum u. 7.) Szakértő: dr. Pál-Kovács Dóra néprajzkutató, táncantropológus Közösség: Méhkeréki román táncok képviselője

MÁJUS

• Május 1-31. Örökségek útján - Tematikus útvonalak a Skanzenben

• Május 6. Csipke-csodák – Halasi csipkekészítés - Örökségek útján filmsorozat - M5 15:20

• Május 18. Zene mint öröksé - Szabadegyetemi kurzus a TIT Kossuth Klubban (1088 Budapest, Múzeum u. 7.) Szakértő: dr. Bolya Mátyás népzenész, népzenetanár Közösség: Bogyiszlói vonószenekar képviselője

• Május 28. Jöttömbe’, jártomba – zenés portréműsor - Dankó Rádió 10:00

•Május 28-29. Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben

JÚNIUS

• Június 1-30. Örökségek útján - Tematikus útvonalak a Skanzenben

• Június 24. Ami a kaszrojban fő – a karcagi birkapörkölt készítés hagyománya- Örökségek útján filmsorozat - M5 15:20

JÚLIUS

• Július 1-31. Örökségek útján - Tematikus útvonalak a Skanzenben

• Július 1. Sár-szerelem – mezőtúri fazekasság - Örökségek útján filmsorozat - M5 15:20

• Július 23. Jöttömbe’, jártomba – zenés portréműsor - Dankó Rádió 10:00

AUGUSZTUS

• Augusztus 1-31. Örökségek útján - Tematikus útvonalak a Skanzenben

• Augusztus 5. Virágzó matyórózsa - Örökségek útján filmsorozat - M5 15:20

SZEPTEMBER

• Szeptember 1-30. Örökségek útján - Tematikus útvonalak a Skanzenben

Szeptember 2. A seholsincs virágok világa - kalocsai népművészet- Örökségek útján filmsorozat - M5 15:20

• Szeptember 17. Jöttömbe’, jártomba – zenés portréműsor - Dankó Rádió 10:00

OKTÓBER

• Október 1-31. Örökségek útján - Tematikus útvonalak a Skanzenben

• Október 7. Akiket a háló megfogott – Kisszerszámos halászat a Duna magyarországi alsó szakaszán - Örökségek útján filmsorozat - M5 15:20

NOVEMBER

• November 11-12. Örökségek útján - Tematikus útvonalak a Skanzenben

• November 4. Egri fertálymesterség - Örökségek útján filmsorozat - M5 15:20

• Nemzetközi konferencia

• November 12. Jöttömbe’, jártomba - zenés portréműsor - Dankó Rádió 10:00

DECEMBER

• December 2. vagy 23. Csobánolás – Bukovinai székely betlehemes játék - Örökségek útján filmsorozat – M5 15:20

Hírek

A L’Oréal-UNESCO Magyar Ösztöndíj díjazottjai

20/09/2023

A L’ORÉAL Magyarország és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság huszonegyedik alkalommal hirdette meg ösztöndíjpályázatát a nemzetközi L’ORÉAL-UNESCO For Women in Science program szellemében.

Áttörés a szembetegségek kezelésében, gyepek megmentése a klímaváltozás elleni harcban és új technológiák a gyógyszergyártásban – ezekkel a témákkal nyertek a L’Oréal-UNESCO „A Nőkért és a Tudományért díj” kutatónői

Ünnepeljük együtt a földtudományi sokféleség nemzetközi napját!

19/09/2023

A Magyar Tudományos Akadémia Földtudományok Osztálya Földtani Tudományos Bizottsága, a Magyarhoni Földtani Társulat ProGEO Földtudományi Természetvédelmi Szakosztálya és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság tudományos ülést szervez 2023. október 6-án 10:00 órától a földtudományi sokféleség nemzetközi napja alkalmából. Az esemény helyszíne: MTA Kutatóház (1112 Budapest, Budaörsi út 45.) Csarnoképület, II. emelet Előadóterem.

75 éve az UNESCO-ban

5/09/2023

Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság 2023. szeptember 26-án rendezvényt szervez 75 éve az UNESCO-ban címmel a Párbeszéd Házában. A rendezvény célja megemlékezni Magyarország 75 évvel ezelőtti csatlakozásáról az UNESCO-hoz (1948. szeptember 14.).

Az eseményre előzetesen az info@unesco.hu e-mail címen lehet regisztrálni 2023. szeptember 11-ig.