2022-10-27 14:19:00

Az iskolai erőszak és zaklatás elleni nap 2022.

Az iskolai erőszak és zaklatás, beleértve az internetes zaklatást is, széles körben elterjedt, és jelentős számú gyermeket és serdülőt érint. Ezt felismerve idén már harmadik alkalommal rendezi meg az UNESCO az iskolai erőszak és zaklatás, ezen belül az internetes zaklatás elleni nemzetközi napot, mely ebben az évben november 3-ára esik. 

A világnap létrehozásáról egyhangúlag döntött az UNESCO Általános Konferenciájának 40. ülésszaka  2019 novemberében, felismerve, hogy az iskolai erőszak minden formájában sérti a gyermekek és serdülők oktatáshoz, egészséghez és jólléthez való jogát. A döntés szerint minden év novemberének első csütörtökén tartják a nemzetközi napot, mely idén november 3-a.  

2022-ben a világnap alkalmából rendezett események 

Az idén a nemzetközi nap alkalmából rendezett események a pedagógusok fontos szerepét emelik ki abban, hogy az iskola minden tanuló számára biztonságos hellyé válhasson. Minthogy a tanárok állnak a megoldás középpontjában, érezniük kell, hogy felhatalmazásuk, támogatásuk erős, valamint képesek és készek kell legyenek a cselekvésre. Ezen túlmenően sürgősen további képzésekre és erősebb támogatásra van szükség mind az iskolától, mind azon kívülről is. 

Az idei, az iskolai erőszak és zaklatás, ezen belül az internetes zaklatás elleni nemzetközi nap kiemelt témájának megfelelően "Not on my watch" címmel tartanak nemzetközi szemináriumot a tanárok szerepéről az iskolai erőszak megelőzésében és kezelésében. 

Az eseményt az UNESCO párizsi székházában tartják, de azt online is lehet követni angol, francia és spanyol szinkrontolmácsolással. A Zoom platformon történő részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. 

Időpont: 2022. november 3. 14:00-16:00 
 
 
További információk az iskolai erőszak és zaklatás, ezen belül az internetes zaklatás elleni nemzetközi napról: https://www.unesco.org/en/days/against-school-violence-and-bullying
 

Hírek

64 elemmel bővült az UNESCO Világemlékezet listája

26/05/2023

2017-ben felfüggesztették a Világemlékezet listára való jelölés lehetőségét a jelölési eljárásra vonatkozó nézeteltérések miatt. Az azóta eltelt időszakban tett közös erőfeszítéseknek köszönhetően 2021-ben ismételten megnyílt a lehetőség a listára jelölést benyújtani kívánó országok számára. 2023. május 24-én az UNESCO Végrehajtó Tanácsa egyhangú döntéssel hagyta jóvá 64 új elem felvételét. A benyújtott jelölések több,mint 20 százalékát több tagállam közösen nyújtotta be.