2017-03-24 09:42:00

Szellemi Kulturális Örökség

A Szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezményt 2003-ban fogadta el az UNESCO közgyűlése, és 2018 tavaszáig 178 állam csatlakozott hozzá. Az egyezmény célja az élő közösségi gyakorlatok megőrzése, a kulturális sokszínűség kölcsönös elismerése, valamint a nem tárgyiasult és gyakran kihalással fenyegetett kifejezési formák jelentőségének tudatosítása, az ilyen örökség-elemek védelme.  

Magyarország 2006-ban a XXXVIII. kihirdető törvény megalkotásával tette lehetővé az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Megőrzéséért létrejött Egyezmény ratifikálását. A magyar törvény szövege tartalmazza az egyezmény eredeti angol szövegét és annak hivatalos magyar fordítását.

 
Magyar elemek a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezmény listáin 
Az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listája: 
  • Mohácsi busójárás, maszkos télűző szokás
  • A matyó népművészet – egy hagyományos közösség hímzéskultúrája
  • Solymászat mint élő emberi örökség (multinacionális felterjesztés)
  • A kékfestés hagyománya (multinacionális felterjesztés) 
Jó megőrzési gyakorlatok regisztere: 
  • Táncház-módszer, mint a szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modellje
  • A népzenei örökség Kodály koncepció szerinti megőrzése

Hazánk nemzetközi szerepvállalása jelentős a szellemi kulturális örökség megőrzésének megvalósításában: Magyarországot az elsők között választották be az „alapokat lefektető”, a működési irányelveket pontosító Kormányközi Bizottságba, amelynek Magyarország 2006-2010. között, majd 2014-től 2018-ig ismételten tagja volt. 

Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság

Az Igazgatóság - székhelye a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum - feladata az UNESCO szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezményének hazai szakmai megvalósítása és ennek koordinálása. Az Igazgatóság olyan operatív szakmai szervezetként működik, amely összehangolja a szellemi kulturális örökséghez és annak hatékony megőrzéséhez kapcsolódó tevékenységeket és programokat. Összefogja az ezek megvalósításában részt vevő intézményeket és szervezeteket, illetve ösztönzi, elősegíti és koordinálja a szellemi kulturális örökség megőrzésével és védelmével kapcsolatos további teendőket. Biztosítja a szellemi kulturális örökség promócióját a folyamatos és széles körű tájékoztatás révén, valamint nyilvánossá teszi az egyezményből következő hazai feladatokat és a megvalósulás folyamatának eredményeit, hivatalos dokumentumait.

Ennek szellemében feladatai közé tartozik a Nemzeti Jegyzék gondozása, megyei referensi és szakmai hálózatok kiépítése, működtetése, a szellemi kulturális örökség honlap üzemeltetése, oktatási programok kidolgozása, ismertetők készítése, konferenciák, továbbképzések, a szellemi kulturális örökséget népszerűsítő rendezvények szervezése.

2012-től az Igazgatóság az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Szellemi Kulturális Örökség Szakbizottság titkárságaként is működik. 

 

További információ: http://szellemikulturalisorokseg.hu/ 

 

Busójárás Mohácson – télűző maszkos szokás
 
Fotó: Farkas-Mohi Balázs
 
(2008-tól a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén, 2009-től Az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listáján szerepel)

A mohácsi busójárás farsang végén rendezett maszkos, télűző szokás. A hat napon át tartó tánccal, zenével kísért alakoskodó szokásban ma a város lakossága, a busócsoportok, a maszkokat, kereplőket készítő kézművesek, a busókat kísérő zenészek és táncosok vesznek részt. A szereplők az ide látogató nagyszámú közönséget is aktívan bevonják, így azok részesévé válnak a város több pontján zajló eseményeknek. A programok folyamatában egyformán szerepet kapnak a tervezett események, mint a busók gyülekezője, felvonulása, a telet szimbolizáló koporsó elégetése, busóavatás, néptáncbemutatók, kézműves vásár, és a spontán akciók és megnyilvánulások, mint a termékenységvarázsló rítuselemek, az ijesztgetés, a játékosság, a tánc.

 

A magyar solymászat
 
Fotó: Farkas-Mohi Balázs
 
(2010-től a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén szerepel, 2012-től A solymászat élő öröksége címmel, multinacionális felterjesztésként Az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listáján szerepel)

A solymászat Eurázsia jelentős részén több ezer évre visszatekintő hagyomány, melynek a magyar solymászat is szerves részét képezi. Virágkorát hazánkban az államalapítástól az 1600-as évekig élte, napjainkban pedig újra egyre fontosabb szerepet tölt be a magyarság kultúrájában. A solymászat életmód, közösségi gyakorlat, mely magába foglalja a ragadozó madarak, a természet és a vadászat szeretetét, ismeretét; a vadászmadarak tenyésztését, felnevelését, betanítását csakúgy, mint a hagyományos solymászati felszerelések elkészítését és használatát. Mindemellett a közösségek foglalkoznak a történelmi solymászmúlt feltárásával és hagyományainak ápolásával, a solymászati tudás átadásával is.

A Matyó népművészet – egy hagyományos közösség hímzéskultúrája
 
Fotó: Farkas-Mohi Balázs
 
(2010-től a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén, 2012-től Az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listáján szerepel)

A matyó közösség Mezőkövesden és az Északkelet-Magyarországon fekvő településeken él. A 19. században kifejlesztett matyó népművészet jellegzetes vonása a dekoratív textíliákon használt sík öltésű hímzés virágdísze. Ezeket a virágos motívumokat – különösen a „Matyó-rózsát” – gyakran más művészeti formákban is használják (például a bútorfestészetben, amely Mezőkövesd egyik önálló, hagyományos mesterségévé fejlődött). A matyó-stílusú hímzés alapvető eleme a hagyományos helyi viseletnek, amelyet ünnepi alkalmakkor még mindig viselnek, és amikor a közösséget képviselik. A Matyó népművészetének és örökségének megőrzése és terjesztése a helyi nem kormányzati szervezetek és intézmények több száz aktív tagjának munkája révén valósul meg. A hagyományos paraszti kultúra elhalványulásával ez a művészet, különösen a hímzett darabok, a matyó identitás mindennapi és közösségi reprezentációját jelentik.

A magyarországi kékfestés hagyománya
(2015-től a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén szerepel, 2018-tól a kékfestés hagyománya multinacionális felterjesztésként Az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listáján szerepel)

A festőmesterség elterjesztése Európában a flamandokhoz köthető, akik már a 8. századtól folytatták a mesterséget. A legkorábbi festőcéh 1208-ban Bécsben jött létre.

Magyarországon először 1608-ban Lőcse, Eperjes, Igló és Késmárk társulásával kezdte meg működését. A 18. század második felében a hazánktól nyugatra eső területeken a textiliparban és a festőmesterségben munkaerő-felesleg képződött.

Egyéni vándorutak és a családi áttelepülések egyaránt növelték a magyarországi festőmesterek számát. Így kerültek Magyarországra a Kluge család ősei a szászországi Sorauból, akik hét generáción keresztül folytatták a mesterséget.

A 18. század közepén a textilt mintázó vászonnyomók pigment és pácnyomást, a festők a kék szín előállítására a festőcsüllenggel való festést alkalmazták. Az indigó, bár nem volt ismeretlen már a középkorban sem, csak a tömeges behozatal beindítása után vált elterjedtté. A kékfestés a 18. század végétől meghonosodó festőmesterség egyik speciális ágát a rezerv eljárású dúcnyomást és az indigóval történő textilfestést jelenti.

Az indigóval történő festés mellett a 20. század első felétől megjelenő jobb minőséget adó szintetikus indigó, az indatrén és ehhez párosuló gépesített dúcnyomás terjedt el. Mindkét technológia együttesen jelen van a ma már csak néhány műhely által képviselt kékfestőmesterségben Magyarországon. 

A táncház módszer – a szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modellje

Az 1970-es években Budapesten kibontakozott mozgalom, a szellemi kulturális örökséget komplexen (zene, tánc, költészet, szokás stb.), közösségi, művelődési, szórakozási alkalomként kínálja a ma embere számára. A „táncház” nyitott, alulról szerveződő, mindenki számára hozzáférhető kulturális hálózat, amely civil kezdeményezésként indult, majd kismértékben intézményesült. A módszer lényege, hogy az örökségelemeket közvetlenül a helyi közösségek élő gyakorlatából és archív forrásból meríti, miközben folyamatosan együttműködik a kutatókkal, tudósokkal, művelődésszervezőkkel. A táncházban résztvevők nem passzív szereplők, a szellemi kulturális örökség egyes elemeinek elsajátítása aktivitást igényel, és eközben közösségi élményt ad számukra.

2011-től az UNESCO Szellemi kulturális örökség jó megőrzési gyakorlatainak regiszterén szerepel.

A népzenei örökség Kodály koncepció szerinti megőrzése
A Kodály koncepció a magyar zeneszerző, népzenekutató és zenepedagógus Kodály Zoltán (1882-1967), valamint szellemi követőinek munkásságán alapul. Pedagógiai módszerként alkalmazva a célja lehetővé tenni a tiszta forráson, azaz a népzenén alapuló zenei anyanelv megszerezését. A koncepció előmozdítja a helyi közösségek hagyományos zenei kultúrájának védelmét és biztosítja az egész életen át tartó zenei nevelés alapjaként szolgáló gyakorlati hozzáértést és az emberi muzikalitás létrehozását. Emellett széles körben elérhetővé teszi az alapjául szolgáló hagyományt, kiemelve a zenei örökség fontosságát helyi, nemzeti és nemzetközi szinten is. A módszer rugalmas gyakorlati megoldásokat, stratégiákat és módszertani modelleket kínál, így módszerként jól alkalmazható és könnyen adaptálható más társadalmi, kulturális közegben is.

2016-tól az UNESCO Szellemi kulturális örökség jó megőrzési gyakorlatainak regiszterén szerepel.

Hírek

Öt ország közösen terjeszti fel a kékfestés hagyományát az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára

26/03/2018

Öt ország, hazánk mellett Ausztria, Csehország, Németország és Szlovákia kulturális vezetője közösen írta alá a kékfestés felterjesztését az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listára. Az ünnepélyes eseményen hazánkat Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára képviselte.