2020-04-16 10:07:00

Az UNESCO intézkedései a COVID-19 járvány kapcsán

A COVID-19 világjárvány globális egészségügyi krízishelyzet, mely mélyen érinti az UNESCO alapvető céljait és mandátumát. Az alapvetően egészségügyi veszélyhelyzet által okozott társadalmi válság mélyen kihat az oktatási és kulturális szektorra, szükségessé teszi a globális együttműködést a tudományok területén, valamint különös odafigyelést követel meg a tájékoztatás, kommunikáció és információ vonatkozásában (elsősorban a gyakori hírhamisítások miatt).

Az UNESCO részese az ENSZ által beindított folyamatnak, amely az ENSZ különféle szervezetei együttműködésével – elsősorban természetesen a WHO-val – igyekszik választ kidolgozni a járvány következtében kialakult globális krízisre.

Az UNESCO eddig alapvetően három szinten igyekezett kezelni a kialakult helyzetet:
  • nemzetközi szervezetként a rendelkezésére álló lehetőségeit kihasználva azon igyekszik, hogy magas szintű politikai kezdeményezéseken keresztül minél szélesebb körű összefogásra ösztökélje a tagállamokat;
  • szakértői szinten minden lehetséges rendelkezésre álló erőforrást mozgósít, hogy tagállami felkérés esetén megfelelő és gyors szakmai támogatást tudjon nyújtani;
  • szorosan követi a járvány által előidézett folyamatokat, azok hatását az UNESCO tagállamaira.
A pandémia konkrét hatásainak kezelésére az UNESCO feladatköreiben eddig megtett lépések:

Oktatás

A koronavírus-járvány miatti iskolabezárások, illetve távoktatásra, digitális oktatásra történő átállás a világ diákjainak mára több mint 91 százalékát érintik valamilyen formában: világszerte immáron 191 országban a 1,5 milliárdot is meghaladja azon gyerekek száma, akik nem járnak a megszokott formában iskolába.

Az UNESCO 2020. március 10-én virtuális oktatási miniszteri értekezletet hívott össze, majd március 26-án a koronavírus-járvány okozta oktatási kihívásokra válaszul útjára indította a „Globális Oktatási Koalíció” elnevezésű kezdeményezését, melynek tagja számos nemzetközi szervezet, vállalat és civil szervezet. A kezdeményezés célja erőforrásokat mobilizálni és koordinálni a hatékony, egységes válaszokhoz az átfedések elkerülése érdekében; segíteni a hátrányos helyzetűeket; a rendelkezésre álló lehetőségekkel megoldást találni a helyi igényekre valamint a távoktatást segíteni bármilyen rendelkezésre álló technikai feltétel mentén.

Az UNESCO Titkárságán belül létrejött egy speciális egység annak érdekében, hogy tanácsokkal, technikai ismeretek átadásával segítse a tagállamokban a távoktatási rendszerek kialakítását, valamint tanulmányozzák és összesítik a különböző nemzeti válaszokat és eredményességüket.

További információk

Kultúra

A járvány következményei a kulturális szektort is érintik. Jelen pillanatban az összes világörökségi helyszín 89%-a teljesen vagy részben zárva van. A múzeumok és más kulturális intézmények naponta milliós bevételeket veszítenek, a művészek a világ minden táján megélhetési problémákkal szembesülnek. Az UNESCO mozgósítja a nemzetközi közösséget annak érdekében, hogy javítsa a kultúrához és az örökséghez való online hozzáférést, támogassa a művészeket a kialakult helyzetben és összehívja a kormányokat, hogy politikai megoldásokat találjanak. Mindezek érdekében a kulturális minisztereket virtuális értekezletre hívta össze 2020. április 22-ére.

További információk

Természettudomány

Az UNESCO ebben az időszakban a természettudományok területén a nyílt tudomány, valamint vízügyi kérdések témakörére helyezi a hangsúlyt. Előbbi témában 2020. március 30-án az UNESCO online miniszteri párbeszédet szervezett a nyílt tudomány és a nemzetközi tudományos együttműködés szerepéről a COVID-19 világjárvány kapcsán. A nyílt tudomány és az UNESCO által 2019 novembere óta előkészítés alatt álló, nyílt tudományról szóló nemzetközi ajánlás volt az egyeztetés legfőbb témája. (Az egyeztetésről szóló cikkünk itt érhető el.) Az ajánlás kidolgozása egy befogadó, átlátható konzultációs folyamaton alapul, amelyet a szervezet valamennyi ország és lehetséges érintett bevonásával igyekszik megvalósítani. Ennek keretében jelenleg is zajlik egy online konzultáció, melynek keretében az UNESCO 2020. április végéig fogadja be a válaszokat. (Az online konzultációban való részvételről szóló cikkünk itt érhető el.) A tervek szerint a szervezet vízügyi témában is szervez majd online konzultációkat, melynek alapját a márciusban „A víz és a klímaváltozás” címmel kiadott 2020. évi Víz világjelentés adja. Az idei jelentés célja, hogy segítséget nyújtson az éghajlatváltozás kihívásainak kezelésében, valamint tájékoztatást adjon azokról a lehetőségekről, amelyeket a fejlettebb vízgazdálkodás kínál a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás és a mérséklés szempontjából. (A jelentésről szóló cikkünk itt érhető el.)

Társadalomtudományok

A COVID-19 világjárvány a társadalomtudományok területén is kihívás elé állítja a szervezetet. A szervezet azt vizsgálja, hogy a globális egészségügyi krízishelyzet milyen hatással van a társadalmak legsérülékenyebb csoportjaira. Ebben a témában online egyeztetések formájában tapasztalatcsere vette kezdetét a Befogadó és Fenntartható Városok Nemzetközi Koalíciójának (ICCAR - International Coalition of Inclusive and Sustainable Cities) tagjai között. A globális hálózat célja a rasszizmus és a diszkrimináció egyéb formái elleni harc. Az UNESCO a vizsgált kérdésekben nagymértékben támaszkodik a Ljubljanában létrehozott Jožef Stefan Intézet elemzéseire is, amely egy mesterséges intelligenciával foglalkozó, UNESCO 2-es kategóriájú nemzetközi kutatóközpont. További információ. A szervezet emellett kiemelten foglalkozik a járvánnyal szembeni küzdelem során felmerülő etikai kérdésekkel, amelyek megkívánják, hogy a különbségeket félretéve közösen gondolkodjunk az etikailag elfogadható megoldásokon. Ennek keretében az UNESCO Nemzetközi Bioetikai Bizottsága (IBC) és az UNESCO Tudományos Ismeretek és Technológia Etikai Bizottságának (COMEST) közös nyilatkozatot adott ki a COVID-19 világjárványról „Etikai megfontolások globális nézőpontból” címmel. A nyilatkozat útmutatást nyújt a politikai döntéshozók számára, és egyben tájékoztatja a nyilvánosságot azokról az alapvető etikai megfontolásokról, amelyeket figyelembe kell venni a világjárvány elleni küzdelem során. (A nyilatkozatról szóló cikkünk, beleértve a nyilatkozat magyar nyelvű változatát itt érhető el.) A COVID-19 világjárvány gazdasági és társadalmi hatásairól készült egy ENSZ-jelentés, melynek összeállításában az UNESCO-nak kiemelt szerepe volt. A jelentés itt érhető el

További információ

Kommunikáció és információ

A kommunikáció és információ területén belül kiemelt figyelem övezi a megbízható és ellenőrzött információhoz történő hozzáférést, valamint a járvánnyal kapcsolatos félrevezető tájékoztatás elleni küzdelmet is. Az újságírók támogatására a szervezet egy online felületet hozott létre és képzéseket szervez. Mindemellett az UNESCO, az IBM és a SAP együttműködésével útjára indította 2020. április 7-én a „CodeTheCurve Hackathon” elnevezésű programot, melynek célja a fiatal innovátorok, adattudósok és tervezők támogatása a COVID-19 világjárvány elleni digitális megoldások kidolgozásában szerte a világon.

További információk

Hírek

Fotópályázatunk áprilisi díjazottjai

Fotópályázatunk áprilisi díjazottjai

17/05/2023

Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság (UMNB) és a Varázslatos Magyarország 2023-ban ismét közös pályázatot hirdetett, mellyel idén a földtudományi sokféleséget veszi fókuszába. Az UMNB a havi nyertes képeket közzéteszi felületein. A 2023-as pályázati év 2023. április 6-tól 2023. december 20-ig tart.

A képeket minden hónap 1-jétől (0:01-től) lehet feltölteni az adott hónap 20-ig (23:59-ig).

Egyetemi tankönyv ma és holnap

1/05/2023

A Budapest Könyvfőváros 2023 című rendezvénysorozat keretei között az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság, a Medicina Könyvkiadó Zrt., és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Egyetemi tankönyv ma és holnap címmel, 2023. május 19-én 9:00 és 17:00 óra között tudományos tanácskozást rendez az Ötpacsirta Szalonban (Budapest, VIII. Ötpacsirta utca 4).

Átadták a Varázslatos Magyarország fotópályázatainak díjait

Átadták a Varázslatos Magyarország fotópályázatainak díjait

5/04/2023

A Varázslatos Magyarország (VM) átadta a 2022-es természetfotó pályázatának nagydíját, és megnyitotta idei fotókiállítását 2023. április 4-én a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az évad legsikeresebb fotósa, A magyar természetfotó nagydíjának viselője és az azt megtestesítő Arany Daru szobor tulajdonosa Daróczi Csaba lett. A Jeles napok – UNESCO alkategória első három helyezettje: 1. Simay Attila, 2. Barta Andrea, 3. Mátraházi Tibor.