2021-11-29 11:41:00

Ajánlás a mesterséges intelligencia etikájáról

Az UNESCO Általános Konferenciájának 41. ülésszakán a tagállamok elfogadták az első globális megállapodást a mesterséges intelligencia (MI) etikájáról. A most elfogadott történelmi jelentőségű szöveg meghatározza azokat a közös értékeket és elveket, amelyek az MI egészséges fejlődésének biztosításához szükséges jogi infrastruktúra kiépítését vezérlik.

 

Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója az ajánlás bemutatásakor elmondta, hogy:

 

„A világnak szüksége van az MI-re vonatkozó szabályokra annak érdekében, hogy az az emberiség javát szolgálja. Az MI-ről szóló ajánlás egy fontos válasz. Létrehozza az első globális keretrendszert, miközben az államokra ruházza annak felelősségét, hogy azt a saját szintjükön alkalmazzák. Az UNESCO támogatni fogja tagállamait az ajánlásban foglaltak végrehajtásában és arra kéri őket, hogy rendszeresen számoljanak be előrehaladásukról és az általuk alkalmazott gyakorlatokról."

 

Az ajánlás tartalma

Az ajánlás célja, hogy felismerje az MI által a társadalom számára nyújtott előnyöket, egyúttal csökkentse a vele járó kockázatokat. Ezzel egyidejűleg gondoskodik arról is, hogy a digitális átalakulások támogassák az emberi jogokat és hozzájáruljanak a Fenntartható Fejlődési Célok eléréséhez, foglalkozva az átláthatóság, az elszámoltathatóság és a magánélet kérdéseivel adatkezelésről, oktatásról, kultúráról, munkaerőről, egészségügyről és gazdaságról szóló cselekvés-orientált szakpolitikai fejezetek révén.

 

„Az emberek millióit érintő döntéseknek igazságosnak, átláthatónak kell lenniük és lehetőségünk kell legyen arra, hogy vitatkozzunk róluk. Ezeknek az új technológiáknak a mai világunk legnagyobb kihívásainak – úgymint a növekvő egyenlőtlenségek, illetve a környezeti válságok – megválaszolásában kell segíteniük és nem pedig az elmélyítésében." - mondta Gabriela Ramos, az UNESCO társadalom- és humántudományokért felelős főigazgató-helyettese.

 

További információk:

Forrás: https://en.unesco.org/news/unesco-member-states-adopt-first-ever-global-agreement-ethics-artificial-intelligence 

Hírek

Írni-olvasni tudás nemzetközi napja: szept. 8.

Írni-olvasni tudás nemzetközi napja: szept. 8.

1/09/2020

1967 óta a világ minden táján évente megrendezik az írni-olvasni tudás nemzetközi napját annak érdekében, hogy emlékeztessék a közvéleményt az írni-olvasni tudásnak az emberi jogok ügyében játszott fontos szerepére, és előmozdítsák az írástudás terjesztésének programját egy írástudóbb és fenntarthatóbb társadalomért.

Az elért eredmények ellenére az írástudással kapcsolatos kihívások továbbra is fennállnak, minthogy világszerte legalább 773 millió felnőttnek nincs ma alapvető írás-olvasási készsége. 

Kilenc ötlet a közös fellépéshez

Kilenc ötlet a közös fellépéshez

29/07/2020

A napokban jelent meg az Oktatás Jövőiért Nemzetközi Bizottság első jelentése Oktatás a poszt-COVID világban: Kilenc ötlet a közös fellépéshez (Education in a post-COVID world: Nine ideas for public action) címmel.

Az oktatás jövője elnevezésű globális kezdeményezés célja annak újragondolása, hogy az ismeretek és a tanulás miként alakíthatják az emberiség és a bolygó jövőjét.

Megjelent az UNESCO Courier idei harmadik száma

Megjelent az UNESCO Courier idei harmadik száma

29/07/2020

A 2020. július-szeptemberi szám címe: Egy teljesen új világ, a nők által újragondolva. Az UNESCO Courier magazin arra kérte a nőket szerte a világból, hogy képzeljék el, milyen lesz az élet a válság után. Újságírók, szerzők, értelmiségiek, múzeumok igazgatói, tudósok adnak hangot gondolataiknak - egy új világ újragondolására. A szám vendége Yuval Noah Harari, izraeli történész és író. A Harari-interjút cikkünkben magyar nyelven közöljük.

Megjelent az idei Oktatási Monitoring Jelentés

Megjelent az idei Oktatási Monitoring Jelentés

3/07/2020

Megjelent a GEM Report 2020-as globális oktatási monitoring jelentés, melynek címe Befogadás és oktatás: a minden mindent jelent. A kiadvány arra azokat a társadalmi, gazdasági és kulturális mechanizmusokat vizsgálja, amelyek a hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok és felnőttek diszkriminációját okozzák, távol tartva őket az oktatástól vagy a rendszeren belül hátrányos helyzetbe hozva őket.